A földrészek mozgását először Alfred Wegener német geológus ismerte fel, aki 1912-ben publikálta mára sokszorosan igazolt elméletét, miszerint a kontinensek jégtáblákként sodródnak a Föld felszínén. És bár a teória a későbbi kiegészítésekkel szinte maradéktalanul leírja a Föld felszínének viselkedését, arra nem ad magyarázatot, miként is kezdődött a kontinensvándorlás. Egy amerikai geológus viszont most erre vonatkozó elgondolással állt elő: szerinte a lemeztektonikai folyamatokat külső hatás, egy kisbolygó becsapódása indíthatta be.
Nagyjából valószínű, hogy a ma 4,6 milliárd éves Földön mintegy 2,5 milliárd éve zajlik kéregmozgás, attól az időtől kezdve, amikor a bolygó külső peremét alkotó, addig olvadt, így folyékony kéreg összefüggő burokká szilárdult. Sokak szerint az ősi kontinensek magjait éppen az első megdermedő pajzsrészek adták, amelyek folyamatosan hízva befedték a Földet. Ekkor jelentkeztek az első lemeztektonikai események is: a mélységi magma feltörése, majd annak megszilárdulása, s ennek következtében a kőzetlemezek összetorlódása, ütközése, összeolvadása, máshol egymás alá csúszása.
A University of Minnesota egyik geológusa, Vicki Hansen szerint azonban az ősi kéreg rugalmasabb volt annál, hogy csak a Föld belsejéből származó erők felszakíthassák; számításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az akkori kéreg inkább a forró tej felszínén kialakuló pilléhez hasonlított. Ebben pedig csak óriási külső hatás indíthatott el repedéseket – például egy kisbolygó becsapódása, ami aztán a máig tartó lemeztektonikai folyamatokhoz vezethetett. Hansen egyébként is úgy gondolja, hogy érdemes vizsgálni a feltételezett becsapódások esetleges, a korai Földre gyakorolt geológiai hatásait. Akkoriban jóval több aszteroida érkezhetett a Földre, amelyeknek a ma észlelhető földtani jelenségek kialakulásában betöltött szerepét talán alábecsülik a kutatók.
