Gazdaság

Így lehet még olcsóbb az életed

Mekkora hatással lehet a környezetünkre, sőt családunk életére is néhány apró, a hatékony energiafelhasználást elősegítő trükk?

Egyszerű fortélyokkal akár 30 százalékkal is csökkenthetjükaz energiaköltségeinket  – állítja a Tigáz által összeállított Takarékos Tippek füzet. 24 olyan tanácsot gyűjtöttek össze, amelynek révén jelentősen csökkenthetők az energiaköltségek.

Figyelemre méltó például, hogy egy teljesen kikapcsolt elektromos berendezéssel (ez az off mód, vagyis amikor a piros fény sem ég) évente a teljes éves villamosenergia-fogyasztás 8 százaléka spórolható meg.

Talán kevésbé ismert az is, hogy egy egyszerű víznyomás-szabályozó készülékekkel, amelyet a mosdó csapjára és a zuhanyrózsára kell felszerelni 30-50 százalékkal csökkenthető a vízfogyasztás. Sőt, a víz felmelegítéséhez elhasznált energián is spórolhatunk. Számításaik szerint akár 50 eurót nagyjából 15 ezer forintot is meg lehet spórolni évente.

Tippek a füzetből. (forrás: Tigáz)

A Tigáz egy interaktív játékot is fejlesztett: a Takarékos Tippekre játék során az nyer, aki a legnagyobb mértékű megtakarítást halmozza fel azáltal, hogy helyesen válaszol a feltett kérdésekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik