Mindig nagy tehertétel volt az apja szelleme Karinthy Márton számára. Ő ugyan nem az írást választotta mesterségének, mint a felmenői, hanem a színházi rendezést, de már főiskolásként tudta, hogy a név kötelez. Ezt a nevet, amit ajándékba kapott, “meg kell szolgálnia” – gondolta. Egy saját színházról álmodott, olyanról, amilyennek gyerekkorában vélte látni a teátrumot. Ez lett a mai Karinthy Színház, a Bartók Béla út macskaköves vége felé, a hajdani Haladás Mozi helyén. Az ország egyetlen, valóban magánkézben levő színháza.
KEZDETEK. Amikor Karinthy Márton 1982-ben megalapította a Hököm Színpadot Harsányi Gábor színésszel, az akkori gazdasági viszonyok között még azt sem tudták, milyen formában jegyezzék be azt a megfoghatatlan képződményt, amit magánszínház névvel illettek. Mivel az ország akkoriban nyitott a vállalkozások felé, kisszövetkezetként hozták létre 15 alaptaggal és 50 ezer forint törzstőkével. A Kaffka Gimnázium színháztermében játszottak és a jegybevételből éltek. Nem nagyon jól, de talpon voltak. Még adókedvezményt is kaptak öt évre. Majd 1988-ban nevet és helyszínt váltottak. Akkor lettek nevükben is színház, a Bartók Béla úton. Aztán Karinthy és Harsányi útjai szétváltak. Karinthy Márton szerint azért, mert Harsányi ugyan teljes joggal hasznot remélt a vállalkozástól, mégsem tudták a színházat szerencsésen párosítani más, önmagában nyereséges tevékanységekkel. Pedig nyitottak kávéházat, próbálkoztak klubbal és filmvetítéssel is. Nem jött be. “Nem lehet elöl szalont vezetni, a hátsó szobában pedig kuplerájt. Ez nekem nem ment” – rázza a fejét Karinthy.
A kisszövetkezet tehát 1995-ben megszűnt, s létrejött a Karinthy és Karinthy Kft.: egy családi vállalkozás 3 millió forintos alaptőkével. A kerületi önkormányzat kedvezményt adott ugyan a bérleti díjból – ezt egyébként adja ma is -, a színházigazgatónak mégis “napi huszonöt órát” kellett foglalkoznia a színházával, hogy működjön. Először a színházi szakma kezdett jobban figyelni, amikor tíz éve elővett egy amerikai darabot Fiúk a csapatból címmel, amely a homoszexuálisok problémáival foglalkozott. Addig magyar színpadokon ez a téma tabu volt. Egy idő után a kritika sem volt már olyan szkeptikus az előadásokkal. A színészek pedig, akiket az igazgató játszani hívott, szívesen jöttek és jönnek a mai napig.
Ő ugyanis korrekt. Neki a színész az első, mert tudja, hogy a közönség a nevekre jön be a színházba. Úgyhogy hó végén mindig elszámol és minden gázsit ki is fizet. Előadásonként 5 ezertől 25 ezer forintig terjednek a fellépti díjak, ami tulajdonképpen tartja a versenyt az önkormányzati fenntartású színházak honoráriumaival, kivéve persze a mai nagy sztárok előadásonkénti 100-200 ezer forintos pénzeit, amelyek a Karinthy Színház esetében szóba sem jöhetnek. De azért így is széles a paletta: Esztergályos Cecília, Szacsvay László, Tahi Tóth László, Frajt Edit, Cseke Péter és még sok-sok ismert név szerepel a plakátokon. Itt játszott először ötven év után magyar színpadon a 90 éves Muráti Lili, miként itt lépett fel utolsó szerepében Turay Ida is.
“Karinthy Marcit szinte gyerekkora óta ismerem – mondja Esztergályos Cecília, aki ebben az évadban harmadik szerepét játssza a színházban -, még főiskolásként járt be a Tháliába, amikor először találkoztunk.” S bár a színésznő szerint a színházban játszó színészek igen gyengén fizetettek, mégsem jut eszébe visszautasítani egyetlen szerepet sem, mert a színpad számára – a Karinthy kicsi színpada is – mindennél vonzóbb.
