Atomenergia-vita

• Atomenergia-vita
Érdeklődéssel olvastam a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításával foglalkozó írásukat (Atomóra-átállítás – Figyelő, 2005/47. szám). A téma iránt érdeklődő civilként azt látom, hogy egyelőre nincs nemzetközi közmegegyezés az atomerőművek veszélyeit, jövőjét illetően. Viszont az utóbbi hónapokban nem egy európai országból lehetett arról hallani, hogy új nukleáris létesítmények építését tervezik. A helyi nagyipar például igen komoly nyomást gyakorol a londoni kormányra, hogy támogassa egy új atomerőmű létesítését, mert a brit vállalkozásoknak szükségük van az olcsó áramra. Tony Blair még a választások előtt megígérte, hogy legkésőbb 2006 elején döntenek erről.

Több olyan országban is napirendre került ez a kérdés, ahol korábban népszavazáson utasították el a nukleáris áramtermelés lehetőségét. Olaszországban egy évvel a csernobili katasztrófa után döntöttek úgy a választópolgárok, hogy nincs szükség az áramtermelés e formájára. Azóta – miként azt a nemzetközi sajtóban olvasni lehet – több komoly áramszünet is volt a mediterrán országban, szinte folyamatosan ellátási gondokkal küzdenek, s rendkívül nagy mennyiségű áramot importálnak például Franciaországból. Érthető módon felmerült az atomerőmű építés gondolata, olyannyira, hogy állítólag a párizsi kormánnyal már meg is kezdték a tárgyalásokat egy esetleges együttműködésről.

Ma már a svédek is kevésbé elutasítóak. Igaz ugyan, hogy a régi reaktorokat leállítják, de egy új, korszerű atomerőmű felállításától a hírek szerint nem zárkóznának el. A finnek pedig már neki is álltak egy új reaktor felállításának, amely, úgy tudom, ugyanolyan típusú lesz, mint a paksi, csak dupla akkora teljesítményű. Az európai országok tehát a jelek szerint ma a korábbinál barátságosabban viszonyulnak az atomerőművekhez.
KALMÁR ZOLTÁN
Budapest

• Mobiltúrák
Megdöbbentett az a meglehetősen magas szám, amelyet a holnap mobiltelefon-trendjeit felvázoló cikkükben (Zsebtévé – Figyelő, 2005/46. szám) közöltek. Ebben azt írják, az iparág harmadik negyedéves értékesítésének eredménye 199 millió új készülék volt. Miközben sajnálom, hogy nekem ebből egy sem jutott, szívesen olvasnék arról is, hogy a „levetett” készülékek piaca, ahonnan én is frissítem a család mobiljait, vajon milyen méreteket ölt. Jómagam nagymértékben támogatom a second hand piacot, barátnőm ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy életfogytig egy bizonyos – jelenleg körülbelül 7 éves – Nokia-modellt használjon. Ezért mindig kell, hogy legyen egy tartalékban, ha az éppen aktuális felmondaná a szolgálatot. Bár kétségtelen, hogy a másodkézből vásárlás költségtakarékosabb, mintha újat vennék, a beszerzés korántsem egyszerű. Az ominózus modell ugyanis csupán Romániában szerezhető be méltányolható áron, ezért, ha nekiindulok, sohasem egy darabbal térek haza.
KUCSERA LÁSZLÓ
Békéscsaba