Az egészségügyi és közbiztonsági szempontból is erősen kifogásolható bodegasorokból álló városi piacok helyébe sorra fedett csarnokokat építenek az önkormányzatok. A beruházások eddig rendre beváltak.
Több mint 1,5 milliárd forintos beruházással speciális palackozó és csomagoló gépsort adtak át a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. martfűi gyárában. A palackozó óránkénti teljesítménye – László Attila, az rt. vezérigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint – 58 ezer palack, és 30 százalékos fajlagos energiamegtakarítást tesz lehetővé. A készáruraktár alapterületét 65 százalékkal, 2200 négyzetméterrel bővítették, így az már [...]
“A határidők lezárultával úgy tűnik, hogy végül 14-15 millió ecu veszett el az 1995-ös Phare-keretből” – jelentette ki Boros Imre, a támogatások felügyeletét ellátó tárca nélküli miniszter. Ezek között jelentősebb tétel a 6,5 milliós vámhatósági program a schengeni határellenőrzés előkészítésére, valamint az unió-konform földregisztrációs rendszer kialakítására elnyert 3 milliós projekt. “Ezek az összegek is megmenthetők [...]
Időben sikerült aláírnia a közlekedési tárcának és a DCS pályázaton nyertes Prímatel (az AirTouch-Vodafone és az RWE Teliance konzorciuma) képviselőinek a koncessziós szerződést, bár néhányan kételkedtek a megállapodás sikeres tető alá hozásában. A határidő július 6-a éjfél volt. Amennyiben a győztes ezt nem tudta volna tartani, úgy a rádiótelefon-pályázaton második helyet elért cég kezdhette volna [...]
Néhány meglepetéssel is előrukkolt Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, amikor megnevezte az új európai kormány névsorát (lásd a táblázatot). A márciusi korrupciós botrány miatt hitelét vesztett, majd később lemondott testületből csupán négyen őrizték meg pozíciójukat. Közülük is csak az osztrák Franz Fischler kapta ugyanazt a “tárcát”, Mario Montinak, Erkki Liikanennek és Neil Kinnocknak – [...]
Arik Kaplun, orosz származású izraeli rendező Hahaverim sel Jana (Jana barátnői) című alkotása kapta az idei 34. Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt. A győztes film az orosz emigránsok izraeli életét mutatja be. A fődíjjal 20 ezer dolláros pénzjutalom is jár. A díjnyertes mű főszereplőjének, Evelyn Kaplunnak ítélte oda a zsűri a legjobb női [...]
Közvetlenül a háború után a Nagymező utcában egymás mellett hat eszpresszó állt a pesti Broadway rendelkezésére: ABC néven a Rozsnyai-örökösök nyitják a hatodikat 1946-ban. Az Arizonától balra, a későbbi cukorkaüzlet helyén gróf Haller László espressója, a túloldalon a máig álló Operett, falaira színes krétával Gatto Nero (Fekete macska) álnéven karikatúrákat rajzolt Wittmann Rezső. Szaporodnak most [...]
Fennállásának legnagyobb negyedéves nyereségét érte az április-júniusi időszakban az amerikai General Electric (GE). A Magyarországon a Tungsram és a Budapest Bank tulajdonosaként jelen lévő GE negyedéves profitja 2,82 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 2,45 milliárd után. Ugyancsak rekordszintre, 25,1 milliárdról 27,4 milliárd dollárra emelkedett az árbevétel. A többek közt gépeket és ipari berendezéseket [...]
Feuer Róbert, a Cashline Értékpapír Rt. munkatársa alapvetően optimista a hazai tőzsde jövőbeni teljesítményével kapcsolatban, így a portfólióban 60 százalékos súlyt kaptak a részvények. Az elmúlt hónapokban nagy figyelemmel kísért – nem túl jó – hazai makrogazdasági adatok már nem okoznak hisztérikus hatást a befektetőknél, egyre többen kezdenek hosszabb távra tekinteni. Mind valószínűbb, hogy a [...]
Húsz évi mélypont közelében tanyázik az arany ára a múlt hét óta a nemzetközi piacokon annak hatására, hogy a brit jegybank – korábbi bejelentésének megfelelően – 25 tonnányit kiárusított tartalékaiból. Az eladás hatására a 256 dolláros unciánkénti szintre süllyedt az aranyár (1 uncia = 31,105 gramm), és kisebb elmozdulásoktól eltekintve lényegében nem is változott. A [...]
Vásárlói klubokkal foglalkozó írásuk (Figyelő, 1999/26. szám) ugyan fogalakozott az ilyen csoportok körüli félreértések eloszlatásával – mégpedig a sajtóban megjelent cikkekhez mérten szokatlanul higgadtan -, de szívesen láttam volna további magyarázatokat a működésük részleteiről. Erre nyilván a helyszűke miatt sem került sor. Ugyanakkor a táblázat igen informatív – egy vásárlói klub tagjaként nagy figyelemmel követem [...]
A Young & Rubicam (Y&R) reklámügynökség ezentúl a magyar piacon is saját, különálló médiaügynökséggel dolgozik. Ez a Media Edge, amely a Mediapolis Hungary utódjaként jött létre. A Y&R világszerte arra törekszik, hogy 100 százalékos tulajdonában lévő, de különálló médiaügynökségeket hozzon létre. E célból 1997-ben New Yorkban megalapította a Media Edge nevű céget. Magyarországon a Y&R [...]
