Gazdaság

Mészáros Lőrinc nagyot szakított

Konzorcium tagjaként negyedmilliárdos tendert nyert Mészáros Lőrinc cége, amelyből így 153,5 milliót szakított ki, amely az utóbbi időszakban folyamatosan duplázta a bevételeit – írja az Mfor.hu.

249,9 millió forintot nyert közbeszerzésen Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. egy konzorcium tagjaként – derült ki a hétfői közbeszerzési értesítőből. A megbízást nyilvános hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás során nyerték el. A felcsúti polgármester cége mellett a konzorcium tagjai még a Duna Aszfalt Kft. és a Colas Alterra Kft. A negyedmilliárdos közbeszerzés keretén belül Pestszentimrén kell a szennyvíz-csatornázási munkálatokkal érintett utcák csatornázáshoz kapcsolódó karbantartási jellegű útfelújítást elvégezni – olvasható az Mfor.hu cikkében.

A megkötött szerződés szerint a konzorcium tagjai közül Mészáros Lőrinc cége végzi a munkálatok 60,93 százalékát, ugyanakkor a kifizetésből is ilyen arányban részesül majd, vagyis 153,5 millió forintot nyer ténylegesen.

Ezzel a tenderrel együtt idén eddig már 26,2 milliárdos közbeszerzést vitt el a felcsúti polgármester cége. Így az már látható, hogy leginkább egy korábbi Békés megyei projektnek köszönhetően kiemelkedő évet zárhat idén Mészáros Lőrinc cége, amely az elmúlt időszakban évről évre folyamatosan megduplázza a bevételeit. A 2010-es 853 milliót ugyanis 2,2 milliárd, majd ezt 4,6 milliárdos árbevétel követte, 2013-ban pedig már 9,7 milliárd folyt be a Mészáros és Mészáros Kft. kasszájába, vagyis négy év alatt sikerült a tizenegyszeresére növelnie az árbevételét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik