Gazdaság

Több mint 1,5 milliárd forintos beruházással speciális palackozó és csomagoló gépsort adtak át a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. martfűi gyárában. A palackozó óránkénti teljesítménye – László Attila, az rt. vezérigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint – 58 ezer palack, és 30 százalékos fajlagos energiamegtakarítást tesz lehetővé. A készáruraktár alapterületét 65 százalékkal, 2200 négyzetméterrel bővítették, így az már [...]
1999. 07. 14. 00:00
“A határidők lezárultával úgy tűnik, hogy végül 14-15 millió ecu veszett el az 1995-ös Phare-keretből” – jelentette ki Boros Imre, a támogatások felügyeletét ellátó tárca nélküli miniszter. Ezek között jelentősebb tétel a 6,5 milliós vámhatósági program a schengeni határellenőrzés előkészítésére, valamint az unió-konform földregisztrációs rendszer kialakítására elnyert 3 milliós projekt. “Ezek az összegek is megmenthetők [...]
1999. 07. 14. 00:00
Időben sikerült aláírnia a közlekedési tárcának és a DCS pályázaton nyertes Prímatel (az AirTouch-Vodafone és az RWE Teliance konzorciuma) képviselőinek a koncessziós szerződést, bár néhányan kételkedtek a megállapodás sikeres tető alá hozásában. A határidő július 6-a éjfél volt. Amennyiben a győztes ezt nem tudta volna tartani, úgy a rádiótelefon-pályázaton második helyet elért cég kezdhette volna [...]
1999. 07. 14. 00:00
Néhány meglepetéssel is előrukkolt Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, amikor megnevezte az új európai kormány névsorát (lásd a táblázatot). A márciusi korrupciós botrány miatt hitelét vesztett, majd később lemondott testületből csupán négyen őrizték meg pozíciójukat. Közülük is csak az osztrák Franz Fischler kapta ugyanazt a “tárcát”, Mario Montinak, Erkki Liikanennek és Neil Kinnocknak – [...]
1999. 07. 14. 00:00
Megtört a befektetési alapok vagyonának korábban megszokott, páratlanul dinamikus gyarapodása az elmúlt egy évben. Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - az alapok egyre inkább specializálódnak. Az alapkezelők úgynevezett alapcsaládok kialakításával igyekeznek újabb befektetőket megnyerni, illetve lehetővé tenni, hogy az invesztorok egyéni kockázatviselési hajlandóságuktól függően testre szabott portfóliót alakítsanak ki.
1999. 07. 14. 00:00
Arik Kaplun, orosz származású izraeli rendező Hahaverim sel Jana (Jana barátnői) című alkotása kapta az idei 34. Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt. A győztes film az orosz emigránsok izraeli életét mutatja be. A fődíjjal 20 ezer dolláros pénzjutalom is jár. A díjnyertes mű főszereplőjének, Evelyn Kaplunnak ítélte oda a zsűri a legjobb női [...]
1999. 07. 14. 00:00
Közvetlenül a háború után a Nagymező utcában egymás mellett hat eszpresszó állt a pesti Broadway rendelkezésére: ABC néven a Rozsnyai-örökösök nyitják a hatodikat 1946-ban. Az Arizonától balra, a későbbi cukorkaüzlet helyén gróf Haller László espressója, a túloldalon a máig álló Operett, falaira színes krétával Gatto Nero (Fekete macska) álnéven karikatúrákat rajzolt Wittmann Rezső. Szaporodnak most [...]
1999. 07. 14. 00:00
Fennállásának legnagyobb negyedéves nyereségét érte az április-júniusi időszakban az amerikai General Electric (GE). A Magyarországon a Tungsram és a Budapest Bank tulajdonosaként jelen lévő GE negyedéves profitja 2,82 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 2,45 milliárd után. Ugyancsak rekordszintre, 25,1 milliárdról 27,4 milliárd dollárra emelkedett az árbevétel. A többek közt gépeket és ipari berendezéseket [...]
1999. 07. 14. 00:00
Feuer Róbert, a Cashline Értékpapír Rt. munkatársa alapvetően optimista a hazai tőzsde jövőbeni teljesítményével kapcsolatban, így a portfólióban 60 százalékos súlyt kaptak a részvények. Az elmúlt hónapokban nagy figyelemmel kísért – nem túl jó – hazai makrogazdasági adatok már nem okoznak hisztérikus hatást a befektetőknél, egyre többen kezdenek hosszabb távra tekinteni. Mind valószínűbb, hogy a [...]
1999. 07. 14. 00:00
“A főváros a kormánnyal folyó bírósági tárgyalások ideje alatt is folytatta a 4-es metró előkészítési munkálatait, így elkészültek a metróvonal megállóinak látványtervei” – jelentette be Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. A nemrégiben hozott jogerős ítélet értelmében a főváros és az állam között annak idején a 4-es metró megépítésére létrejött szerződés továbbra is érvényben van. A főváros [...]
1999. 07. 14. 00:00
Vásárlói klubokkal foglalkozó írásuk (Figyelő, 1999/26. szám) ugyan fogalakozott az ilyen csoportok körüli félreértések eloszlatásával – mégpedig a sajtóban megjelent cikkekhez mérten szokatlanul higgadtan -, de szívesen láttam volna további magyarázatokat a működésük részleteiről. Erre nyilván a helyszűke miatt sem került sor. Ugyanakkor a táblázat igen informatív – egy vásárlói klub tagjaként nagy figyelemmel követem [...]
1999. 07. 14. 00:00
A Young & Rubicam (Y&R) reklámügynökség ezentúl a magyar piacon is saját, különálló médiaügynökséggel dolgozik. Ez a Media Edge, amely a Mediapolis Hungary utódjaként jött létre. A Y&R világszerte arra törekszik, hogy 100 százalékos tulajdonában lévő, de különálló médiaügynökségeket hozzon létre. E célból 1997-ben New Yorkban megalapította a Media Edge nevű céget. Magyarországon a Y&R [...]
1999. 07. 14. 00:00
A júliusi magyarországi mozilátogatási statisztikák jelzik, hogy a forró kánikulában szívesen menekülünk egy kényelmes, légkondicionált multiplexbe. Annak ellenére, hogy a filmiparban a nyári szezon a könnyed, szórakoztató alkotások időszaka, a tinikről szóló filmek mellett jócskán találkozunk nagyobb költségvetéssel, látványosan elkészített akciófilmekkel is. Ezek közé tartozik az óriási reklámkampánnyal beharangozott Múmia. Két hét alatt közel 60 [...]
1999. 07. 14. 00:00
*Hétfői záróérték INDEX Hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1998 vége óta (százalék) BUX, Budapest 7 519 +8,9 +19,2 Dow Jones, New York* 11 201 +0,6 +20,3 FTSE-100, London 6 545 -0,7 +11,3 DAX-30, Frankfurt 5 652 +0,5 +7,6 CAC-40, Párizs 4 662 -0,8 +12,4 WI6, Varsó 17 646 +1,6 +33,5 PX-50, [...]
1999. 07. 14. 00:00
A közép- és kelet-európai országok – köztük Magyarország – európai uniós (EU) jogharmonizációjának felgyorsítását tűzte zászlajára a nemrégiben megalakult Európai Jogakadémia és a hozzá kapcsolódó alapítvány. A szervezőbizottság tájékoztatása szerint céljuk a sajátos közösségi jogi szaknyelv széles körű hazai megismertetése, terjesztése, szakkönyvek kiadása. Az egyesület első hivatalos rendezvényét – több mint 30 országból érkező jogtudós, [...]
1999. 07. 14. 00:00
Az uniós csatlakozásra esélyes közép és kelet-európai államok közül utolsóként immár Szlovénia is megnyitja kapuit a külföldi befektetők és hitelintézetek előtt.
1999. 07. 14. 00:00
*Az alapok nevének végéről az “Alap” szót lehagytuk; **A cégek nevének végéről az “Alapkezelő” szót lehagytuk ALAP* Alapkezelő** Nettó eszközérték (millió forint) Féléves hozam (százalék) Részvénykitettség (százalék) Állampapírok átlagos futamideje Befektetési politika Jutalék Nemzetközi kötvény alapok Aranypolgár V. Nyíltvégű Nemzetközi Kötvénybefektetési Raiffeisen 626,93 – 0 n. a. OECD tagországok tőzsdéin jegyzett nemzetközi kötvények n. a. [...]
1999. 07. 14. 00:00
A felfelé ívelő ingatlanpiaci háttér mellett a Sasad Rt. számára egy tőkeemelést követően szinte minden adott lenne az eredményes gazdálkodáshoz. A honi földtörvény és bizonyos pénzpiaci szabályok azonban jelentősen megnehezítik, hogy a cég végre stabil növekedési pályára állhasson.
1999. 07. 14. 00:00
Pótlólagos kamatfizetésre kötelezte a Westdeutsche Landesbankot (WestLB) az Európai Bizottság az után a tőkejuttatás után, amelyet a hitelintézet még 1992-ben kapott tulajdonosától, Észak-Rajna-Vesztfália tartománytól. A határozatban szereplő összeg 808 millió euró, a legnagyobb visszatérítés, amelyet az Európai Unió végrehajtó testülete valaha is kiszabott. A tartományi kormányzat annak idején egy 5,9 milliárd márkás lakásépítési alapot “pakolt [...]
1999. 07. 14. 00:00
A napokban megszülethet a felügyeleti döntés a Mizo Rt. felvásárlási akciójáról. A Mizóban tulajdonos Fővárosi Önkormányzat kifogásolta, hogy a holland Friesland a kisrészvényeseknek szóló előzetes vételi ajánlat nélkül vásárolt 38,22 százalékos részesedést a tejcégben, ám az értékpapírtörvény módosítása azt 33 százalék felett már előírja. Korábban ez a limit 50 százalék volt, a holland fél pedig [...]
1999. 07. 14. 00:00
Tovább javítják az államigazgatási informatika koordinációját. Erről szól az a kormányhatározat, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) informatikai helyettes államtitkársága készített elő. A fejlesztések célja az eddiginél gyorsabb, feladatorientált, ügyfélközpontú szolgáltatások kiépítése, illetve az egyes ágazatok informatikai feladatainak költséghatékonyabb és átláthatóbb koordinálása. A közigazgatásban egyes becslések szerint már ma is évente 30 milliárd forintot költenek informatikára. [...]
1999. 07. 14. 00:00
A magyar háztartások nagy és növekvő részének nincs szabadon felhasználható jövedelme, egynegyedük súlyos gazdasági nehézségekkel küzd. A tendencia megállítására, illetve visszafordítására az idei reálbér-növekedés aligha elég. Az Ecostat mindazonáltal a lakossági fogyasztás 3,0-3,5 százalékos növekedésére számít.
1999. 07. 14. 00:00
Vincent Van Gogh Auvers-i kert című, sokat vitatott műve valódi – tette közzé a közelmúltban többhónapos vizsgálatának eredményét a francia múzeumokat felügyelő Direction des Musées de France. A képet az intézmény megbízásából egy kutatócsoport különböző próbáknak – így fotográfiai, röntgen, reflektográfiai, mikroszkópos, ultraibolya-sugaras vizsgálatnak – vetette alá, majd a művész további hetven, ugyancsak Auvers-sur-Oise-ban festett [...]
1999. 07. 14. 00:00
Olvasói sztorik