Ez utóbbival nyertem a hírneves nagy színdarab pályázaton, és Kaposvár, ahol akkoriban a színházi fesztiválokat tartották, erre az alkalomra akarta bemutatni. Zajlottak a próbák, de én nem lehettem ott, mert anyám haldoklott. Ültem kórházi ágya mellett, és félkötetnyi csodálatos halál-verset fordítottam Nelly Sachstól, aki előző évben kapott Nobel-díjat. Imádott anyám márciusban meghalt, és alighogy megvolt a temetés, rohantam Kaposvárra, az utolsó próbákra. Megvolt a bemutató, levonult az egész szakma, nagy siker, minden létező díjat elvittünk. Diadal, eufória, fájdalom és gyász. (Ő halt meg helyettem.) 
Következett a Mikroszkóp Színpad alapítása, Komlós János régi álma. A megnyitó műsor második felét én írtam, egy pártfunkciókat gúnyoló Lear-paródiát Agárdy Gábornak és Major Tamásnak. Komlós 1959 óta szerkesztőm volt, a régi Magyar Nemzetnél kulturális rovatvezető. Barátok lettünk, hiába volt pártelkötelezett, szabad szellem volt, szerettem műveltségét, metsző szarkazmusát. Zelk Zoltán mesélte nekem – Komlóst akkor már áthelyezték az akkori pártlap Népszabadsághoz -, hogy Komlós verset kért tőle; ez gesztus volt, hiszen a költő nemrég szabadult ‘56-os börtönéből. Zelk ki akart térni, és azt mondta, ő inkább csak irodalmi folyóiratnak ad verset, nem szeret újságban publikálni. Mire Komlós: „Miért, ez neked újság?” Zelk jót röhögött, és adott verset. A Magyar Nemzetnél Komlós állandóan nyaggatott, hogy heti cikkemen kívül mást is írjak. Valamelyik alkalommal rámutattam az íróasztalán tornyosuló kézirattömegre, mondván: „Mért nem közlöd ezeket?” Azt válaszolta: „Rosszak. Ezek szeretnek írni!”
Őt most amnézia övezi, hiába repesztgette párttagként a pártosan buta diktatúrát. De nagy alapítása, a Mikroszkóp Színpad él és virul. Pedig óriási korszak van mögötte, a roppant népszerűségű („Az érem harmadik oldala”) Komlóson kívül olyan óriásokkal, mint Hofi Géza, aki középszínészként Debrecenben játszott, és Komlós felhívta. Ott voltam az első, fergeteges, több órányira nyúló találkozáson az igazgatói irodában. És Hofi pillanatok alatt sztár lett.
A Mikroszkópot két csapás érte. Először Komlós korai halála. Másodszor a rendszerváltozás. Mi a dolga egy nagy történelmi eufóriában a kabarénak? Semmi. Ki is pusztult. Kivéve a Mikroszkópot, a trónörökös Sas Józsefnek köszönhetően, aki egy kicsi, tehetséges csapatot szervezett maga köré, és tudta, hogy csak ki kell várni, és a társadalom meg a politika a szabad demokráciában is hamarosan gondoskodik üzemanyagról. Budapesten, abban a városban, ahol a XX. század kezdetétől, háborúkon és diktatúrákon át, a Nagykörúton belül minden második sarkon működött egy kabaré, ma a Mikroszkóp az egyedüli hordozója a nagy tradíciónak. És nem monopol helyzete miatt tűnik jónak, hanem valóban jó, ápolva a régi pesti aszfalthumor világát, keményen és elfogultságok nélkül politizál is, nem ismer tabukat. Vagyis a korban él, mert elvontan nem lehet kabarét csinálni. Hiszen Pesten még a pártállam évtizedei alatt is virágzott az eleven, kritizáló, borsos kabaré.
A Mikroszkóp most 40. születésnapját ünnepelte, remek, múltidéző, mai és egyszersmind nosztalgikus műsorral. Ijesztően elszaladt ez a 40 év, gondoltam közben, és ijesztő a halottak listája. De nem temetőben jártunk, hanem egy jókedvű esten, ezt bizonyítja az a hatalmas étvágy is, mely a műsor után a meghívott vendégekben támadt a Rátkai Klubban. Ez a Mikroszkópnál is régebbi klub a színésztársadalom hagyományos találkahelye, s bár én manapság ritkábban fordulok itt elő, mint a régmúlt időkben, valahányszor idekeveredem, mindig megállapítom, hogy a büfé az átlagosból magasan kiemelkedik. Működtetői szakácsművészek, ami ezúttal is kiderült, mert a töltött káposzta (mindenkinek ajánlom éjszakára) kiváló volt, a gazdag mignon-választék pedig még sosem látott, egyedi és finom remekműveket kínált.
