Gazdaság

IMF-tárgyalások: időhúzásra játszik a kormány

Oszkó Péter ()
Oszkó Péter ()

A Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter úgy véli: ha a piaci döntéshozók rájönnek erre, pórul járhatunk.

Nehéz és hosszú tárgyalásokra számít a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) Oszkó Péter, aki szerint a Magyarországgal kötendő megállapodás láthatóan nem elővigyázatossági, hanem készenléti jellegű hitelről szól majd. A volt pénzügyminiszter a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén beszélt erről.

„A kormány próbál úgy tenni, mintha ők egy elővigyázatossági csomagot szeretnének, ami azt finanszírozná, hogy ne kelljen fordulatot csinálni”, vagyis elég távol vannak egymástól az álláspontok. Egy olyan intézkedéscsomag lehet a legkisebb közös többszörös, amely eleget tesz a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott kiigazítási igénynek –  tette hozzá.

Oszkó megjegyezte: nehéz lenne nem időhúzásnak nevezni, amit a kabinet csinál, mert „azért nyolc hónapja jelentették be, hogy megállapodást akarunk kötni”. Hozzátette: az IMF-fel addig lehet tárgyalni, “amíg a piacok elhiszik, hogy komoly tárgyalások folynak, és ennek egy megállapodás lehet a vége”.

Lejtmenet

Magyarországon várhatóan nem emelkedik egy százalék fölé a gazdasági növekedés 2015-ig, vagyis a gazdaság tartósan leszakadó pályára kerül, emellett az államadósság 2015-ig 80 százalék körüli szinten maradhat – ismertette a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány friss kockázatelemzését a volt pénzügyminiszter.

Oszkó Péter rámutatott: azt, hogy a versenyszférában foglalkoztatottak száma 2015-ig 50 ezerrel csökkenhet, ki lehet egyensúlyozni közfoglalkoztatással, de ez költségvetési forrásokat emészt fel. ragadhat be. Összességében gazdaságpolitikai fordulatra van szükség idehaza.

Cikkünk hamarosan bővül!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik