Ismét politikai vita tárgya egy vállalat értéke. A kormánypártok és az ellenzékiek prominens személyiségei folytatnak nyilvános vitát: 160 millióért és az egyéb kötelezettségek alapján el kell-e adni a Malévet? Félő, hogy a viták végeredménye a döntés elhalasztása lesz, pedig a meg nem hozott döntés is okozhat károkat, amint az az elmúlt években már sokszor bebizonyosodott.
RESZEGI LÁSZLÓ, vállalati pénzügyi tanácsadó
A Malévnak talán mindannyiunk számára szubjektív értéke van: ez a nemzeti légitársaságunk. Egy befektető szemszögéből azonban a cég jövedelemtermelő képessége jelent értéket. Ez a működésből, az alaptevékenységből eredhetne, de az elmúlt hat évben a Malév üzemi eredménye mindig negatív szaldót mutatott, a kérdés csak az volt, hogy 10 milliárd fölötti, vagy az alatti a veszteség. Ennek rendezése eddig végső soron a költségvetés terhére, tőkeemeléssel, no meg a „családi ezüst” (a Malév-befektetések, az irodaház, a szállodai tulajdonrész) értékesítésével történt meg. A múlt év végére a társaság lényegében elvesztette a saját tőkéjét, e problémát eszközeinek piaci értékre korrigálásával oldotta meg. Az állami forrásokból történő feltőkésítés az uniós csatlakozásunk után már nem járható út. Hogyan jut forrásokhoz a Malév, ha újra veszteséges lesz? Hiteleket (32-34 milliárd forintot) már évek óta csak állami garanciával kap, vagyis a pénzügyi piacok önmagában hitelképtelennek ítélik meg.
ÍGÉRETEK. Kibontakozási programokban, ígéretekben nem volt hiány az utóbbi években. A 2005-re vonatkozó aktuális ígéret 100 millió forint nyereség. A nagy kérdés az, hogy a működés javítása létrehozhatja-e a normál állapotot. A működés költségei között a jelentősebb tétel a gépek bérléséhez, illetve finanszírozásához kapcsolódik. A hírek szerint a kellő időben – a 2001. évi mélypont után – végrehajtott flottacsere nem volt rossz üzlet, ma már csak kedvezőtlenebb feltételek mellett lehetne megismételni. A másik nagy tétel, a kerozin szintén nem okozhat versenyhátrányt, részben a saját ferihegyi üzemanyagbázis okán sem. (Ezt a szintén a „családi ezüst” részét képező tevékenységet értékesíteni kívánja a társaság.)
A Malév az elmúlt években – a többi légitársasághoz hasonlóan – sikeresen nyomta le értékesítési jutalékait, s feltehetően nem fizet másoknál többet a szintén állami és szintén privatizáció alatt álló Budapest Airportnak a ferihegyi létesítmények használatáért. Így a Malév által rövid és középtávon befolyásolható költségek között a kisebb beszerzéseken kívül a foglalkoztatottakkal kapcsolatos költség áll. Itt nagy valószínűséggel költséghátránya van a cégnek. Így a pályázatokból nyilvánosságra került létszámleépítést lehet ugyan nem szeretni, de tudomásul kell venni, hogy veszteséget – vagy azt okozó kötelezettséget – senki sem akar venni, ha mégis vállalja, akkor ennek költségeit levonja a vételárból.
ESÉLYEK. Költségoldalról tehát kicsi az esély a kibontakozásra. Bevételi oldalon sajnos nem a Malév az árszabályozó, a fapados légitársaságok komoly árnyomás alatt tartják a piacot. Növelhetné a bevételeket a helykihasználás javítása. Ennek esélye azonban csak valamelyik nagy szövetséghez történő csatlakozással teremtődne meg. A légitársaság működésének sajátossága, hogy a költségek nagy része fix, egy-egy üres helyre felvett pótlólagos utas által fizetett díj majdnem 100 százalékban nyereség. Nem véletlen, hogy az európai cégek közül csak azok maradtak szövetségen kívül, amelyeket nem vettek be. Így a mérethátrány sújtja a Malévet: nemigen lehet olyan menetrendszerű utasszállítással foglalkozó céget találni, amelyik húszegynéhány repülőgéppel képes lenne nyereségesen működni.
Van nekünk tehát egy féltve őrzött nemzeti légitársaságunk, amelynek az érdekében az elmúlt években minden állampolgár minden évben fizetett 300 és 1000 forint közötti összeget, lemondva ezzel például évente két kórház teljes felújításáról, vagy két uszoda megépítéséről. Ezen túlmenően személyenként vállaltunk érte 3300-3500 forintos garanciát is, amit a privatizáció elmaradása esetén nagy valószínűséggel ki fogunk fizetni.
A közel másfél évtizedes privatizációs politikai szándék helyessége tehát nem kérdéses. A Malévnak lehet jövője szövetségben, szakmai partnerrel; csak ilyen tulajdonos számára képvisel a társaság értéket. A privatizáció szakmai kérdés, nem kellene politikai viták tárgyává tenni. Az elszalasztott lehetőségek után a műtétre a 24. órában kerül sor, ha tovább húzzuk, félő, hogy a beteg nem éli túl. Bár az is igaz, hogy van élet a Malév után is, hiszen a belgák is túlélték a Sabena megszűnését.
