FN
Majdnem ennyibe került egy felmérés, amit úgy készített el a szakértő, hogy nem is járt a helyszínen. Olvasónk szerint nem is ez az igazi gond. Hanem hogy marhaság az a szabály, ami a tanulmány elkészítését előírja.
2012. 07. 20. 08:00
Így kerülje el, hogy a virtuális szemetesben landoljanak a céges levelei.
Tavaly még fejlesztettek, idén már a termeléssel is felhagytak az üzemek, mert nem jutnak megrendeléshez. Eközben lassan veterán rendszámot kaphat a hazai autóbusz-állomány.
Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy pénzügyeink intézése során úgy gondoljuk, hogy a bank, a biztosító vagy épp a pénztár nem volt korrekt velünk. A legtöbben ilyenkor elveszettnek érzik magukat, s nem tudják, hová forduljanak, pedig igen széles, könnyen elérhető intézményrendszer védi ezen a területen a fogyasztókat.
2012. 07. 19. 11:23
Bosznia-Hercegovinába telepítik át az üléshuzatok varrását végző üzemet. Ezzel tulajdonképp megfelezik a Lentiben működő részleget.
Három forgatókönyvet vázolt fel a tárca nélküli miniszter – írja a Figyelő.
2012. 07. 19. 06:22
Az Invitel szolgáltatásával az időbeosztásához igazíthatja a közvetítéseket, és ráadásként a 3D-nek hála olyan, mintha a helyszínen követné az eseményeket.
2012. 07. 18. 16:08
Az informatikai beruházásokra is rányomja bélyegét a kiscégek forráshiánya. Ennek azonban pozitív olvasata is van, hiszen egyre többen nyitnak a felhőalapú megoldások felé.
Minden nap pénzügyi döntéseket hozunk, hol arról, érdemes-e megvenni valamit annyiért, hol pedig arról, mibe fektessük a pénzünket, vagy vegyünk-e fel hitelt.
2012. 07. 18. 11:58
- 23:41 Visszamenőleg elvették Szenegáltól az Afrika Kupa-győzelmét
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 18:30 Afganisztán egy kabuli drogrehabilitációs központ lebombázásával vádolja Pakisztánt, melyben 408 civil halt meg
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 17:19 Nagy Márton szerint a 24.hu alattomos támadást indított kollégái ellen, miután álláshalmozó államtitkárokról írtunk
