Pénzügy

Meki: Nincs csirkebőr a rántott húsban

mcdonalds(2)(960x640).jpg (mcdonalds, )
mcdonalds(2)(960x640).jpg (mcdonalds, )

A McDonald's szerint nem ők tévesztették meg a fogyasztókat, hanem a Gazdasági Versenyhivatal.

A Gazdasági Versenyhivatal 15 millió forintra bírságolta a magyarországi McDonald’sot arra hivatkozva, hogy a cég  megtévesztette a fogyasztókat csirkehús felhasználásával készült egyes termékei népszerűsítésekor.

A GVH szerint a gyorsétterem vendégeit nem tájékoztatták, hogy a “grillként, illetve grillezettként megjelölt csirke, illetve csirkehúst tartalmazó termékek, ezek panírozott változatai, valamint a csirkemell csíkok elnevezésű termékek alapanyagai nem pusztán csirkehúst, hanem például darált bőrt tartalmaznak.”

A Meki erre úgy reagált, nem tévesztették meg a fogyasztókat az eljárásban vizsgált csirkés termékeik kommunikációjával. A versenyhivatali eljárás során bebizonyították, hogy valamennyi hazai és EU-s jogszabályt betartva hirdették és értékesítették termékeiket. Ezért a GVH határozatának bírósági felülvizsgálatát kérik.

Helyesbítést várnak

Közölték, hogy azonnali helyreigazítási kérelemmel fordultak a GVH-hoz, mert a versenyhivatal tévesen tette ma közzé, hogy a panírozott termékek és a csirkemell csíkok nevű termékeik darált csirkebőrt tartalmaznának. Ezek a termékek egyáltalán nem tartalmaznak csirkebőrt, és ilyen értelmű megállapítás a GVH saját határozatában sem szerepel.

A grillezett csirkehúsos termék tartalmaz csirkebőrt, az anatómiai aránynál kisebb mértékben. A bőr hozzáadására ennél a terméknél azért van szükség, hogy a hús élvezeti értéke megmaradjon, ne váljon szárazzá a grillezést követően.

A GVH vizsgálatában érintett négy termék tehát a következő összetevőket tartalmazza:

Grillezett csirke – csirkemell filé, bőr, páclé, növényi olaj – grillen sütve
Panírozott csirke – csirkemell filé, páclé, panír – növényi olajban kisütve
Csirkemell csíkok – csirkemell filé, páclé, panír – növényi olajban kisütve
Ropogós csirkemell csíkok (filé) – csirkemell filé, páclé, panír – növényi olajban kisütve  – olvasható a megbírságolt cég közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik