Elemzők szerint nem lesz jelentős hatása a magyar gazdaságra az importtilalomnak. A tejes szakma viszont aggódik, méghozzá a közvetett veszélyek miatt.
Miközben 72 sörfőző, malátagyártással is foglalkozó vállalkozás van Magyarországon, a Dreher, a Heineken és a Borsodi tudhatja magáénak az összárbevétel 90 százalékát.
Az interneten keresztül külföldről rendelt áruk fokozott ellenőrzésére hívta fel a figyelmet Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a szellemi tulajdonjogot sértő árut megsemmisítik.
Olvasónktól érkezett a panasz, többekre is hivatkozva, hogy csak a számlaegyenleg feléről kaptak kártérítési értesítést. Utánajártunk, mi lehet e mögött.
A Sprint úgy döntött, hogy lemond az amerikai T-Mobillal való egyesülésről, így nem olvad össze az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb vezeték nélküli telekommunikációs szolgáltatója.
A NAV megelégelte, hogy milyen kevés adót fizetnek, ezért saját bevallásuk szerint totális, 24 órás ellenőrzést indít a fővárosban. Lehet, hogy sikerül megtörni a csalókat?
A KSH legfrissebb adatai szerint júniusban 11,3 százalékkal nőtt az ipari termelés, ami idén eddig a legmagasabb érték. És 2010 novembere óta nem volt hasonlóra példa.
Egy átlagos devizahitelesnek akár ennyi is visszajárhat. Feltéve, hogy az egyoldalú kamatemelésnél is hasonlóan kell számolni, mint a tisztességtelennek nyilvánított árfolyamrésnél.
A Kyäni Europe AB-re azért szabott ki bírságot a GVH, mert a vállalkozás valótlanul tulajdonított egyes termékeinek betegségmegelőző, illetve gyógyító hatást.
Az Oroszország elleni szankciók erősen visszavethetik a német gazdaság teljesítményét, és így a magyar gazdaság növekedésénél is megjelenhetnek kockázatok.