Gazdaság

Lúdláb étterem. Nem tudom, mióta, de emilékezetem szerint évtizedekig az Erzsébet körút egyik meghatározó vendéglője volt. Nyilván a Madách Színház szomszédsága miatt is színészek, színházi emberek kedvelt tanyája. Meg íróké, legalábbis azoké, akik pár száz méterrel arrébb az egykori könyv- és lapkiadó székház, a New York-palota labirintusában elrendezvén ügyeiket, zsebükben szerződéssel vagy hónuk alatt a [...]
2000. 05. 17. 00:00
Május 19-én a márciusi külkereskedelmi mérleget teszik közzé az Egyesült Államokban. Februárban a külkereskedelmi hiány 29,2 milliárd dollár volt, ami negatív rekordnak számít. Az elemzői várakozások szerint márciusban is az előző havival megegyező mértékű hiányra lehet számítani.
2000. 05. 17. 00:00
Az idén már elfogadja az adóhatóság az internetről letöltött és kinyomtatott társasági adó-bevallást is. A bevallási rend ezúttal nem módosult lényegesen, hamarosan lesznek azonban változások, egyebek között az új számviteli törvény hatására.
2000. 05. 17. 00:00
Május 29-ig fogadhatják el a részvényesek a Perrier Vittel SA-nak a Kékkúti-részvényekre vonatkozó 9,23 dolláros ajánlatát. A vállalat vezetésében az előzetes nyilatkozatok szerint a Perrier együttműködik a 34 százalékkal rendelkező Zentraleuropäische Investition AG-vel.
2000. 05. 17. 00:00
Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság számára végzett Ecostat-kutatás alapjául 1185, az innovációs folyamat szempontjából kiemelten fontos ágazathoz tartozó, 10 főnél többet foglalkoztató, Magyarországon bejegyzett cég szolgált. A vizsgálatba bevontak birtokában lévő gépek, berendezések, termelési eljárások értéke 1998-ban összességében 333 milliárd forintot tett ki, ami a teljes sokaság állományának 15,3 százaléka. –
2000. 05. 17. 00:00
Kevesebb mint egy hónap volt hátra Bill Cliniton és Vlagyimir Putyin tervezett moszkvai randevújáig, amikor megszólalt Helms szenátor, a külügyi bizottság elnöke és azt mondta: lehetetlenné fogja tenni, hogy Clinton bármilyen, leszereléssel kapcsolatos megállapodást köthessen Putyinnal. Az ókonzervatív szenátor kulturáltan utálja Clintont, ám nyilatkozata – érzelmeitől függetlenül – egy nagyon fontos változást jelzett. Azt, hogy [...]
2000. 05. 17. 00:00
ELNÖK: Á Kaszás Károly Ybl-díjas építész, egyetemi tanár (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) TAGOK: Marosi Miklós építész főmérnök (Középülettervező Rt.) Majoros T. András egyetemi tanár Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Angela Kyster ügyvezető igazgató (CB Richard Ellis Kft.) Merényi Miklós főszerkesztő (Figyelő)
2000. 05. 17. 00:00
A zsűri érdemesnek tartotta a pályázat győztesein kívül még egy, építészeti megoldásaiban különleges és funkcionalitásában is kiemelkedő épület bemutatását.
2000. 05. 17. 00:00
Budapesten az irodaállomány nagysága 2001-2002-re elérheti a bűvös 1 millió négyzetmétert is. Lehet, hogy vannak, akiknek már ez is soknak tűnik: mintha már ma is minden sarkon irodaházba ütköznénk. Ám a látszat csal. Noha jelenleg kínálati piacról beszélhetünk, ez korántsem jelenti azt, hogy ezek az épületek feleslegesek. Jó minőségű és elhelyezésű irodákra ugyanis mindig szükség lesz.
2000. 05. 17. 00:00
E hónap elején talált külföldi vevőre a Telnet Magyarország Rt. is, mintegy 1,9 millió dollárnak megfelelő forintösszegért. A hozzájuk kapcsolódó Aprónet, Extra, Stop valamint a Professional Guestbook Server (PGS) oldalakat üzemeltető betéti társaságokért pedig külön fizettek az amerikai befektetők – hogy mennyit, azt nem hozták nyilvánosságra. A 2 milliós kft.-ként működő Telnet most részvénytársasággá alakul, [...]
2000. 05. 17. 00:00
Minden eddiginél fényesebb jövő áll az internetes “dotcom” cégek előtt – derül ki a Business Week által közzétett, a Forrester Research felmérésén alapuló összeállításból (Az első 10 cégről lásd a táblázatot). A Forrester előrejelzése szerint 2003-ra az elektronikus üzletvitel értéke 4017 billió dollárra rúg majd, ami máris óriási növekedés a 18 hónappal ezelőtt becsült 3,2 [...]
2000. 05. 17. 00:00
A dezinflációs folyamat lassulását jelzi, hogy az idei esztendő első négy hónapjában átlagosan 9,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. Áprilisban 0,8 százalékos volt a havi infláció, így a 12 havi árindex még mindig 9 százalék felett áll. Az árucsoportok közül a ruházati cikkek drágultak a legjobban, az élelmiszer-ipari termékek esetében pedig [...]
