Gazdaság

Nem változott az alapkamat

A nemzeti bank lépett, de további kamatemelés lehet (nemzeti bank, kamatmelés, leminősítés)
A nemzeti bank lépett, de további kamatemelés lehet (nemzeti bank, kamatmelés, leminősítés)

Öt hónapja nincs mozgás, mintha betonba öntötték volna a 7 százalékos szintet. Simor attól fél, a reméltnél magasabb lesz az infláció.

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamat szintjét kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

A testület túnyomó többsége erre szavazott. A másik lehetőség. egy 0,25 százalékos kamatcsökkentés volt – közölte a döntés után a jegybank elnöke. Simor András hozzátette: a Széll Kálmán Tervben rögzített adóemelések nyomán nőtt a bizonytalanság, hogy tartható-e a jegybank 3 százalékos inflációs célja 2013-ban.

Milliárdokat hajítunk ki az ablakon

Simor szerint az EU/IMF megállapodás negyedévi csúszása évente 24-30 milliárd forintunkba kerül. “Ha abból indulunk ki, hogy negyedévente 1.200-1.500 milliárd forint az adósságtörlesztés összege, és elfogadjuk az NGM államtitkárának hétfői véleményét, amely szerint az egyezség 2 százalékpontos hozamcsökkenést jelent, akkor a negyedéves csúszás évente 24-30 milliárd forint kiadási többletet jelent. Ez az adósság hároméves átlagos futamidejével számolva, összesen 75-100 milliárd forint többlet kamatkiadást okoz” – jegyezte meg.

Erőre kapott a forint

A kamattartó döntésre válaszul kissé erősödött a forint a bankközi deviza kereskedelemben. Az eurót délután négy órakor 297,08 forinton jegyezték a hétfő esti 299,10 forint után. A dollár 237, a svájci frank 247, a japán jen 2,9860 forinton állt ugyanekkor.

A befektetők minden kockázatot kerülnek, ráadásul a görög euróövezeti tagság további sorsáról folyó találgatások mellett már a spanyol kötvényhozamok emelkedése is terheli a piac hangulatát.

Az euró árfolyama a múlt hét vége óta kétéves mélypont, az 1,25-ös dollárjegyzés közelében ingadozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik