A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ausztriai érdekeltségének, a CW AG-nek már 1994-ben akkora veszteségei voltak, hogy az 1994-es üzleti év után 240 millió schillinges céltartalékot kellett képezni; természetesen ezt az összeget a tulajdonos állta – ez derült ki a jegybanki albizottság múlt heti ülésén. Mint elhangzott, a CW Bank 1995-ös teljesítménye után egy konkrét ügyhöz kapcsolódóan újabb 9,7 millió dolláros céltartalékot kell elkülöníteni. A következő esztendőben további 9,1 milliárd forintos céltartalékot kellett a veszteségek fedezetéül biztosítani, majd az 1997-es üzleti tevékenység újabb 30-32 milliárd forint megképzését igényelte. Eközben a jelek szerint a CW Bank eddigi erőfeszítése kevésnek bizonyult ahhoz, hogy dűlőre vigyék a Postabank ellen indított perüket, amelyben 2 millió dollárt követelnek a Postabanktól, miután az a Nádor Rt. megbízása alapján akkreditívet nyitott a BCL Trading GmbH javára 12 millió dollár értékben. A CW Bank ennek az akkreditívnek 2 millió dollár erejéig a tulajdonosa, miután azt a nemzetközi piacon megvásárolta. Láng László, a CW Bank vezérigazgatója megrökönyödésének adott hangot amiatt, hogy a CW Banknak a Postabank ellen folyó pere kapcsán az alperes ismét arra hivatkozott, hogy a vele szemben indított perek érdemben nem bírálhatók el addig, amíg az alapperben nincs jogerős bírósági ítélet. Mint Láng László Bécsben elmondta, a Fővárosi Bíróság szeptember 22-én hasonló ügyben, ugyanezen tényállás alapján helyt adott a német Baden-Württembergische Bank és a Bank Hapoalim brit leánybankja keresetének. –
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:07 Magyar Péter: Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére próbált ellehetetleníteni
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 19:42 Időjárás: jövő héten már újra lehetnek hajnali fagyok
- 19:35 Ez lett a Balaton sütije 2026-ban
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 11:14 Magyar Péter: A bukott hatalom emberei kiabálnak
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 07:42 „Maradok ember” – Schóbert Lara megmagyarázta, miért esett ki a Megasztár válogatóján
- 08:30 Tóth Gabi-ügy: a fideszes politikus szerint nem kampányrendezvényre hívták Debrecenbe az énekesnőt, akivel fotózkodott is
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
