Gazdaság

Mégsem zárják el a pénzcsapot

euro-lakat (euro, )
euro-lakat (euro, )

Az Európai Bizottság elégedett a deficit csökkentését célzó intézkedésekkel. Már Barroso is azt mondja, hogy ne vegyék el tőlünk a közösségi támogatásokat.

Az Európai Bizottság kezdeményezi az uniós pénzügyminisztereknél, hogy helyezzék hatályon kívül a kohéziós források befagyasztásáról szóló korábbi döntést. Az unió vezető testülete azok után döntött így, miután megállapította, hogy Magyarország megtette a szükséges intézkedéseket a túlzott deficit lefaragása érdekében, a márciusi tanácsi ajánlásoknak megfelelően. A végső döntést június 22-én hozzák meg a pénzügyminiszterek.

A bejelentés után a forint árfolyama euróban 299 feletti jegyzésről 297 közelébe erősödött. A dollár 240 forintról 238 forint közelébe, a svájci frank 249 forintról 247 közelébe, a jen 3,0382 forintról 3,0151 forintra gyengült.

Az Európai Bizottság szerdán közzétett jelentésében megállapította, hogy Magyarország rövid- és középtávon továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe. A Magyarországról szóló dokumentum szerint ebben az évben – miként azt az idei tavaszi előrejelzésben Brüsszel prognosztizálta – a magyar gazdasági teljesítmény 0,3 százalékkal csökken, majd 2013-ban “némileg lendületbe jön”, mintegy egy százalékos szerény növekedést érhet el. A munkanélküliség 2012-ben enyhén csökken 10,6 százalékra, majd a következő esztendőben várhatóan tovább esik.

A gazdasági teljesítményről szóló tavaszi előrejelzés azonban – jegyezték meg a mostani értékelés összeállítói – még nem tartalmazta az idei első negyedévi 1,3 százalékos GDP-csökkenést, ami a várnál sokkal erőteljesebb visszaesés. Ugyancsak a tavaszi előrejelzés elkészülte után váltak ismeretessé az Európai Bizottság számára olyan egyéb információk, amelyek a deficitet befolyásoló különböző magyar intézkedésekről szólnak, és amelyek alapján Brüsszel úgy véli: 2013-ban a magyarok által tervezett 2,2 százalék helyett 2,7 százalékos lehet a GDP-arányos hiány.

Kezd hatni a nemzetközi gazdasági válság következményeinek elhárítására, a gazdasági stabilitás megerősítésére az elmúlt években kidolgozott “gyógyszer” az Európai Unióban – állapította meg az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso szerdán, miután a vezetése alatt álló testület értékelte az uniós tagországok gazdasági állapotát. Barroso brüsszeli sajtótájékoztatóján méltatta, hogy a tagországokban az állami pénzügyek stabilizálódnak, az egyensúlytalanságok csökkennek, a deficit mérséklődik. Hangoztatta ugyanakkor azt is, hogy még további komoly erőfeszítéseket kell tenni a problémák kezelése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik