Gazdaság

Népszava: Hetente 500–700 kúton fogyhat el az üzemanyag

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Népszava egy szakmai forrásra hivatkozva azt írja a keddi számában, hogy legalább 500–700-ra becsülhető azoknak a hazai kutaknak a száma, ahol a hét néhány napján nem kapható benzin, gázolaj vagy egyik sem. Mint írják: ugyanakkor ezek a „szellemkutak” jogilag nincsenek zárva, mivel akkor alkalmazni kellene rájuk az árstop előírásait. A kérdésről a lapnak a Molnál úgy fogalmaztak, hogy náluk „néhány esetben egy-egy termékből volt ideiglenes hiány, néhány órán át”, az OMV-nél pedig „a közelmúltban néhány töltőállomáson volt hiány néhány termékből”.

A Népszava emlékeztet, hogy az idegenforgalom beindulásával, a Mol rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiséggel, technikai okokkal, az ukrajnai háború hatásaival, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulásával és a magyarországi árszabályozási rendelettel indokolta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, hogy az olajcsoport 50 literre csökkentette a hazai töltőállomásain a legfeljebb 480 forintos hatósági áron egy ügyletben vásárolható mennyiséget. Nem sokkal később a második legnagyobb hazai piaci szereplő, az OMV is hasonló döntést hozott, külső kannába például mostantól mindkét társaság piaci áron értékesít.

A Népszava az OMV-től azt a választ kapta, hogy „logisztikai kihívásokkal néznek szembe”, ezért töltőállomásaik „időbeni ellátása a kijelölt helyszínekről az infrastruktúra miatt továbbra is komoly kihívás”. Azt is elárulták, hogy a schwechati egység csak a harmadik negyedév második felére áll teljesen helyre, de további stratégiai készletek felszabadításáról jelenleg nem tárgyalnak a magyar kormánnyal.

Hernádi Zsolthoz hasonló szellemben nyilatkozott a lapnak a vélt okokról Grád Ottó, az iparág nagy hazai cégeit tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára is. Szerinte a jelenlegi „üzemanyag-hozzáféréseket” és a kapcsolódó szállítási képességeket figyelembe véve a korábbiaknál kevésbé biztos valamennyi hazai kúton az összes termék folyamatos elérhetősége. Az, hogy a Mol miért tarthatja vissza az üzemanyagok kiadását, kérdésünkre vállalati belügynek nevezte.

Ugyanakkor a Népszava egyik szakmai forrása nyilvánvalónak nevezte, hogy a sok hivatalos magyarázat ellenére valójában azért akadozik az üzemanyagellátás, mert az iparágnak a 480-as ársapka miatt egyszerűen nem éri meg az értékesítés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik