Gazdaság

A kört bezárják

Miközben az ügyet legrészletesebben ismerő gyanúsított még mindig külföldi őrizetben van, itthon a rendőrség és a politika is elvarrja a szálakat.

A kört bezárják 1

Rendőrségi források szerint az előzetes letartóztatásban lévő szír gyanúsított, Haszan el-Abed azt vallotta a múlt héten, hogy az általa személyesen, készpénzben felvett mintegy 3,2 milliárd forintot az ügy “főkolomposának” tartott és jelenleg bécsi előzetes őrizetben lévő Kulcsár Attilának adta át. A feltételezések szerint hasonló nagyság-rendű összeggel ugyanígy járt el a szökésben lévő másik szír pénzváltó is. A valószínűleg az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt. és a szintén állami pénzekből sztrádákat építő magáncég, a Betonút Rt. számlájáról elsikkasztott milliárdok tehát e verzió szerint azért vándoroltak a K&H Equities különféle ügyfélszám-láiról több off-shore cég – a Britton, a Balmoral és a Montrade – közbeiktatásával a szírek Inter-Európa Bankban vezetett számlájára, hogy az út folyamán immár “megtisztulva” és legalizálva, végül az ügylet kiagyalójához kerüljenek. Ha az ügyben gyanúsítottak mindegyike – beleértve magát Kulcsár Attilát is – ezt a verziót támogatja majd saját vallomásával a rendőrségen, illetve később a bíróságon, akkor jó esélye van annak, hogy a K&H Equities volt befektetési tanácsadója viszi el egyedül a balhét. Persze ehhez az is kell, hogy senki ne firtassa: a hozzá került pénz esetleg más irányokban folytatta-e az útját.

A múlt héten azonban több napilap is azt feszegette, hogy a pénz egy része egy romániai projekthez folyt át, s Mudura Sándor – a szinte állandó jelzővel Medgyessy Péter kormányfő személyes barátjaként emlegetett vállalkozó – nagyváradi bevásárlóközpontjának építését finanszírozta. A román állampolgárságú vállalkozó a múlt héten ugyan levelében elismerte, hogy érkezett hozzá pénz ezen az útvonalon, azt azonban tagadta, hogy a pénzmosásban részt vett volna. Állítása szerint nem tudta, hogy a beruházásban társaként részt vevő Britton Llc. off-shore cégnek milyen forrásból származik a pénze. Mudura egyébként a Britton mellett a fia tulajdonában lévő cégen, a Ramexa Rt.-n keresztül részt vett Kulcsár év eleji Pannonplast-felvásárlási akciójában, továbbá maga is rajta van Kulcsár VIP-listáján.

KÉRDEZZ-FELELEK. A rendőrségi nyomozással párhuzamosan “vizsgálatba” kezdett a politika is: a két nagy párt, az ellenzéki Fidesz és a kormányon lévő MSZP összesen 182 kérdést vágott egymás fejéhez, amelyekre a válaszok – megítélésük szerint – bizonyíthatják majd a másik érintettségét a botrányban: végső soron azt, hogy az elsikkasztott milliárdok igazi címzettje a másik párt pénztára volt. Lapzártánkkor azonban még kérdéses volt, hogy a két ellenérdekelt politikai erő meg tud-e állapodni és felállítja-e a brókerbotrány különböző leágazásait vizsgáló parlamenti bizottságot, amelynek szükségességét – legalábbis a szavak szintjén – mindkét oldalon elengedhetetlennek tartják. A testület létrehozását indítványozó Fidesz a Pannonplast, az Inter-Európa Bank és a K&H esetében a közelmúlt eseményeit vizsgálná, az MSZP viszont az elmúlt öt év összes vitatott pénzügyi tranzakcióját, azaz az Orbán-kormány időszakát is napirendre venné. A Fidesz javaslatát ráadásul a szocialisták azzal is megváltoztatnák, hogy az MSZP kérdéseinek vizsgálata megelőzné a Fidesz kérdéseiét, a testület megbízatása csak fél évig tartana, a bizottság elnöke pedig nem ellenzéki, hanem kormánypárti lenne. A Fidesz persze sérelmezi ezeket a szerintük amúgy is házszabály-ellenes javaslatokat, ragaszkodik a saját elképzeléseihez, az pedig, hogy a vizsgálóbizottságnak kormánypárti elnöke legyen, Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes szerint olyan, mint ha az ügy nyomozásának vezetésével Kulcsár Attilát bíznák meg. E kérdésben a szabad demokraták sem álltak koalíciós partnerük mellé. A szocialisták ezzel szemben azzal érvelnek: nagyon is indokolt, hogy a vizsgálatokat az Orbán-kormány időszakára is kiterjesszék, mivel a brókerügy 2000-ben kezdődött.