2000. 05. 17. 00:00
“Szerencsére semmi sem tart örökké” – e szavakkal kommentálta Oliviero Toscani minapi szakítását a Benettonnal. Csakhogy távolról sem pusztán új fejezet indításáról van szó, mint azt a cégtulajdonos Luciano Benetton hangoztatta, hanem valaminek a befejezéséről. Toscani menesztésével egy 18 éves kapcsolat szakad meg. Ez idő alatt az északolasz divatcég neve szinte egybeforrt zseniális – mások [...]
2000. 05. 17. 00:00
A korai avantgárd művek jelentik a Kieselbach Galéria májusi aukcióján a kínálat gerincét. Az ezúttal kétnapos, május 19-én és 20-án a Vígszínházban sorra kerülő rendezvényen jó néhány árverési ritkaság kerül kalapács alá. Így például Nemes Lampérth József két valóban különlegességszámba menő csendélete, mindkettő Pogány Kálmán gyűjteményéből, 350 ezer forintos kikiáltási áron. Perlrott-Csaba Vilmos 11 műve [...]
2000. 05. 17. 00:00
Gyakran a nagy ingatlantulajdonosok épületeik számát sem tudják. Nem is beszélve arról, hogy ezek az ingatlanok milyen állapotban vannak, hol, milyen berendezések, gépek, bútorok találhatók bennük, s hogy az egyes tételek mennyibe kerülnek. Hogy mi segíthetne ezeken a problémákon? Ezekre a kérdésekre - s még sok egyébre is a létesítményigazgatás és -gazdálkodás (facility management - FM) adja meg a választ sokak szerint, leginkább persze az új mó
2000. 05. 17. 00:00
BARCLAYS BANK: 20 százaléknyi megtakarítás Új ingatlanok és új ingatlankezelési eljárások, szerződések újratárgyalásával sikerült költséget lefaragni BP/AMOCO: 25 százaléknyi megtakarítás Az összeolvadás után jelentős helymegtakarítás JP MORGAN: 18 százaléknyi megtakarítás Az FM-tevékenységet külső vállalkozónak adta ki, új ingatlanértékelési és -kiválasztási módszert alkalmazott Forrás: PwC
2000. 05. 17. 00:00
A pénzemberekre nem jellemző, hogy rébuszokban gondolkodnának. Nem csoda tehát, hogy a képzőművészetben is szívesebben támogatják a közérthetőbb, a ,,csak” gyönyörködtetésre szolgáló alkotásokat. Ifjabb Bér Rudolf – művésznevén Rudino – festményei, amelyekből egy neves osztrák pénzintézet szervezett vándorkiállítást, ebbe a vonalba tartoznak. A május 26-ig a Bank Austria Creditanstalt Rt. székházában látható kiállítás a valóságfestészet [...]
2000. 05. 17. 00:00
Az internet újabb áldása: még a riválisokat is össze tudja boronálni. A British Airways, a Lufthansa és az Air France – s még további nyolc európai légitársaság – bejelentette, hogy ez év végén közös internetes utazási irodát hoz létre, amely nem csupán repülőjegyeket kínál majd, hanem egyéb szolgáltatásokat is, így szállodafoglalást, autóbérlést és utasbiztosítási ügyek [...]
2000. 05. 17. 00:00
Elkészült az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság átalakítási stratégiája, amelynek legfőbb célja az, hogy a nyugdíjak folyósításával foglalkozó szervezet a mainál jobb színvonalú szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek. A PricewaterhouseCoopers által több mint 30 millió forintért végzett átvilágítás megállapította, hogy átfogó fejlesztésre van szükség. Remélhetőleg felgyorsul a nyugdíjigények elbírálása és elindul az új ügyviteli rendszer. Az új technikai megoldásnak [...]
2000. 05. 17. 00:00
Elfogadhatatlan az Európai Unió javaslata a csatlakozás utáni időszakra vonatkozó mezőgazdasági termelési kvóták ügyében – állítja Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. Szerinte a brüsszeli álláspont nem felel meg az EU-ban hangoztatott “egyenlő esélyek” elvének. Magyarországnak az volna jobb, ha az 1990 és 1995 közötti éveket tekintenék bázisnak például a [...]
2000. 05. 17. 00:00
Magyarországon már kialakult a nyugat-európaihoz hasonló versenyző piac, annak minden résztvevőjével – mondja Gerő János, a DTZ Hungary ügyvezető igazgatója. Ha azonban más nézőpontból vizsgáljuk a helyzetet, megállapíthatjuk, van még hová fejlődnünk: Bécsben – amely lakosságát tekintve nem sokkal nagyobb Budapestnél – az irodaterület nagysága több mint ötszöröse a budapesti állománynak, a többi nyugat-európai fővárosban [...]
2000. 05. 17. 00:00
Olvasói sztorik