Gazdaság
Az elszálló hiány és a legújabb állami cégvásárlások miatt felmerül a kérdés, hogy szükség lesz-e az idén kiigazító intézkedésekre.
2014. 05. 23. 13:30
A Hewlett Packard számítógépgyártó cég bevételei esése miatt döntött úgy, hogy alkalmazottai mintegy ötödének felmond.
2014. 05. 23. 12:17
A munkaerő-kölcsönző társaság vezetőjének megmondta a jövendőmondó, hogy áprilisban lecsukják. Így is lett.
Életének 77. évében elhunyt Hoós János, az Országos Tervhivatal és a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke.
2014. 05. 22. 21:44
A Főkefe mezőgazdasági leányvállalata kóser minősítésű savanyú káposztát is termel majd nyugat-európai kóseráruházakba.
2014. 05. 22. 16:45
Online árverésre bocsátják mintegy ezer használt, de még jó állapotú berendezéseit, köztük sütőipari gépeket, ipari vasalókat.
2014. 05. 22. 16:24
A magyar szállodák az idén az első negyedévben a közép-kelet-európai régióban vizsgált öt ország között az 54,8 eurós átlag szobaárral az utolsó helyen végeztek.
2014. 05. 22. 15:00
Az angol bankfelügyeletnél tesz bejelentést a Goldman Sachs ellen bennfentes kereskedés gyanúja miatt az Együtt-PM gazdaságpolitikusa.
Rizsliszttel kevert gesztenyemassza, marhára „festett" sertéshús, lóhússal megspékelt lasagne – egyre több a botrány.
2014. 05. 22. 12:16
Négy informatikai vállalat vezeti a százas rangsort. Az első helyezett Google 40 százalékkal növelte értékét tavalyhoz képest.
2014. 05. 22. 12:12
Márciusban tavalyhoz képest 2,8 százalékkal nőttek a bérek, s hajszál híján ugyanennyivel emelkedett a reálbér is. Nettóban átlagban majdnem 155 ezer forintot tett ki a fizetés.
Nincs szüksége a kormánynak a további hadviselésre – nyilatkozta a Heti Válasznak Bige László, aki a Napi Gazdaság tavalyi összeállítása szerint a második leggazdagabb magyar.
2014. 05. 22. 10:42
A General Motors rekordmennyiségű több mint 15,6 millió járművet hívott vissza az elmúlt három hónapban.
Egy április 18-ai levél tanúsága szerint egyelőre nem egyenlítik a ki decemberben leadott, kutatás-fejlesztési pályázatokra beadott számlákat.
Az egyik meghatározó magyarországi vagyonkezelő a kedvezőtlen környezet miatt úgy döntött, hogy kivonul.
2014. 05. 21. 15:30
Két szaúd-arábiai befektető magyarországi cége vásárolta meg a két éve leállt, azóta felszámolás alatt lévő üzem vagyonát
A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt.
2014. 05. 21. 13:47
Ha a Gazdasági Versenyhivatal nem őrködött volna a piaci verseny felett, a fogyasztókat legalább 58 milliárd forinttal rövidítették volna meg a cégek 2008 és 2012 között, de akár ennek a négyszeresével is.
2014. 05. 21. 13:00
Legalább akkora bajt hozhat a gazdaságra a tartós árcsökkenés, mint az elszaladó árak.
A gazdaság növekszik, a bankszektorba áramlik a tőke, csökkenhet az infláció, gyorsulhat az export, ez pedig óvatos optimizmusra ad okot - mondta a Költségvetési Tanács elnöke.
2014. 05. 21. 08:49
Hazai leányvállalatok tavaly 573 milliárd forintot utaltak ki főleg adóparadicsomokban bejegyzett tulajdonosaiknak.
Hatályon kívül helyezett kedden a Győri Ítélőtábla egy olyan elsőfokú bírósági döntést, amely a szerződés egészének semmisségére hivatkozva az adósnak adott igazat egy devizahiteles-perben.
2014. 05. 20. 15:49
Az állami pénzmosodának is szerepe lehet abban, hogy az idén mintha kezdenének visszavándorolni a külföldre kivitt megtakarítások.
- 23:46 Ijesztgetett a Benfica, de végül a Real Madrid bejutott a BL-nyolcadönttőbe
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:16 Vér, VAR és 98. perces dráma után esett ki a Dortmund a BL-ből
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
