Helyet keresnek

Ami ingyen van, az bizony fogy – megmondta ezt már Molnár Lajos is. Az ingyenes egészségügy mítoszával szembeszálló ex-miniszter gondolatai a GKI-EKI Egészségkutató Intézet most publikált átfogó tanulmányában is visszaköszönnek. A kutatók ugyanis úgy látják, hogy a tb-járulékon felül a magánszemélyek pénztárcáját közvetlenül terhelő egészségügyi kiadások összege már ma is százmilliárdokban mérhető. Hálapénz nélkül is napi egymilliárd forintot költünk országosan az egészségünkre, és kiadásaink a jövőben óhatatlanul növekedni fognak. Hiába állítja a kormány, hogy senkinek nem kell majd többet fizetnie ugyanazért az ellátásért, mint amennyit ma szükséges, a szakközgazdászok prognózisai egészen mást tartalmaznak.

Persze a gyógyítás régóta nem ingyenes: egy magyar háztartás már hét évvel ezelőtt is jövedelmének átlagosan 3,0-3,5 százalékát fordította egészségügyi célokra, s ez az arány azóta egyetlen évben sem csökkent (tavaly például háztartásonként 26 ezer forintot költöttünk gyógyszerre, magánorvosra, hálapénzre és hasonlókra). A reform megindítása óta e kiadások tovább emelkedtek – hiszen bejött a vizitdíj és a kórházi napidíj, illetve már csak plusz pénzért választhatunk kórházat vagy orvost -, de mint Péteri János, a GKI-EKI projektvezetője mondja, ez nem pusztán az állami akarat folytán van így. A nyugdíjkasszát terhelő demográfiai bomba az egészségügy területén is ketyeg: egyre több az idős ember, hosszabb ideig élünk betegen, miközben drágulnak a gyógyítási eljárások, az életkor előrehaladtával tehát természetes módon megugranak a gyógyászati kiadások. A 60 éven felüliek háztartásaiban már most is jócskán az átlag feletti összeget, évi 40-70 ezer forintot kénytelenek egészségügyi célokra fordítani, vagyis pont azokra nehezedik a legnagyobb teher, akik – bevételeik és kiadásaik terén – a legkevésbé képesek az alkalmazkodásra. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a jövőben bizonyos ellátások kikerülhetnek a tb által finanszírozott körből, akkor egyértelműnek tűnik a tanulmány végkicsengése: érdemes megerősíteni a magánfinanszírozás és öngondoskodás intézményes formáit.

ALAPELLÁTÁSI ESÉLY. Ugyanezért küzdenek az önkéntes egészségpénztárak is, amelyek jelenleg 750 ezer tag, illetve – a szolgáltatásokat ugyancsak igénybe vehető családtagokkal együtt – közvetve 2,0-2,5 millió ember egészségügyi kiadásait finanszírozzák. Tipikusan olyan tételeket, amelyeket a jövőben sem lehet a tb-járulékból kifizetni, viszont a pénztárakon keresztül, némi adókedvezménnyel is megsegítve, olcsóbban lehet finanszírozni, mint saját zsebből. „Erre és az időskori pluszkiadásokra való előtakarékosságra mind nagyobb igény merülhet föl a jövőben” – vázolja a piaci potenciál forrásait Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója. Ő azonban azt sem zárná ki, hogy az önkéntes pénztárak az alapellátásban is részt vehessenek. Ott lehetnek például a regionális alapon majdan létrejövő kötelező egészségpénztárak alapítói, működtetői sorában, vagy végezhetnek tagtoborzást az új pénztárak számára.

Ehhez persze valószínűleg kell néhány milliárd forint intézményenként, ami legfeljebb a multi hátterű kasszáknál nem lesz nagy probléma, amennyiben a pénzügyi csoporthoz tartozó biztosító vagy bank hajlandó a zsebébe nyúlni. Merthogy önállóan – a pénztári üzemmód keretein belül – egyetlen hazai önkéntes pénztár sem tud még százmilliókat sem előteremteni. „Az MKB egészségpénztárának például hiába van 4,4 milliárd forint vagyona, ha az nem befektethető” – magyarázza Lehoczky László, az igazgatóság elnöke. Ez ugyanis a tagok pénze, amiért bármikor jelentkezhetnek, hogy a pénztár rendezze valamilyen orvosi ellátásuk költségét.

A GKI-EKI szakértői éppen ezért úgy látják, hogy az önkéntes egészségpénztárnak, mint magánfinanszírozási formációnak az alapellátásban nemhogy főszerepet, de talán még lapot sem osztanak. A kasszák azért reménykednek; tőke híján szakmai befektetőként szeretnének labdába rúgni, és erre tulajdonképpen lehet is esélyük. A létrejövő regionális egészségpénztárak tulajdonosa elvileg bárki lehet: olyan befektető is, akinek semmilyen egészségügyi tapasztalata nincsen, de invesztálna mondjuk 10-15 milliárd forintot is az ágazatba. Efféle jelentkezőkkel szívesen társulnának az önkéntes kasszák; extrém esetben szövetkezhetnek akár egy útépítő céggel is, hogy egy konzorcium részeként közösen adják össze a pénzt és a tudást. A pénztárak vezetői így pillanatnyilag azért lobbiznak, hogy a jövő év elején megjelenő pályázati kiírás segítse elő ezt a lehetőséget. Például tegye kötelezővé, hogy a regionális pénztárakat alapító befektetői konzorciumokban mindenképpen szerepeljenek szakmai résztvevők.

MEGOSZTOTTSÁG. A szektor lobbierejét ugyanakkor nagymértékben csökkenti, hogy a pénztárak több különböző szövetségbe tömörültek, és – mint Lukács Marianna, a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének elnöke mondja – ezeket eltérő érdekek vezérlik. A Patika pénztárat is irányító szakember szerint félő, hogy a nagy pénzügyi csoportok majd lenyomják a munkáltatói és a független pénztárakat. Ez reális forgatókönyv, hiszen a törvénytervezet szerint a kötelező pénztárak csak az alapellátásban versenyezhetnek, vagyis kiegészítő szolgáltatást nem nyújthatnak, viszont ügynökként viselkedhetnek. Ha tehát például az OTP Bank tulajdonolja majd az egyik regionális kötelező pénztárat, akkor nem túl elrugaszkodott az a feltételezés, miszerint majdan az OTP Egészségpénztárra fog esni a választásuk, amikor az alapellátásból kimaradó szolgáltatások finanszírozására tesznek javaslatot a tagoknak.

A kisebb önkéntes pénztárak így versenyhátrányba kerülhetnek, még akkor is, ha a most elfogadott adómódosítások az egész szektorra nézve javítják a hangulatot. Hosszú idő óta ugyanis most először menekült meg újabb szigorításoktól a pénztári szféra, sőt némi adókönnyítést is megszavazott számukra a parlament. E szerint a jövő évtől a minimálbér 20 százalékáról 30 százalékra emelkedik az adómentesen fizethető munkáltatói tagdíj összege, valamint a pénztári számla terhére többet lehet sportolásra költeni. (Minden családtag a minimálbérrel egyező összeget költhet évente: vagyis jövőre egy négytagú háztartás már akár 280 ezer forintért is járhat rendszeresen fitneszterembe vagy uszodába.) „Ez ismét vonzóbbá teheti az önkéntes kasszákat a fiatalabbak számára, azután, hogy az utóbbi idők szabályozási változásainak éppen ők voltak a legfőbb vesztesei” – bizakodik Lukács Marianna. A friss tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az idősebb korosztály is kezdi felfedezni a pénztárakat, miután a reform elindítása óta tapasztalható bizonytalanságban felértékelődött a több lábon állás szerepe.