Pénzügy

Bevizsgálhatnak minden palack pálinkát

Hatósági vizsgálatnak vetnének alá minden pálinkát, ezzel akadályozva meg, hogy egyes éttermekben belepancsoljanak a hungarikumba.

A Buksza fogyasztói blog írt arról, hogy a pálinkapiacért felelős Nébih szeretné megteremteni annak a lehetőségét, hogy a pálinkákat piacra kerülésük előtt kötelező legyen minősíteni. Így nem fordulhatna elő, hogy bizonyos vendéglátóipari egységekben a nyitott palackokba a magánfőzés során készült pálinkák kerüljenek.

A cikkre válaszul a Vidékfejlesztési Minisztérium közölte az MTI-vel: a hatósággal együtt vizsgálják, milyen eszközökkel biztosíthatnák a hungarikum pálinka kiemelkedő minőségének megőrzését, az élelmiszer-biztonsági ellenőrzést és a tisztességes versenyhelyzet fenntartását. “A sajtóban megjelent tervek, miszerint minden pálinkát piacra jutás előtt kötelező lenne bevizsgáltatni a Nébih-nél, a hatóság szerint az egyik lehetséges megoldás” – írták.

A Buksza szerint a forgalomba helyezés előtti ellenőrzés abból a szempontból örömteli, hogy lényegében kiirtja a hamisítványokat, de figyelemmel kell lenni arra, hogy az előzetes minősítés pénzbe kerül, a kisebb pálinkafőzdék számára pedig számottevő megterhelést jelenthet. Mint írták, további következmény az esetleges kötelező ellenőrzésre fordítandó kiadások miatt a pálinkák drágulása lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik