Október 28-án hozzák nyilvánosságra az Egyesült Államokban a harmadik negyedéves reál-GDP adatát. Az elemzői becslések 4,4 százalék körül szóródnak, szemben a megelőző időszak 1,6 százalékos értékével.
ELSŐ LÉPCSŐ: ALAPIGAZODÁS. Erre az etapra jövőre kerül sor, amikor a biztosítási törvényt az unióban jelenleg érvényes irányelvek szerint megalkotott regulák váltják fel. Így a 12 érintett magyarországi jogszabály átvilágítása során a 38 vonatkozó európai jogszabályhoz képest talált eltérések mintegy felét igazítják ki. A több ezer pontba szedett joganyagban egyébként 350 pontnál fedeztek fel különbözőséget. [...]
Egy angol privát bankár 10 jó ügyfélből akár élete végéig megélhet. A magyarok gazdagsága jóval szerényebb, így a private banking szolgáltatást nálunk még csak néhány százan veszik igénybe.
A “mindent egy helyen” szellemében, Takarékplusz néven új – egyelőre kísérleti jellegű – szolgáltatáscsomagot vezettek be októbertől a takarékszövetkezetek, a mögöttük álló Takarékbank, valamint a velük üzleti és tulajdonosi kapcsolatban álló stratégiai partnerek: a Hungária Biztosító Rt., a Fundamenta Rt., a Takarék Bróker Rt., a Lombard Lízing Rt. és a Union Takarék Alapkezelő Rt. Már [...]
Biztosítást euróban vásárolni Magyarországon sem lesz bonyolultabb, mint a közös valutáért kenyeret venni. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás után csökkennek a vagyonbiztosítási díjak és több jut az ügyfélnek életbiztosítások többlehozamából.
Feledve az első, 1994-96-os csecsen háborúiban elszenvedett kudarc keserű leckéjét, Moszkva e napokban már Groznij, a csecsen főváros kapujáig erőszakolta a második háborút. Az orosz offenzíva eddigi mérföldkövei: 200 ezer civil földönfutó és rakétákkal szétlőtt falvak. Amikor Chris Patten, Hongkong hajdani brit kormányzója, az Európai Bizottság külügyi illetékes új tagja megjelent Moszkvában és felajánlotta az [...]
EURÓPAI UNIÓ MAGYARORSZÁG A tevékenységhez nem szükséges pénzügyi biztosíték Pénzügyi biztosíték kell a működéshez A be- és kiszállításhoz elegendő egy egyszerű fuvarokmán A be- és kiszállítás vámokmány alapú, sokkal szigorúbb a rendszer Külön területi engedélyt kell kérni, majd a cégek külön kérvényezik a tevékenységi engedélyt Összevont engedélyeztetés zajlik Egy területen több cég is dolgozik Ahány [...]
A pénzügyi tárca javasolná, hogy a számviteli év legyen elcsúsztatható a naptári évtől. Az adóhivatal ezt ellenzi, mondván: a változtatás tovább bonyolítaná az adótörvényeket.
A jövő hét szerdáján indul útjára a Wood & Company Értékpaprkereskedelmi Rt. és a Reuters új közös számítású indexe, amely a Reuters-WOOD index (RWI) nevet kapta. A mutató Közép- és Kelet-Európa 30 legnagyobb vállalatának részvényár-ingadozását fogja követni. Több elismert regionális index is “forgalomban van” már a régióban, de figyelembe véve a nyugati befektetők pénzelhelyezési irányultságát [...]
Minden eddiginél alacsonyabb jutalékokkal jelent meg az Equitas brókercég az interneten. A kialakított tarifákat néhányan gazdaságtalannak és a piacra veszélyesnek tartják.
A várakozásokkal ellentétben a Swissair nyerte meg a lengyel kormány által a LOT légitársaság 37,6 százalékára kiírt tendert. A svájciak mellett a British Airways (BA) és a német Lufthansa pályázott még, és az eredményhirdetés előtt a legtöbben a britek győzelmére tippeltek. Az ügylet értékét nem hozták nyilvánosságra, Emil Wasacz kincstárügyi miniszter csak annyit árult el, [...]
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ausztriai érdekeltségének, a CW AG-nek már 1994-ben akkora veszteségei voltak, hogy az 1994-es üzleti év után 240 millió schillinges céltartalékot kellett képezni; természetesen ezt az összeget a tulajdonos állta – ez derült ki a jegybanki albizottság múlt heti ülésén. Mint elhangzott, a CW Bank 1995-ös teljesítménye után egy konkrét ügyhöz [...]
