Megnéztük, hogy a jövőre megváltozó lakáshitelezési szabályok alapján milyen lehet az a panel, amit egy minimálbérre bejelentett pár vagy család is nagy valószínűséggel megengedhet magának.
A miniszter szerint 1700 milliárd forinttal, azaz a GDP 5,5 százalékának megfelelő mértékkel mérséklik a költségvetési kiadásokat az elkövetkezendő években.
A Központi Hitelinformációs Rendszer nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint még mindig rekordméreteket ölt az eladósodottság. Tavaly óta tovább nőtt a mulasztó adósok száma.
A jövedelemarányos törlesztőrészlet jövő évi bevezetésével kapcsolatban sok a félelem, hogy majd rengetegen elesnek a hitelektől. Íme egy ellenvélemény.
Bár a finn zöldek kiléptek a kormánykoalícióból, a kabinet megszavazta az új Hanhikivi orosz atomerőmű megépítését. A kérdésben a finn parlament dönthet.
Elutasították Hernádi Zsolt fellebbezésétt, így már biztos, hogy a Mol elnök-vezérigazgatójának jelenléte nélkül is megindulhat büntetőperének bírósági szakasza.
A közlekedési cég hiába talált bankokat, hogy a refinanszírozását legalább részben biztosítsák, állami kezességvállalás nélkül nem folyósít hitelt egyik sem.
A kisbefektetőket képviselő szervezet szerint jogsértő magatartásnak minősül a Norbi Update hibás kommunikációja, így a fitneszguru milliós büntetésre is számíthat.
Várhatóan nem kell a 10 ezer forintos elszámolási díjat megfizetnie azoknak a hiteleseknek, akik korábban végtörlesztéssel rendezték a devizahitelüket, ám ahhoz forint alapú kölcsönt vettek fel