FN
Tavaly 217 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a magyarországi webáruházak, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 3,1 százalékát teszi ki.
2014. 05. 25. 09:00
42 négyzetméter terület a kert hátsó részében – nem tűnik soknak, de akár egy egész család számára elegendő zöldséget termeszthetünk rajta. Sorozatunkban ahhoz adunk ötleteket, hogyan. Illetve ebben a részben inkább ahhoz: minek.
2014. 05. 25. 07:00
A napokban már jelentősen megnőtt a foglalási kedv a szálláshelyeken a következő hosszú hétvégére.
Aki külföldre készül nyaralni, annak kérdés lehet, hogy készpénzt vigyen-e vagy pedig csak a bankkártyáját.
Több mint 350 ezer szülőt érintene a változás.
Természetesen az időjárás a ludas, de ezúttal nem Yvette-et kell hibáztatni.
Javították a magyar és a lengyel gazdaság idei növekedésére adott előrejelzéseiket londoni pénzügyi elemzők. A döntést a vártnál erőteljesebb első negyedévi teljesítménnyel indokolták.
A Mol sajátrészvény tulajdona alapján várhatóan 590,10 forint osztalékot fizet részvényenként - közölte a társaság.
A bérterhek régiós összehasonlításban továbbra is kiemelkedően magasak Magyarországon: 100 eurónyi nettó jövedelem kifizetése 196 euró teljes költséget jelent a munkáltatónak.
Újabb négy évre választotta elnökének Demján Sándort az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ).
2014. 05. 23. 16:16
Mivel a nemfizetők adóssága átlag 30 százalékkal nagyobb, mint az ingatlanuk értéke, az MNB hitelelengedést javasol. De csak feltételekkel.
2014. 05. 23. 16:00
Az elszálló hiány és a legújabb állami cégvásárlások miatt felmerül a kérdés, hogy szükség lesz-e az idén kiigazító intézkedésekre.
2014. 05. 23. 13:30
A Hewlett Packard számítógépgyártó cég bevételei esése miatt döntött úgy, hogy alkalmazottai mintegy ötödének felmond.
Az MNB thm nélküli hirdetések és hiányos panaszkezelés miatt büntette meg a lakossági fogyasztási hitelezésre specializálódott intézményeket.
A munkaerő-kölcsönző társaság vezetőjének megmondta a jövendőmondó, hogy áprilisban lecsukják. Így is lett.
Az első három hónapban 191-gyel több gyerek született, mint egy évvel korábban. A házasságkötések száma pedig jócskán emelkedett.
Az elmúlt négy hónapban majdnem kétszázezer tartozás ügyét terelték jogi útra a rezsivállalatok, a telefoncégek és más hitelezők.
Életének 77. évében elhunyt Hoós János, az Országos Tervhivatal és a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke.
Hatósági vizsgálatnak vetnének alá minden pálinkát, ezzel akadályozva meg, hogy egyes éttermekben belepancsoljanak a hungarikumba.
2014. 05. 22. 17:01
A Főkefe mezőgazdasági leányvállalata kóser minősítésű savanyú káposztát is termel majd nyugat-európai kóseráruházakba.
Online árverésre bocsátják mintegy ezer használt, de még jó állapotú berendezéseit, köztük sütőipari gépeket, ipari vasalókat.
A magyar szállodák az idén az első negyedévben a közép-kelet-európai régióban vizsgált öt ország között az 54,8 eurós átlag szobaárral az utolsó helyen végeztek.
Idén először kell új szisztéma szerint bevallani a helyi iparűzési adót. Az úgynevezett sávos levonás jelenti a legnagyobb hibalehetőséget.
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Ukrajna olyan állam, ami nincs. Hogy bízhatnánk meg egy olyan országban, aminek nincs akarata, mert kívülről tartják fenn?
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 17:59 Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát”
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 17:39 Május végéig rács mögött maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és az élettársa
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 16:55 „Az volt bennem, nehogy még velem fizettessenek kártérítést” – mondta a vállalkozó, akit bérgyilkossal öletett volna meg a végül csak pénzbüntetésre ítélt rokona, egy ügyvédnő
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
