Gazdaság

Az idei év végén 5,3, jövő decemberben 4,6, 2004 utolsó hónapjában 4,2 százalékos 12 havi fogyasztói áremelkedést vár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legújabb inflációs jelentés szerint. Eszerint a jegybankosok már kis esélyt látnak arra, hogy teljesül a 2003 decemberére kitűzött – korábban “3,5 plusz-mínusz 1 százaléknak”, újabban “4,5 százalék alattinak” nevezett – inflációs [...]
2002. 11. 21. 08:00
Lazacok. Újfajta elkészítési módok. A tömeggyártásnak köszönhetően a legtöbb termék ugyan megfizethetővé és elérhetővé vált, a futószalagról legördülő uniformizált árucikkek azonban sokszor képtelenek kielégíteni az egyéni igényeket, legyenek azok még oly közönségesek is. Az uniós 6. Keretprogram egyik célja éppen az, hogy a sorozatgyártás nyújtotta előnyöket a testre szabott termékkel ötvözze; e programok iskolapéldájaként pedig [...]
2002. 11. 21. 08:00
Első csúcsértekezletét tartja a NATO az előző, Magyarországot is magában foglaló bővítés óta. Egyúttal ez az első csúcs a szeptember 11-i terrortámadások után. S kétségtelen, ez a két téma határozza meg a prágai ülés napirendjét. Gyarmati István nagykövet, a New York-i Kelet-Nyugat Intézet első elnökhelyettese A korábbi várakozásokkal ellentétben az újabb bővítés könnyű döntésnek bizonyult. [...]
2002. 11. 21. 08:00
Legújabb processzorával átlépte a 3 gigahertzes lélektani határt az Intel, ám a világ vezető csipgyártója nem pusztán e teljesítménynövelést tartja fontosnak. A szilíciumlapkák mega- és gigahertzekben mért növekedése régóta megfigyelhető folyamat, szakemberek hosszú évekre előre meg tudják mondani, mikor milyen teljesítményű processzorok jelentik majd a csúcstechnikát. A 3,06 gigás Pentium 4-es azért emelkedik ki ebből [...]
2002. 11. 21. 08:00
Digitális sztetoszkóp. Pontosabb diagnózis. A hagyományos fülhallgatóknál pontosabb diagnózist tesz lehetővé az a digitális sztetoszkóp, amelyet a Bang & Olufsen állított ki az Európai Unió úgynevezett 6. Keretprogramjának részleteit bemutató brüsszeli mega-konferencián. A dán kutatók által fejlesztett eszköz hangfelismerésre és a vizsgálati eredmények tárolására is képes, kijelzőjén pedig megjeleníti a beteg pulzusára és légzésére vonatkozó [...]
2002. 11. 21. 08:00
A hetvenes években még az Egyesült Államok uralta a világ repülőgépgyártását; mára a célzott európai fejlesztéseknek köszönhetően megváltozott a helyzet. A francia, német, brit és spanyol vállalatok által alkotott repülőgépgyártó konzorcium, az Airbus a világ repülőgép-eladásainak feléért felel, és az óriásvállalat a mintegy 22 milliárd eurós forgalmával egyben az Európai Unió legnagyobb exportőre és gazdasági [...]
2002. 11. 21. 08:00
A Queen: Bohemian Rhapsody című 1975-ös felvételét tartják az elmúlt fél évszázad legjobb dalának a BBC hallgatói. A mintegy 200 ezer megkérdezettnek 941 “number one” közül kellett választaniuk. A Queen a 10. helyet is megcsípte, a David Bowie-val közösen készített Under Pressure-rel, 36. az Innuendo, míg Freddie Mercury szólófelvétele, a Living On My Own a [...]
2002. 11. 21. 08:00
Gondolj rám szívesen! Lírai elmélkedés. Az 1998-ban alakult Baltazár Színház különleges helyet foglal el a magyar kulturális életben: a hivatásos színtársulat 14 értelmi sérült színészből áll. A Magyarországon egyedülálló művészeti tevékenységet folytató csoport működésének közel négy esztendeje alatt bebizonyította, hogy szervesen hozzátartozik a magyar színházművészethez. Erre bizonyság a Gondolj rám szívesen! című produkciójuk, amely november [...]
2002. 11. 21. 08:00
alighanem erőtlen lépés volt. Nem valószínű, hogy a fél százalékpontnyi csökkentés elegendő ellenállás lenne a forintot erősítő hatalmas nyomással szemben. A közelgő uniós csatlakozás, a magyarországi befektetések iránt növekvő bizalom és a magas hazai kamatok túlságosan is jó környezetet teremtenek a forint erősítésének. Fél százalékpont nem a világ: sőt, olyan reakciót is kiválthat a külföldi [...]
2002. 11. 21. 08:00
az a vita, amely arról szól, hogy a 2003. évi költségvetés vajon megszorító-e (ahogy a Fidesz politikusai állítják), avagy csak takarékos (ahogy azt a pénzügyminiszter mondja). A 2003. évi költségvetés valójában körülbelül 1,2 százalékpontos kiigazítást tartalmaz annak érdekében, hogy az államháztartás hiányát kezelhető keretek közé szorítsa. Ez becslésünk szerint 200-250 milliárd forint kivonását jelenti az [...]
2002. 11. 21. 08:00
EGYENSÚLYTALANSÁG. Az ikerdeficit probléma a külső és a belső egyensúlytalanság kölcsönös összefüggését fejezi ki. Lényege, hogy az államháztartás kiadási többlete megfelelő forrás hiányában külkereskedelmi, illetve folyómérleg-deficitet indukál. Ikerdeficites állapot bekövetkeztekor az államháztartás hiánya és a folyó fizetési mérleg deficitje egymás tükörképeként emelkedik. FORRÁSTÖBBLET. Alapvető makrogazdasági mérlegösszefüggésnek számít, hogy a megtermelt GDP felhasználása a háztartási fogyasztáson, [...]
2002. 11. 21. 08:00
még a kedvezőtlen makrogazdasági adatok ellenére is. A növekedés lelassult, a fizetési mérleg annak ellenére romlik, hogy a beruházások nem akarnak különösebb lendületet venni. A költségvetés idei hiányának mértéke a válságos kilencvenes évek közepi időkre emlékeztet. Az infláció a tavalyi dráguláshoz képest szépen mérséklődött ugyan, ám most, ha egyelőre 5 százalék alatti szinten is, de [...]
2002. 11. 14. 08:00
Olvasói sztorik