Lassulóban

Ellentmondásos folyamatok voltak megfigyelhetők tavaly a magyar gazdaságban, és ezek – a kormányzat fordulatot hirdető törekvései ellenére – 2005 első hónapjaiban is folytatódtak. Egyfelől az elmúlt évben helyreállt a jövedelemtermelés és a bérek közt 2001-ben megbomlott egyensúly, így a gazdaság beruházás- és exportvezérelt pályára állt. Másfelől viszont a fizetési mérleg GDP-hez viszonyított hiánya a 2003. évi 9 százalékról a nemzeti bank kimutatásai szerint alig 8,9 százalékra mérséklődött, és az idei folyamatok alátámasztani látszanak a jegybank ez évre vonatkozó 8,7 százalékos előrebecslését. Azaz a magyar gazdaságban a bérrobbanástól és a kedvezményes hitelkonstrukcióktól, vagyis a kormányzati ösztökéléstől sem függetlenül alacsony a megtakarítási szint a vállalati és az állami szektor együttes hiteligényéhez képest. És miközben rövid távon nyilván igaz, hogy kis, nyitott gazdaságban nincs kiszorítási hatás, a 2003 és 2005 közötti három évet már aligha tekinthetjük rövid távnak. Vagyis a magyar gazdaság alacsony – az adórendszer módosításával is ellenösztönzött – megtakarításait külföldi forrásból pótoljuk.

TOLÓDÓ DÁTUM. Ennek mértéke a nemzetközi tapasztalat által a veszélyzóna határának tekintett érték dupláján állandósult. És eközben – éppen 2003-2005 folyamán – tolódott egyre távolabbra az árfolyamkockázatot és az ezzel járó befektetői kockázatot kiküszöbölő euró-bevezetés dátuma – úgy, hogy az elemzők egy része már a 2010-et sem tartja reálisnak.
A magyar gazdaságban, azonos számbavétel mellett, 2002 óta nem csökkent, hanem a GDP 5,3-5,5 százaléka körül állandósult az államháztartás hiánya. Az első négy hónap alatt már az éves deficit háromnegyede előállt. Ugyanakkor az új pénzügyminiszter a nemzetközi pénzpiacokon kevésbé ismert személy. Az általa és a kormányfő által meghirdetett intézkedések pedig inkább az áramvonalasítást, a napi rendteremtést, semmint a nemzetgazdasági szinten szükségessé vált, legalább 1,5 százalékpontosra becsülhető kiigazítást célozzák meg. A kormányzat szavahihetősége alacsony szintre állt be, Brüsszel túlzott deficiteljárását mintha nem is vennék nagyon a szívükre. Kiigazítás híján pedig elkerülhetetlenül tovább nő az ország külső eladósodása – méghozzá nem az EU 2005. márciusi állásfoglalása által is méltányolt „jó okból”, amilyen az autópálya-építés, vagy éppen a K+F kiadások szégyenletesen alacsony, 0,94 százalékos részarányának a lisszaboni programban előirányzott 3 százalékos szintre emelése lenne. Ebben az esetben a külön sarccal sújtott, és az adóreform keretében további megszorításokkal fenyegetett hazai bankok addig igyekeznek keresni, amíg még tudnak. Ezen bizony a kormányfői intők sem változtathatnak, a vállalkozók és a magánszemélyek számára a hitelfelvétel továbbra is drága marad.
A gazdaság növekedésében rövid távon az erőltetett kamatcsökkentés aligha hozhat élénkülést, főként azért nem, mert a magyar beruházások kamatérzékenysége csekély. Ráadásul, ha az ország fő piacán, az EU-ban a növekedés alig 1,6 százalékra lassul, Németországban pedig még ennyi sem lesz, akkor keresleti oldalról sem adottak az élénkülés feltételei. A hosszabb távú tényezők közül megemlíthető lenne az innováció, ez azonban másfél évtizedes elhanyagolás után inkább csak jelszó – labor és mıszer nélkül nem lehet fejleszteni. Szépíthetne a helyzeten a tőkeallokáció javítása, a tőzsde finanszírozási szerepe azonban évek óta csökken, papírokat csak kivezetnek a parkettről, és már rég nem volt példa tőzsdei privatizációra – az eladó állam jobban szereti kezében tartani az új tulajdonos kijelölését. És ismét megjelentek a bankokkal szembeni politikai elvárások is.

KOCKÁZATI FELÁR. A külföld – az államháztartás tartós túlköltekezését, a megtakarítások alacsony szintjét látva – egyre magasabb kockázati felár mellett hajlandó csak az országot finanszírozni. De mindettől függetlenül is belátható, hogy az ország növekedési potenciálját alapvetően a belső megtakarítások összege, elosztásuk hatékonysága és a mıszaki haladás határozza meg. Így nehéz lenne kételkedni azokban az elemzésekben, amelyek a magyar gazdaság középtávú növekedési ütemét inkább a 3 százalék körüli tartományba teszik, mint a vágyaknak szárnyat adó 5-6 százalékra, sőt, a lassulás külső és belső okokból elkerülhetetlennek tűnik.