FN
A passzív státuszú hallgatók munkavégzésének elősegítéséért kért jogszabály módosítást a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások miniszterétől, valamint felülvizsgálatot a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) elnökétől Székely László.
A férfiak jobban szeretik a márkás holmit, mint a nők. De megvenni inkább csak akciósan szeretjük.
2013. 12. 18. 13:50
Megjelent 992 településre a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló nyilvános koncessziós pályázati kiírás.
2013. 12. 18. 11:38
Nem minden közfoglalkoztatottnak jutott 8 órás munka, emiatt az átlagkeresetüknél ezt is figyelembe kell venni. Bruttóban átlagban 73 ezret kaphattak, ami nettóban nem sokkal lehetett több mint 47 ezer forint.
2013. 12. 18. 10:46
A Kúria hétfői döntését értelmezik a jogászok, miközben a kormány hamarosan újra tárgyal a devizahitelesek mentéséről.
2013. 12. 18. 06:30
Elfogadta a parlament a 2014-es költségvetést, vannak azonban olyan ígéretek, amelyeknek a fedezete nincs betervezve.
2013. 12. 17. 20:55
Az inflációt követő mértékben nő a közfoglalkoztatottak bére. Kiszámoltuk, mennyi az annyi.
2013. 12. 17. 16:35
Kissé gyengült a forint kedden kora délután, miután a jegybank monetáris tanácsa 20 bázisponttal 3,0 százalékra csökkentette az alapkamatot.
- 10:14 A Győrrel BL-győztes klasszis bejelentette, hogy visszavonul
- 10:05 Minden eddiginél hatékonyabb vízszűrőt alkottak
- 09:56 Az év végén jön Vidnyánszky Attila új filmje, amivel a mai világ elé akar tükröt tartani
- 09:53 Epstein-botrány: volt felesége szerint Bill Gatesnek is felelnie kell
- 09:44 Hosszú idő után újra álarc nélkül mutatkozott T. Danny
- 09:39 A kilométer-számlálót bámulta a sofőr, aki halálra gázolt egy kerékpárját toló személyt a felüljárón
- 09:37 Összedőlt a több mint ötszáz éves szilágycsehi református templom tornya, földmunkák okozhatták a vesztét
- 09:24 Sokkal korábban jelenhet meg a férfiaknál a vezető halálok
- 09:11 Annyit késett a reggeli személyvonat, hogy el se jutott a végállomásig
- 09:04 7,5 kilométernyi vasúti távközlési kábelt loptak el
- 08:56 A melegek elfogadása és a cancel culture miatt lépnének ki a magyar reformátusok a világszövetségből
- 08:56 23 év fegyházat kértek S. Zsoltra, aki fához kötözött és fojtogatott egy kilencéves kislányt, azt mondja, megkívánta
- 08:29 Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön
- 08:22 15 évnyi ígérgetés után felújítják a lepusztult sárbogárdi mentőállomást
- 07:59 Dermesztő az egész – Karácsony Gergely a kormánydöntésről
- 06:05 Csengetett, Mylord?-kvíz: kié volt ez a parádés idézet?
- 05:45 Kvíz: ezeket a sorozatokat csak a legnagyobb retrórajongók ismerik
- 06:57 Orbán Viktor döntött Kósa Lajos rokonának megrogyott agrárcégéről
- 06:43 Döntött a kormány: Budapestet már a jog sem védi az inkasszótól
- 07:27 Megölték Kadhafi egykori líbiai diktátor fiát
- 06:00 Nagy Márton testvére körétől vette új székházát az iparkamara, az üzlet körül egy fidelitasosból lett milliárdos is feltűnt
- 07:00 Megszakadt a toborzás a kecskeméti Mercedesnél a dolgozók szerint
- 07:32 Lázár elmondta, honnan tud a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromáról
- 07:59 Dermesztő az egész – Karácsony Gergely a kormánydöntésről
- 08:56 23 év fegyházat kértek S. Zsoltra, aki fához kötözött és fojtogatott egy kilencéves kislányt, azt mondja, megkívánta
