A müzlista

Élelmiszer-ipari szakkiállítás ötödik napja, zárás. Egy nagy tálba kiöntött, a nyitás óta illusztrációként szolgáló, kissé porlepte müzli megszerzéséért ilyenkor mindig ádáz harc folyik. „A legutóbbi befutó a tálhoz érve levette a sapkáját, beleöntötte a tál müzlit, majd vidáman távozott a zsákmánnyal” – meséli legutóbbi élményét a Fortunate Kft. ügyvezetője. Ábrahám Attila szerint ez is egyfajta elismerés a cég termékei iránt: müzlijük még porosan is kelendő.

ÁRAMBÓL ÉTEL. A cégvezető az élelmiszeripartól „kissé” távol kezdte a pályafutását: a középiskolában megszerzett erősáramú képesítés után – szakmánál maradva – Pécsett villamos üzemmérnökként diplomázott. Némi építőipari és a kötelező honvédelmi kitérő után a nyolcvanas évek végén érkezett meg az élelmiszeriparba, nem is akárhova, a Bács-Kiskun Megyei Gabonaforgalmi Vállalat (a későbbi Viktória Rt.) beruházási osztályára, ahol aktívan közreműködhetett a lajosmizsei gabonapelyhesítő üzem 1989-es létrehozásában. Ám miközben már gőzerővel folyt a termelés, értékesítési munka lényegében nem volt, gyakorlatilag raktárra dolgoztak. Az egyre magasodó gabonakupacokat látva egyik ismerősével kiharcolták, hogy egy erre szakosodott cég foglalkozhasson az értékesítéssel. Így jött létre 1990 nyarán a Viktória Rt. többségi tulajdonával a Fortunate Kft., amelyben már az ügyvezetővé avanzsált Ábrahám Attila is tulajdonrészt szerezhetett. A piacgazdaságot még csak tanulgató menedzsment ekkoriban csak kisebb tortúrák árán tudta megőrizni a cég fizetőképességét, ugyanis sok partnerük az akkoriban bőkezűen osztogatott E-hitelre építette vállalkozását, s nagy részük rövid úton fizetésképtelenné is vált. Gondok támadtak amiatt is, hogy a lajosmizsei gyárban nem mindig a piaci szükségleteknek megfelelő termékeket állították elő. Megelőzendő az ilyen bakikat, 1994-től a kft. fokozatosan bérbe vette a Viktória Rt.-től a gyár egyes gépeit, majd embereit, 1996-tól kezdve pedig már a teljes üzemet.

Időközben a Viktória Rt. az angol Agrimill tulajdonába került, amely kivásárolta a Fortunate Kft.-ből a magyar alapítókat, Ábrahám Attilát viszont továbbra is meghagyták ügyvezetőnek. Később kinevezték a Viktória Rt. vezérigazgató-helyettesének is, így mintegy a saját főnöke lehetett. Az angolok által hozott új, a profitot mindenek elé helyező vezetői szemlélet kétségkívül növelte a hatékonyságot, a fő cél azonban az volt, hogy minél több pénzt tudjanak kisajtolni a kis cégből. „Sokáig komolyan hátráltatta a vállalat működését, hogy a tőkefelhalmozás ebben az időszakban lényegében megszakadt” – említi az ügyvezető.

Az angol tulajdonosok profiltisztításba fogtak, s 1998-ban szabadulni kívántak a lajosmizsei gyárat bérlő Fortunate Kft.-től, amelyet két társával – köztük egy pénzügyi befektetővel – meg is vásárolt az ügyvezető. Az angol pénzszivattyú kikapcsolása látszólag prosperáló időszakot vetített előre. A cég működését finanszírozó bankok azonban kezdetben ebből csak annyit voltak hajlandóak észrevenni, hogy kiszállt a tőkeerős tulajdonos, és most itt van egy magyar tulajdonú, tőkeszegény müzligyár. „Jó háromnegyed éves küzdelem volt, mire sikerült bebizonyítanunk a bankoknak, hogy működőképes cég a Fortunate” – idézi fel Ábrahám Attila.

ZI-ZI ÉS A TÖBBIEK. A lajosmizsei üzemben a gabona beltartalmi értékét megőrző, úgynevezett lapított gabonapelyheket gyártanak. Emellett egy – eredetileg a nyolcvanas évek végén a Csemege Vállalattól vásárolt – gabonapuffasztó gépsoruk is van, amellyel egyebek mellett a sokak gyermekkorából emlékezetes Zi-Zi cukorkát állítják elő.

A Fortunate Kft. több áruházlánc számára is készít bérmunkában úgynevezett saját márkás termékeket, az ügyvezető szerint azonban ezek nem támasztanak konkurenciát a cég neve alatt megjelenő cikkekkel szemben, azok forgalma nem csökkent a „gazdaságos” kiszerelések megjelenésével. A bérmunkából ráadásul előre tervezhető, fix bevételük származik, amit úgy sikerült elérniük, hogy – más beszállítók gyakorlatával szemben – ők minden áruházláncnak más-más ajánlatot tesznek, a saját terméküktől eltérő összetételben és kiszerelésben. A lajosmizsei gyár esett már el megrendeléstől amiatt, hogy nem voltak hajlandóak „lebutítani” a müzlijüket (ugyanis nem minden müzli, ami annak látszik).

„A müzli gabonák, olajos magvak és szárított gyümölcsök keveréke, és nem mindegy, hogy ezek milyen arányban vannak jelen” – határozza meg Ábrahám Attila az „igazi” müzli mibenlétét. Az ügyvezető szerint tipikus trükk, hogy a 30 százalékos gyümölcstartalmúnak hirdetett müzli 24 százalékban a legolcsóbban beszerezhető mazsolát tartalmazza, és csak 1-1 százalékban egyéb gyümölcsöket. Az egyik szupermarket-lánc saját márkás müzlijére például a Fortunate 20 százalékkal magasabb árat ajánlott, mint amennyiért az végül – egy konkurens cég által legyártva – a polcokra került. Az alacsonyabb árat úgy sikerült elérni, hogy az áruházlánc „müzlije” 90 százalékban gabonát tartalmaz, amely így valójában gabonapehely. „Ez pedig a fogyasztók becsapása” – mutat rá Ábrahám.

„Az évek során rendkívül jó kapcsolatot tudtunk kialakítani” – mondja Antal György, az Aranynektár Kft. belkereskedelmi igazgatója; a cég a mézet szállítja a Fortunate Kft.-nek. A partner társaság legfontosabb jellemzőjeként a minőségre való törekvést említi meg a beszállító. Ezt tőlük is keményen megkövetelik: „Nem elégednek meg azzal, hogy papírunk van a minőségbiztosítási rendszerünkről, rendszeresen kijárnak hozzánk ellenőrizni, betartjuk-e az abban rögzítetteket.” A Fortunate Kft.-t egyébként hasonló módon, rendszeresen ellenőrzik – az ISO 9001:2000 és a HACCP rendszerek megléte ellenére – a saját márkás termékeiket gyártató nagy áruházláncok is.

FÉLVE VÁRT MÁJUS. A Fortunate ügyvezetője meglehetős aggodalmakkal tekint a néhány hét múlva esedékes uniós csatlakozásunkra. „Ausztriában fél évvel a belépésük után az osztrák tulajdonú vállalkozások tetemes része tönkrement” – utal az előttünk álló időszak jelentette bizonytalanságra. „Lesznek gondjaink, de megpróbálunk felkészülni ezekre” – csillantja meg ugyanakkor optimizmusát is. A felkészülés jegyében több, az egészséges táplálkozás körébe tartozó termékkel is bővítették kínálatukat, és gőzerővel keresik az export lehetőségeit. Olyan piaci szegmenseket próbálnak találni, amelyeket a nagy nyugat-európai gyártók nem képesek lefedni. Mindeközben a hazai piacon is óriási a verseny, mindenki próbálja bejuttatni termékeit a hipermarketek polcaira, az ezt kihasználó láncok pedig hihetetlenül magas összegeket kérnek a belistázásért, vagyis azért, hogy az adott terméket felvegyék a kínálatukba.

További problémát okoz számukra, hogy amennyiben részt vesznek valamelyik országos lánc akciójában, akkor annak a megtérülése „gyakorlatilag nulla”. Ábrahám Attila példaként megemlíti, hogy egy ilyen akcióból 15 millió forintnál nem lehet többet kihozni, miközben a nagy hipermarket-láncok akciós újságjában való szereplés egy terméknél 3 millió forintba kerül, de egy-egy szupermarket-láncnál is elérheti a 2 milliót. „Ilyen mértékű marketingköltséget pedig lehetetlen az áru árában érvényesíteni, így kénytelenek vagyunk másfajta marketingeszközök után nézni” – vázolja fel szűkülő lehetőségeiket.

Az uniós csatlakozáshoz közeledvén az ügyvezető azt is aggasztónak tartja, hogy a teljes magyarországi élelmiszeripar egésze – beleértve a multikat is – „nevetségesen alacsony” árbevétel-arányos eredményt produkál évek óta. Emiatt ezeknek a cégeknek nincsen lehetőségük arra, hogy tőkét halmozzanak fel, így pedig versenyhátránnyal indulnak a nagy európai piacon. Példaként az egyik – ebben az évben nálunk is megjelenő – rendkívül agresszív üzletpolitikát folytató diszkontáruház-lánc történetét említi. Svédországi terjeszkedése során a diszkontmulti lényegében ultimátumszerűen közölt egy rendkívül alacsony árat a svéd tejipari cégekkel, amelyek természetesen elutasították a még az önköltséget sem elérő ajánlatot. Az áruházlánc ekkor fogta magát és hónapokon át német tejet vitt be svéd üzletei ellátására. Csökkenő értékesítéseiket látva a nagy svéd tejgyárak összefogtak, és elfogadták a korábbi kedvezőtlen ajánlatot, majd forgalomarányosan szétosztották maguk között az „üzletet” és egyben a veszteséget. „Nálunk ilyenfajta egyeztetés a müzligyártók között elképzelhetetlen, az áruházlánc pedig onnan fog vásárolni, ahol olcsóbb, ha külföldön az, akkor onnan” – világít rá Ábrahám Attila a jövő egyik lehetséges problémájára, amely valószínűleg nem csak a müzligyártókat fogja érinteni.