Új tisztségviselők a K&H Equitiesnél
Felügyelőbizottság: Sepseyné dr. Orosz Éva, Schopfné Déri Anna, Thierry Mezeret
Igazgatóság: John Milton, Szabó Péter, Kosdi-Kovács Zoltán

A Fidesz érintettségét szocialista oldalon leginkább azért látják megalapozottnak, mert Kulcsár VIP-listáján szerepel az Orbán-kormány idején jelentős autópálya-építési megrendelésekhez jutó Vegyépszer Rt. is. A cég ráadásul – szocialista megfogalmazás szerint – “jókor” szállt ki, ugyanis június 16-án, tehát éppen Szász Károly, a pénzügyi felügyelet elnöke megveretésének napján vonta ki több mint egymilliárdos befektetését a K&H Equitiestől. A hét végén – e vádakra reagálva – a vállalat fizetett hirdetésekben tette közzé a brókercéggel megkötött különböző szerződéseinek adatait. Az összesítés szerint 2002. szeptember 5-e és 2003. július 10-e között a társaság egymilliárd forint körüli összeget tartott a brókercégen keresztül különböző állampapírokban. A nevezetes június 16-i napon – Tímár Gyula elnök-vezérigazgató szerint a felügyeleti elnök bántalmazásától teljesen függetlenül – a Vegyépszer valóban eladott jelentős mennyiségű állampapírt, de még ugyanezen a napon, magasabb hozam mellett, ugyanezt az öszszeget le is kötötte. A végső kivonulásra július 10-én, a botrány erősödésének hatására került sor, és az elnök-vezérigazgató szerint azóta rendben megtörténtek az egyeztetések, a társaság és a brókercég kimutatásai nem mutattak eltérést.

ÚJ SZAKASZ. Közben a K&H is igyekszik új korszakot nyitni hányatott sorsú brókercégének életében: a múlt heti rendkívüli közgyűlésen személyi változásokról döntöttek. A hivatalos közlemény szerint a részvényesek célja az volt, hogy a brókercég vezetését megújítsák, a cég életében pedig új szakaszt nyissanak. A tulajdonosok így elfogadták, hogy a Kulcsár környezetéhez tartozó Vígh Szabolcs, a Rejtő-bizalmasnak tartott Kővári Zsolt lemondjon a felügyelőbizottsági tagságáról, s hasonlóképpen nyugtázták az elnök, Orosz András távozását, továbbá visszahívták tisztségéből az Equities vezérigazgatóját, Csuka László igazgatósági tagot. Az igazgatóságban egyébként ez volt az egyetlen változás, a helyet a bank vezető jogtanácsosa, Kosdi-Kovács Zoltán vette át, maradt viszont a testületben a tavaly decemberig, vagyis Kulcsár működésének jelentős időszakában vezérigazgatóként tevékenykedő John Milton, akinek neve – egyik címzettként – szerepel azon az e-mailen is, amelyet a nyomozásban most amolyan “menlevélként” tartanak nyilván, amely lehetővé tette, hogy Kulcsár saját szakállára is dolgozzon a cégnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik