Gazdaság

Internettel az ár ellen című cikkünkben (Figyelő, 2000/7. szám) azt állítottuk, hogy az Intercall és a NetPhone internetes telefonszolgáltatóknak nincs meg a szükséges engedélye az IP alapú távbeszélő szolgáltatásra. A cégek ezzel szemben rendelkeznek a Hírközlési Főfelügyelet országos engedélyével. A hibáért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük. A szerk.
2000. 02. 23. 00:00
Az egészségügyi miniszter hatósági árak bevezetésével fenyegette meg a gyógyszergyárakat, amennyiben azok 6 százaléknál nagyobb mértékben emelnék termelői áraikat. A gyártók szerint a betegek által fizetett térítési díj emelkedéséért a támogatásokat befagyasztó kormányzat a felelős.
2000. 02. 23. 00:00
Csak a csillag a régi. A Mercedes – úgy is mint a roadster-piac egyik ősi divatdiktátora – vadonatúj, formabontó, fedetlen kétülésessel sápasztja a konkurenciát. Az elsőkerék-meghajtású “vízió” már nem is két, hanem egyszerre három pár kerek fényszóróval büszkélkedik. Az alumínium színű, kevesebb mint 3,8 méteres, kurta SLA orra Forma-1-es érzéseket kelt a szemlélőben. A technós, [...]
2000. 02. 23. 00:00
*Védett kép Forrás: árverező cégek Alkotó Mű címe Helyszín Év Leütési ár (millió forint) Ism. emiliai (1500 körül) Szent család* Polgár Galéria 1999. 120 Szinyei Merse Pál Parkban Kieselbach Galéria 1998. 70 Rippl-Rónai József Lazarine* Polgár Galéria 1999. 44 Bernando Belletto (Canaletto) Velencei részlet* Polgár Galéria 1999. 40 Rippl-Rónai József Fiatal nő MűTerem Galéria 1999. [...]
2000. 02. 23. 00:00
MUTATÓK CEPO-Mobilpajzs Zeropa Bogárka Safety Butterfly Safe Guard Származás Németország Dél-Korea Olaszország n. a. Gyártó Cepo GmbH SANG-A Rt. Zuccari s. r. l. n. a. Ár (forint) 8500 9900 5990 6990 Garancia 3 hónap Nincs Nincs n. a. Védelem frekvenciája 900 megahertz 900 megahertz 15-200 megahertz n. a. OSSKI szakvélemény 92 százalékos védelem 14,2 százalékos [...]
2000. 02. 23. 00:00
Fúziós tárgyalásokat folytat a magyar áramszolgáltatói piacon is jelenlévő RWE és a VEW. A két cég tárgyalásai nyomán megszülethet Európa egyik vezető energiatermelő és -szolgáltató vállalata. A tárgyalások eddigi eredményeit lapzártánk után, február 23-án hozza nyilvánosságra a két társaság igazgatósága. Amennyiben a fúzió megvalósul, az bizonyára hatással lesz a magyar energiaszolgáltató szektorra is.
2000. 02. 23. 00:00
A tavaly már 7-8 milliárd forintos összforgalmú, ám erősen árérzékeny magyarországi játékpiacon a multik gyermekeket megcélzó reklámstratégiája nem igazán működik.
2000. 02. 23. 00:00
Minden eddig kapott tudományos eredménynél egyértelműbben állítja az Egyesült Államok tudományos akadémiájának e hónap elején közzétett jelentése, hogy “javában tart a globális felmelegedés, amelynek iszonyatos környezeti következményei lehetnek”. Az ENSZ illetékes csoportja, az IPCC szerint a következő száz évben 1,0-3,5 fokkal mehet feljebb a felszíni átlaghőmérséklet. Ebben pedig nagy valószínűséggel az emberiség keze is benne [...]
2000. 02. 23. 00:00
A sztrájknak vége, még sincs béke a MÁV és a három reprezentatív vasutas szakszervezet között. A vasúttársaság által kínált 3 éves paktumot az érdekképviseletek a benne foglalt sztrájkmoratórium miatt nem írták alá, a konfliktust kirobbantó 8,5 százalékos idei béremelést viszont elfogadják. A vita azonban legfőképpen azon csúcsosodott ki, hogy a MÁV felmondta a szakszervezeti tagdíj [...]
2000. 02. 23. 00:00
Valószínűtlennek tűnik az M3-as autópálya újabb részének uniós finanszírozása. Az ódzkodás mögött az áll, hogy az útszakaszt Brüsszel nem tekinti stratégiai jelentőségűnek.
2000. 02. 23. 00:00
Ma férfi lettem – mondtam magamnak felkelésikor azon a napon, amikor betöltöttem a 21. életévemet. Ettől azonban semmi nem változott meg. Továbbra is csak egyenként tudtam befűzni a cipőimet, s ugyanolyan véletlenszerűen követték egymást a verőfényes és az esős napok. Ugyanígy állnak a dolgok a millennium utáni első hetekben. Még akkor is, ha a 2000. [...]
2000. 02. 23. 00:00
Biobiztonság címmel közöltünk cikket a génkezelt élelmiszerekkel kapcsolatos vitákról (Figyelő, 2000/6. szám). Az írásban megnevezett egyik cég, a Kellogg a témában január végén megjelentetett – az egyik nagy nemzetközi zöld mozgalom, a Friends of the Earth (A Föld Barátai) számára címzett – közleményének ismertetésére kérte szerkesztőségünket. “A Kellogg tiszteletben tartja a fogyasztói értékítéleteket, s ezért [...]
2000. 02. 23. 00:00
AZ ESZKÖZARÁNYOS NYERESÉG (ROA) SZERINT SAJÁTTŐKE-ARÁNYOS NYERESÉG (ROE) ALAPJÁN 1A magyar számviteli szabványok szerinti, nem konszolidált, nem auditált adózás előtti eredménnyel számolva; 2Auditált; 3Átlagolt eszközállománnyal számolva Rangsor Bank ROA 1999. 1998. 1. 4. Merkantil 2,68 2. 2. ÁÉB 2,60 3. 1. Opel Bank 2,55 4. 3. Raiffeisen 2,08 5. 6. CIB2 1,71 6. 9. OTP [...]
2000. 02. 23. 00:00
ismét az érdeklődés középpontjába került. Az elmúlt napokban az Európai Bizottság két tagja is Budapesten járt, mindketten óvatos optimizmust sugároztak, s biztató szavakat ejtettek Magyarország felvételi esélyeiről. Hiba volna azonban túl nagy jelentőséget tulajdonítani az unió környezetvédelmi és bővítési illetékese udvariaskodásának, hiszen régi tapasztalat, hogy másként hangzik a magyar közönségnek szánt, illetve a Brüsszelben használatos [...]
2000. 02. 23. 00:00
Norbert F. Elbert-Farkas Ferenc-Karoliny Mártonné-Poór József: Személyzeti/emberi erőforrás menedzsment kézikönyv 579 oldal; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999. Ára: 5376 forint
2000. 02. 23. 00:00
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt hét csütörtökön azonnali hatállyal 50 bázisponttal csökkentette irányadó repokamatát és a 2 hetes jegybanki instrumentum kamatát. Az aktív repokamatszint így 13,75 százalékra, míg a 2 hetes betét után fizetett kamat 11,75 százalékra mérséklődött. Az alig egy hónapja történt drasztikus, 1,5 százalékpontos csökkentés (Figyelő, 2000/4. szám) ezek szerint nem hozta [...]
2000. 02. 23. 00:00
Magas hozammal kecsegtető befektetési lehetőséget kínál évek óta a Baumag Szövetkezet. A sajátos jogi konstrukcióban zajló ügylet kockázatos befektetés, a szövetkezet fő tevékenysége pedig inkább a betétgyűjtéshez, vagy a vállalati forrásgyűjtéshez áll közel.
2000. 02. 23. 00:00
*Előző évben 51 millió forint pozitív eredmény volt; **Előző évben 4300 millió forintos negatív eredmény volt; ***Előző évben 14 millió forintos pozitív eredmény volt; ****Előző évben 986 millió forintos pozitív eredmény volt Társaság Jegyzett tőke (millió forint) Saját tőke (millió forint) Nettó árbevétel Üzemi eredmény Nettó eredmény (millió forint) (’98. = 100,0) (millió forint) (’98. [...]
2000. 02. 23. 00:00
A kemény tél ellenére az ütemterv szerint halad a Szeged és a Miskolc Plaza építése, így várhatóan mindkét bevásárló- és szórakoztató központot átadják májusban – tudtuk meg Gyalay Korpos Gyulától, a beruházó cég, a Plaza Centers építési és tervezési divíziójának igazgatójától. Az elmúlt évben 25 millióan keresték fel a csoporthoz tartozó központokat, az együttesen 100 [...]
2000. 02. 23. 00:00
Az elektromos autók szépek és nem szennyezik a környezetet. Csak egy gond van velük: órákig kell várni, mire az akkumulátor újra feltöltődik, erre pedig csak keveseknek jut ideje. A Metallic Power Inc. nevű kaliforniai cég most megoldotta ezt a problémát; olyan üzemanyagcellát fejlesztett ki, amelyet ugyanolyan egyszerű árammal feltölteni, mint a tankot benzinnel. A rendszer [...]
2000. 02. 23. 00:00
A napokban elkészült az új hírközlési törvény első szakmai anyaga; ez esszenciája annak az adatbázisnak, amelyet a hírközlési tárca gyűjtött a születendő jogszabályhoz. A munkaanyagról már néhányan azt hitték, hogy az a törvénytervezet. Ám mint Baksa Sarolta, a szaktárca hírközlési irodájának vezetője lapunknak elmondta, a tervezet, amelyet szándékaik szerint már a nagyközönségnek is bemutatnak, csak [...]
2000. 02. 23. 00:00
Mielőtt az emberek végképp megundorodnának a politikától, Kornis Mihály megírta, az Új Színház Stúdiószínpada pedig a múlt héten bemutatta a Kádár házaspár című darabot. A produkció előzménye – a közelmúlt történelmi tanulságain kívül -, hogy a színház, egy kereskedelmi tévécsatorna és a Magyar Rádió drámapályázatot hirdetett, amelyet Kornis nyert meg. A Kádár házaspár hétköznapjain átszűrődő [...]
2000. 02. 23. 00:00
Olvasói sztorik