Gazdaság

Gyurcsány: most sincs rosszabb helyzet, mint 4 évvel ezelőtt

A kormány gazdaságpolitikai teljesítménye felveszi a versenyt a korábbi négy év kormányzásával - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton.

A mutatók jelentős többségében jobb teljesítmény tapasztalható, a sokat kritizált egyensúly kérdésében pedig azonos a teljesítmény – mondta Gyurcsány Ferenc az SZDSZ Országos Tanácsának ülésén. 

A kormányfő elmondta: összesen mintegy 3600 milliárd forinttal növekedett az államadósság, ugyanakkor mintegy 7000 milliárd forintot fordítottak a közalkalmazottak béremelésére, a nyugdíjak növekedésére, a családok támogatására és az otthonteremtésre, jóléti szolgáltatásokra, autópálya-építésre, valamint az állam egyéb működési kiadásaira.

Európában Magyarország az ötödik legkedveltebb befektetési célpont. Az elmúlt három évben 2002 elejétől Magyarországon az átlagos nettó jövedelmek 47 százalékkal növekedtek, 65 ezer forintról 94 ezer forintra. Az egészségügyben a növekedés átlagosan 66, az oktatásban 61 százalékos volt. Eközben a pénzromlás üteme megfeleződött: az elmúlt három évben 16 százalék volt, az Orbán-kormány alatti 32 százalékhoz képest.

A kormányfő szerint 2002 óta folyamatosan csökkenek az adók. Az Orbán-kormány ideje alatt az átlagos bérek adóterhe hatezer forinttal növekedett, a jelenlegi kabinet idején nyolcezer forinttal csökkent.

A miniszterelnök elmondta: jelenleg mintegy két százalékponttal gyorsabban növekszik a magyar gazdaság, mint az európai uniós országok átlaga. Hasonló feltételekkel 2017 környékére fogja elérni Magyarország a 25 uniós tagállam átlagos jövedelem-színvonalát, az éppen aktuális átlagot pedig 2030 körül.

Az Orbán-kormány négy évében 47 százalékkal, az elmúlt három évben 40 százalékkal növekedett az államadóság. A közös jövedelem 55,5 százaléka lesz az adósságállomány az év végén, ugyanannyi, mint 2001 végén volt – mondta el a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik