A júliusi magyarországi mozilátogatási statisztikák jelzik, hogy a forró kánikulában szívesen menekülünk egy kényelmes, légkondicionált multiplexbe. Annak ellenére, hogy a filmiparban a nyári szezon a könnyed, szórakoztató alkotások időszaka, a tinikről szóló filmek mellett jócskán találkozunk nagyobb költségvetéssel, látványosan elkészített akciófilmekkel is. Ezek közé tartozik az óriási reklámkampánnyal beharangozott Múmia. Két hét alatt közel 60 ezer néző volt kíváncsi az Egyiptom varázslatos világában játszódó történetre. A film július első hetében annyi bevételt hozott, mint a sorban következő 9 legnézettebb film együttvéve: több mint 30 millió forintot, amivel bemutatása óta 75,5 millió forinttal gazdagította a forgalmazót. A második helyhez már 8 millió forintos jegybevétel, azaz 15 ezer néző is elég volt Jackie Chan filmjének, Az elveszett zsarunak. Dobogós még a valamikori titkos ügynököt megszemélyesítő, jelenleg profi rablóvá avanzsált Sean Connery főszereplésével a Briliáns csapda 12 ezer nézővel és 6,5 millió forintos forgalommal (ez utóbbi egy hónappal ezelőtti bemutatója óta összesen 57 milliót hozott). A számokból egyértelműen látszik, hogy egy film gazdasági sikerét a nyári pihenésre és szórakozásra szánt időszakban leginkább a reklámokra költött pénz határozza meg. Igaz, ne is várjunk nagy durranást mostanában, mivel a filmiparban is uborkaszezonnak számító nyárból – szerencsénkre – még másfél hónap hátra van. Ha komolyabb dologra vágyunk, inkább olvassunk egy tartalmas regényt a napsütötte vízparton. –
- 10:45 Emberfeletti: öten kétszer is körbefutották a Balatont
- 10:31 Varga Judit nem tett vallomást, megszüntették az eljárást a Hajdú Péter-interjúban elhangzottak miatt
- 10:19 A NASA marsjárója sok "pikkelyre" bukkant
- 10:16 Molnár Anikó lakásfelújításba kezdett, fotókkal szemléltette, hogy halad
- 10:10 Tiltakozott a 81 éves asszony, hogy ne kísérjék fel a lépcsőn, karon ragadták és kifosztották
- 09:59 Életrajzi film még soha nem indított ilyen jól, mint a Michael
- 09:50 Salzburg nyáron – amikor a város egyszerre elegáns és laza
- 09:50 Két atomrobbanást is túlélt ez a férfi
- 09:45 Ennyin múlik egy élet: hátborzongató jelenetet videóztak le a Nagykőrösi úton
- 09:41 A Magyar Nemzet bocsánatot kérő levelet küldött Magyar Péternek a poloskázás miatt
- 09:28 Hajós András a TV2-ről: Láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel
- 09:10 Deutsch Tamás: Magyar Péter anyja rágalmazásért feljelentett
- 09:04 Ráthonyi-Palácsik Tímea: Minden erőmmel azon leszek, hogy a jelenlegi jogszabályokat megváltoztassák
- 09:01 Meghalt Nedra Talley Ross, a Ronettes énekesnője
- 08:58 Kun Béla elrepült: Magyar Péter Kosztolányival üzent a vagyonkimentéssel vádolt NER-elitnek
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 07:58 Molnár Áron Orbán Viktornak: Édesem, rád sehol sincs szükség
- 07:07 Szándékosan elütött egy biciklis futárt Budapesten, mégsem kell börtönbe mennie
- 06:40 Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből
- 08:56 Megfogta a csirkével játszó kutya hátsó lábait, és addig verte a villanyoszlophoz, amíg az el nem pusztult
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 18:10 Kósa Lajos sem veszi fel mandátumát, és nem indul semmilyen fideszes tisztségért
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 06:30 Tényleg felárat kellene fizetniük a hangoskódoknak a Ryanair reggeli járatain?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