A júliusi magyarországi mozilátogatási statisztikák jelzik, hogy a forró kánikulában szívesen menekülünk egy kényelmes, légkondicionált multiplexbe. Annak ellenére, hogy a filmiparban a nyári szezon a könnyed, szórakoztató alkotások időszaka, a tinikről szóló filmek mellett jócskán találkozunk nagyobb költségvetéssel, látványosan elkészített akciófilmekkel is. Ezek közé tartozik az óriási reklámkampánnyal beharangozott Múmia. Két hét alatt közel 60 [...]
A közép- és kelet-európai országok – köztük Magyarország – európai uniós (EU) jogharmonizációjának felgyorsítását tűzte zászlajára a nemrégiben megalakult Európai Jogakadémia és a hozzá kapcsolódó alapítvány. A szervezőbizottság tájékoztatása szerint céljuk a sajátos közösségi jogi szaknyelv széles körű hazai megismertetése, terjesztése, szakkönyvek kiadása. Az egyesület első hivatalos rendezvényét – több mint 30 országból érkező jogtudós, [...]
Négy év után megvált pozíciójától a nemzetközi pénzpiacok által kulcsfiguraként számon tartott Szakakibara Eiszuke, a japán pénzügyminiszter nemzetközi ügyekért felelős helyettese. Az egyszerűen csak “Mr. Jenként” emlegetett Szakakibara eddigi helyettesének, Kuroda Haruhikónak adta át a tisztséget. Szakakibara hivatali ideje alatt gyakran néhány mondatával döntő változásokat tudott előidézni a dollár-jen kurzus alakulásában. Megnyilatkozásai sok esetben olyan [...]
*Az alapok nevének végéről az Alap” szót lehagytuk; **A cégek nevének végéről az Alapkezelő” szót lehagytuk ALAP* Alapkezelő** Nettó eszközérték (millió forint) Féléves hozam (százalék) Részvénykitettség (százalék) Állampapírok átlagos futamideje Befektetési politika Jutalék Nemzetközi kötvény alapok Aranypolgár V. Nyíltvégű Nemzetközi Kötvénybefektetési Raiffeisen 626,93 – 0 n. a. OECD tagországok tőzsdéin jegyzett nemzetközi kötvények n. a. [...]
Fehér Erzsébet, a 18 céget összefogó Pannonplast holding vezetője a következő három évben is a helyén marad. A vártnál gyengébb második negyedév miatt elképzelhető, hogy a csoport az idén nem éri el a tervezett 2,6-2,7 milliárdos eredményt.
A felfelé ívelő ingatlanpiaci háttér mellett a Sasad Rt. számára egy tőkeemelést követően szinte minden adott lenne az eredményes gazdálkodáshoz. A honi földtörvény és bizonyos pénzpiaci szabályok azonban jelentősen megnehezítik, hogy a cég végre stabil növekedési pályára állhasson.
Pótlólagos kamatfizetésre kötelezte a Westdeutsche Landesbankot (WestLB) az Európai Bizottság az után a tőkejuttatás után, amelyet a hitelintézet még 1992-ben kapott tulajdonosától, Észak-Rajna-Vesztfália tartománytól. A határozatban szereplő összeg 808 millió euró, a legnagyobb visszatérítés, amelyet az Európai Unió végrehajtó testülete valaha is kiszabott. A tartományi kormányzat annak idején egy 5,9 milliárd márkás lakásépítési alapot “pakolt [...]
A napokban megszülethet a felügyeleti döntés a Mizo Rt. felvásárlási akciójáról. A Mizóban tulajdonos Fővárosi Önkormányzat kifogásolta, hogy a holland Friesland a kisrészvényeseknek szóló előzetes vételi ajánlat nélkül vásárolt 38,22 százalékos részesedést a tejcégben, ám az értékpapírtörvény módosítása azt 33 százalék felett már előírja. Korábban ez a limit 50 százalék volt, a holland fél pedig [...]
Az olasz divatkirály, Giorgio Armani megerősítette azokat a hónapok óta terjedő piaci híreket, hogy komoly érdeklődés mutatkozik cége felvásárlása, illetve a vele való együttműködés iránt. “Három-négy nagy csoporttól van ajánlatom” – idézte a párizsi Le Figaro Armanit. A 65 éves Armani cégének több mint 2 ezer üzlete van világszerte, piaci értékét 1 milliárd dollárra becsülik. [...]
A magyar háztartások nagy és növekvő részének nincs szabadon felhasználható jövedelme, egynegyedük súlyos gazdasági nehézségekkel küzd. A tendencia megállítására, illetve visszafordítására az idei reálbér-növekedés aligha elég. Az Ecostat mindazonáltal a lakossági fogyasztás 3,0-3,5 százalékos növekedésére számít.
Vincent Van Gogh Auvers-i kert című, sokat vitatott műve valódi – tette közzé a közelmúltban többhónapos vizsgálatának eredményét a francia múzeumokat felügyelő Direction des Musées de France. A képet az intézmény megbízásából egy kutatócsoport különböző próbáknak – így fotográfiai, röntgen, reflektográfiai, mikroszkópos, ultraibolya-sugaras vizsgálatnak – vetette alá, majd a művész további hetven, ugyancsak Auvers-sur-Oise-ban festett [...]