Gazdaság

Meva: szolgáltatás export indul

Csúcstechnológiával épült és működik a MEVA zöldmezős beruházása, az új logisztikai központ, ahonnan szolgáltatás export indul.

Jelentős mérföldkő az építőiparban tapasztalható kereslet-visszaesés ellenére 2023-ban is 2,5 mrd Ft nettó árbevételt elérő, 30 éves magyarországi múlttal rendelkező MEVA Zsalurendszerek Zrt. életében a most elkészült zöldmezős beruházás. Ezzel ugyanis lehetővé vált, hogy a telephely regionális logisztikai központként teljes kapacitását kihasználva akár nyugat-európai kivitelezések minőségi beszállítója legyen, azaz meginduljon az építőipari szolgáltatásexport. Az üzemben csúcstechnológia alkalmazásával végzik a zsalukarbantartást, –javítást és –tisztítást.

Csúcstechnológia és fenntarthatóság

A cég új regionális központja megfelel a gazdaság minden területén egyre fontosabb fenntarthatósági elvárásoknak, és egyben a cég nemzetközileg követett filozófiájának is. „Akár a telephely tervezését és építését, akár annak működését vesszük górcső alá, az minden elemében messzemenőkig egyezik a cég évtizedek óta követett filozófiájával, amellyel megalkotta, és azóta is piacvezetőként kínálja a számtalanszor újrahasznosítható, környezetbarát műanyag zsaluhéjat.” – mondta el Botta D. Mihály, a MEVA Zsalurendszerek Zrt. magyarországi vezérigazgatója. – „Célunk többek között, hogy a lehető legkevesebb energiafelhasználással, a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal működve, a fenntarthatósági elveket messzemenőkig figyelembe véve mutassunk példát a magyar gazdaságban.”

Telephelyfejlesztés a fenntarthatósági elvek mentén

A mintegy nettó 3 milliárd forintnyi beruházással, 25 000 m2 területen felépült új cégközpont 3000 m2-es területű csarnokában kaptak helyet az irodák és egy 400 m2, oktatásokra is alkalmas bemutató csarnok, a lakatosüzem, a kisalkatrész raktár és az 1400 m2-es mosócsarnok. A kiszolgálás rugalmasságát a 18 000 m2-es térkövezett tárolótér segíti.

Mind az irodák, mint a csarnokterek a ma ismert legkorszerűbb műszaki megoldásokkal épültek: az irodai mennyezethűtés és –fűtéstől, a legkorszerűbb led világítóberendezések és energia-visszanyerős levegőkeringtető rendszerekig, valamint a kuriózumnak számító, a csarnokterekbe telepített padlófűtésig.

Az épület hűtési-fűtési energiáját talajszondák és víz-víz hőszivattyú rendszerek biztosítják.

A károsanyag kibocsátás jelentős csökkentése érdekében folyamatban van a belső égésű homlokvillás targoncák elektromos targoncára történő cseréje. Az ehhez szükséges energia- felhasználás kézben tartását segíti majd a közeljövőben a teljes tetőfelület napelemekkel történő fedése. A rendszerhez jelentős teljesítményű energiatárolók is kapcsolódnak majd.

Szolgáltatásexport a ma ismert legkorszerűbb technológiával

Az üzemben alkalmazott zsalutisztítási technológia maga is az Európában alkalmazott legmodernebb. A mosócsarnok kialakításakor már a tervezésnél szempont volt, hogy a mosáskor keletkező víz tisztításának és újrahasznosításának lehetősége biztosított legyen.

Teljesen egyedi innováció, és a zsaluiparban egyedül a MEVA új központjában alkalmazzák majd a teljes mértékben automatizált, emberi erőt nem igénylő mosóautomatát. Mindössze néhány példány működik a világon abból teljesen automata csiszolóberendezésből, amely a MEVA keretes zsalurendszereinél alkalmazott műanyag kompozit zsalutábla polírozását végzi.

Kapacitásbővítéssel és oktatással várják a szerkezetépítőket

A jelentősen megnőtt tisztítási- és javítási kapacitás műszakonként már most eléri a 350 m2-t.

A telephely fontos része a 400 m2-es bemutató csarnok, amelyben egy korszerű oktatóterem kialakítása zajlik. Az oktatási intézmények és a szerkezetépítő cégek munkatársai számára ide szervezett képzéseken a résztvevők a legkorszerűbb zsaluk alkalmazásának lehetőségeit, és a látszóbeton felületeknél egyre gyakrabban alkalmazott műanyag zsaluhéj hegesztési és polírozási fogásait ismerhetik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik