Történelmi túlzások nélkül a hidegháború vége óta a legnagyobb jelentőségűnek nevezte egy NATO-tagország diplomatája az észak-atlanti szövetség e heti prágai csúcstalálkozóját. Az összejövetel több szempontból is a “legek” közé sorolható. Az atlanti szervezet a maga “big bangjét” végrehajtva a cseh fővárosban egyszerre 7 országot hív meg a soraiba. A NATO jövője szempontjából azonban sokan az egykori szovjet tagköztársaságokat magában foglaló bővítésnél is lényegesebbnek tartják azt a katonai képességfejlesztő csomagot, amelyet Prágában hagynak jóvá a tagállamok.
A szövetség 1999 áprilisában Washingtonban rendezett utolsó csúcstalálkozóján még Szlobodan Miloseviccsel nézett farkasszemet, s az volt a fő dilemmája, hogy hagyományos földrajzi határain kívülre merészkedhet-e. Három év alatt nagyot fordult a világ. A hidegháború után sokak szemében feleslegessé vált NATO most globális szerepvállalásra készül, és éppen a cseh fővárosban szándékozik lerakni a jövő alapjait. Oszama bin Laden és a fél világot fenyegető al-Kaida új értelmet adott a létezésének – miként egykor a Moszkva vezette keleti blokk, most újra egységbe forraszthatja a közös ellenség.
TERROR. Milosevics Szerbiájában a szövetség tagjai magukra nézve nem láttak olyan veszélyforrást, amely védelmi erőfeszítésekre sarkallta volna őket. Az arc nélküli terrorizmus azonban saját otthonukban fenyegeti a NATO tagjait. Ez az újfajta fenyegetettségérzet soha vissza nem térő alkalmat teremt arra a régóta időszerű haderőreformra, amelyet eddig különböző okok miatt elszabotáltak a szövetség európai tagjai. Szakértők szerint nem egyszerűen a védelmi kiadások növeléséről van szó, bár bizonyos esetekben ez is elkerülhetelennek látszik. Ennél többről kell dönteni: gyökeres szemléletváltozásról, annak elfogadásáról, hogy a biztonságért adott esetben áldozatokat is kell hozni.
A szövetséget a terrorizmus elleni harcra és más új biztonsági kihívásokra felkészíteni hivatott “képességcsomag” összesen 425 teljesítendő vállalást tartalmaz. A stratégiai cél: a világ szinte bármely pontján azonnal és gyorsan bevethető, korszerű haditechnikával felszerelt, mozgékony, ütőképes haderő létrehozása. A szükséges haditechnikára, mindenekelőtt nagy teherbírású szállítógépekre, harci helikopterekre, lézerirányítású rakétákra, radarberendezésekre – ezeknek a tagországok, az Egyesült Államok kivételével, ugyancsak híján vannak – erőik és forrásaik egyesítése révén tehetnek szert a szövetségesek. Az egyik fő csapásirány a közös stratégiai szállítóflotta létrehozása. Az európai tagállamok jelenleg mindössze 4 katonai teherszállító repülőgéppel rendelkeznek, szemben az Egyesült Államokkal, amely ezekből a gépekből egymaga 350 darabot birtokol. A fejlesztési csomag 2008-ra 16 ilyen nagy kapacitású repülő hadrendbe állítását irányozza elő – amiből a hírek szerint az orosz államadósság terhére beszerzendő két AN-70-es repülőgéppel Magyarország is kivenné a részét.
A szövetségesi kötelezettségvállalásainak elhanyagolása miatt az utóbbi hetekben – a nemzetközi sajtón keresztül – szigorúan megrótt Magyarország ezenkívül biológiai és vegyvédelmi felszereléssel, valamint harci támogató-kiszolgáló egységekkel készül hozzájárulni a NATO újonnan formálódó katonai-védelmi arzenáljához. Szó van arról is, hogy a négy visegrádi ország NATO-segítséggel felújítaná a szovjet időkből származó és az afganisztáni terepen is bizonyított Mi-24-es harci helikoptereket, amelyek értékes eszközök lehetnek a terrorizmus elleni küzdelemben.
Bármennyire is meglepő, az atlanti szervezet paradigmaváltása nem vonná szükségszerűen maga után a védelmi kiadások radikális növelését. NATO-stratégák szerint a rendelkezésre álló, többnyire valóban nem túl bő pénzügyi keretek racionális felhasználása révén is viszonylag látványos javulást lehet elérni. Ez az új körülmények között elavulttá és feleslegessé vált erőkről és fegyverzetekről való olykor fájdalmas lemondással jár. Hollandia például már leépítette szárazföldi erejét, hogy a felszabaduló erőforrásokat más területekre csoportosíthassa át.
MAGYAR LEMARADÁS. Elemzők szerint az új helyzetben még jobban kiütközik a magyar haderő és védelmi költségvetés elavult és rossz szerkezete. A honvédségnek például közel 800 tankja van, amelynek jó, ha a fele hadrafogható, arról már nem is szólva, hogy a páncélozott harckocsik a modern hadviselésben már nem játszanak központi szerepet.
Vannak, akik úgy vélik, a 300 milliárd forintos éves magyar védelmi költségvetés feléből már a szövetség igényeinek megfelelő, korszerű egységeket lehetne kiállítani. Természetesen nem a teljes honvédségről lenne szó, hanem csak arról az elitrészéről, amellyel a szövetségi erőfeszítésekhez méltóan hozzájárulhatna az ország. A honvédség egymaga nem hibáztatható a jelenlegi siralmas helyzetért. Egyes vélemények szerint Magyarországon a politikusok – és valahol az egész társadalom – hozzáállásának meg kellene változnia. Az emberek nagy része még ma is természetesnek veszi, hogy más országok fiai naponta vásárra viszik a bőrüket, miközben mi lehetőleg semmit se kockáztassunk.
Fel van adva a lecke, hiszen a Prágában az észak-atlanti szövetség soraiba meghívandó országok közül nem egy előrébb tart a haderőreformban, és már mentalitásban is közelebb áll a szervezethez. Románia például a magyarnál kisebb katonai költségvetésből 60 százalékkal nagyobb hadsereget tart fenn, és minőségi alakulatokat képes a NATO rendelkezésére bocsátani. A következő bővítési kör résztvevői közül talán Szlovénia az egyetlen, amely hozzánk hasonló cipőben jár. Ha nem történik 180 fokos fordulat, hazánk hamarosan a 26 tagú NATO-ban is a sereghajtók között találhatja magát.