A “kisvendéglőt” szándékosan írtam a név mellé. Mert egyfelől ez a Pesti Barnabás utcai, tehát abszolút belvárosmélyi lokalitás így hívja magát. Másfelől jellemzőnek és fontosnak érzem ezt az önmegjelölést, minthogy öntudatosan vállalt arculatot és filozófiát takar. Ma ebben a szakmában általában inkább túllicitálnak és felül-blöffölnek a működtetők, többet akarván mutatni, mint amijük van. (E téren [...]
November elejétől folyamatosan várható a tőzsdei társaságok esetében a harmadik negyedéves adatok publikálása. Kérdés, mely társaságok érdeke lesz korábban közzétenni az adatokat, valamint, hogy az eredmények mennyiben változtathatják meg a befektetők jelenleg nem túl optimista hangulatát.
Az 1999 első kilenc hónapjában megvalósult, határokon túlnyúló vállalatfelvásárlások és egyesülések értéke 608 milliárd dollárt tett ki, azaz már meghaladta az eddigi rekordévnek számító 1998-as esztendő éves eredményét – áll a KPMG által végzett felmérés összefoglalójában. A tavalyi azonos időszakban világszerte “csupán” 384 milliárd dollár volt az aktuális érték. Mivel a trend a tranzakciók méretének [...]
A Matáv opciós jogot szerzett a két Westel rádiótelefon szolgáltató 49-49 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására. A pakettet először a Deutsche Telekom (DT) veszi meg az amerikai Media One-tól, mely utóbbi csökkenti portfóliójában a mobiltávközlési befektetéseket. A Matáv számára már a DT tranzakciója is előnyös lehet, hiszen amint a németek kezébe kerül a csomag, a magyar cég [...]
A világ legnagyobb lakberendezési cégének számító – a legutóbb lezárt pénzügyi évben 7,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolító – Ikea 28 országban 152 áruházzal rendelkezik, a legtöbbel Németországban, Franciaországban és Svédországban, de jelen van az Egyesült Államokban és Kanadában is. Évente 10-12 áruházat nyitnak meg világszerte, s a közelmúltban Kínában is megjelent az első két kék-sárgára [...]
Gazdag programot kínálnak Függetlenül címmel a mentálhigiéné és a drogprevenció napján, 1999. október 29-én a Petőfi Csarnokban. A délután egy órakor kezdődő rendezvény célja, hogy a fiatalok tájékozódjanak és ismereteket szerezzenek a szenvedélybetegségekről, azok hatásairól, következményeiről, de a megelőzésükről is. Kora délután orvosok, pszichológusok, mentálhigiénés előadók és a rendőrség szakemberei várják a kérdéseket. Este öt [...]
Legjobb esetben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) decemberi közgyűlésén születhet határozat arról, hogy a tagok milyen arányban rendelkeznek az intézmény eszközei felett. “A vagyonfelosztás az előfeltétele a tőzsde részvénytársasággá alakításának” – nyilatkozta Simor András elnök. Jogilag egyértelmű, hogy a jelenleg nonprofit szerveződés tulajdonosai a tőzsdetagok, köztük a Magyar Nemzeti Bank. A tagoknak 75 százalékos szavazataránnyal kell [...]
Egymillió hétszázezer forintig licitáltak egy XX. század eleji díszmagyar kollekcióért a Bizományi múlt heti árverésén. A H. B. mesterjeggyel jelzett 50 darabos – többek között bársony atillát, brokát mentét, csákót és a hozzávaló hiánytalan ékszergarnitúrát is tartalmazó – garnitúrát 720 ezer forintért kiáltották ki. A leütési ár alapján felállított rangsor második helyére Iványi Grünwald Béla [...]
Lapjukban augusztusban írást közöltek a nyugdíjpénztárak tevékenységéről (Helyén van a befektetnivalójuk, Figyelő, 1999/31. szám). A cikk az 1998. évi pénztári hozamlehetőségek körében önkéntes pénztári sereghajtóként jelölte meg a Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárat. A lap az adatok tekintetében forrásként a Pénzügyi Közlönyre hivatkozott. A Bongrain Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár közleménye a Pénzügyi Közlöny 1999. évi 8. számában [...]