“Egy színésznek a mai világban oda kell mennie, ahová hívják” – vallja Szacsvay László, aki bár a Katona József Színház tagja, mégis többedik szerepében lép fel esténként a Karinthy Színházban. Szacsvay szerint az igazgató azért ügyes abban, amit csinál, mert a jó szereposztás egy színházban fél siker.
Az igazgató maga szereti kiválogatni, hogy ki szerepeljen a következő darabban, még akkor is, ha azt nem ő rendezi. “Enyém az ország legnagyobb társulata” – húzza ki magát. Bárhonnan szerződtethet színészt, a teátrumnak nincs állandó társulata, mert nem tudja kifizetni a tb-járulékot a nyári három hónapra. A színháznak így az igazgató mellett mindössze négy “állandó tagja”, alkalmazottja van: a művészeti titkár, a gazdasági vezető, a pénztáros és egy takarítónő.
KARINTHY MÁRTON 53 éves, a budapesti Színház – és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán végzett 1973-ban. Első munkahelye a Békésmegyei Jókai Színház volt, ahol Sarkadi-, Jókai- és Tamási Áron-darabokat rendezett. Aztán Pécs, majd a pesti Thália és a Népszínház következett. Alapítója a Gorsiumi nyári játékoknak, 1982-ben pedig létrehozta az ország első, kisszövetkezeti mintára működő magánszínházát, Hököm Színpad néven.
1988-tól a színház a Bartók Béla úti Haladás Mozi termeibe költözött és felvette a Karinthy nevet. A teátrum 16 évig kizárólag a jegybevételekből tartotta el magát.
Hobbija húsz évig a színház volt, két éve pedig az írás. Elvált, egy felnőtt lánya van.
A színházat működtető Karinthy és Karinthy Kft. családi vállalkozás, 3 millió forint törzstőkével alakult 1995-ben. Az egy évben megtartott 100-120 előadás jegyeladásaiból 5-8 millió forint bevételt könyvelhet el a színház, ehhez jönnek ma már a körülbelül 10 millió forint értékű pályázati pénzek.
CSINOSÍTÁS. Egy éve újították fel a színházat az önkormányzat segítségével. Az intézmény 5 millió forintot kapott, ez Karinthy mércéjével igen nagy öszszeg, míg más színház esetében egy nagyobb díszlet ára. Így lett húsz év után – azalatt a színészek öltözőjében ült – végre egy hajókajüt méretű szobája. Ez tényleg csak akkora, hogy egy kis asztal és két szék fér el benne, viszont van rajta egy mini ablak, amely egyenesen a nézőtérre nyílik. Karinthy Márton ezen az ablakon kukkant ki minden este, s rögzíti magában, megéri-e, hogy aznap felmegy a függöny.
“Ha háromnegyed ház van, akkor még nyereségem is maradhat” – tudatja, s rögtön hozzáteszi: húsz évi tapasztalata szerint nem létezik profit a magánszínházán. “Haszon az, ha nincs veszteségem” – mondja. Ő ugyanis akkor is kifizeti mindenkinek a munkáját, ha kevesebb volt a bevétele abban a hónapban, mint a kiadása, különben legközelebb nem jön hozzá dolgozni sem a világosító, sem a kellékes, sem a többiek. Ilyenkor “benyúl a zsebébe” és a saját pénzéből fizet, vagyis az apja és a nagyapja jogdíjaiból, amelyeket édesanyjával együtt kap. “A havi színházi keresetem a minimálbér környékén van, de én ezt nem is pénzért vállaltam. Ez az én életművem.”
Az “életművet” kezdik felfedezni hivatalos helyeken is. Addig ugyanis, ha támogatásra pályázott, mindig azt a választ kapta, hogy “ezt vállaltad”. Tavaly azonban már kapott a színház a működésére a fővárostól 2 millió forintot, a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól pedig három-négy éve egy-egy darabra 1-1 milliót. Karinthy Márton ezekkel az összegekkel “ügyeskedik”. Neki kedvezményesen nyomják ki a szórólapokat és kedvezménnyel kap bútort is a darabokhoz, hogy olcsó legyen a díszlet. (Egy átlagos kisszínpados díszlet önkormányzati színházakban általában 500-800 ezer forint, bonyolultabb esetén 1-3 millió forint körül van.) A Karinthy Színháznak pici a színpada, nézőtere 220 férőhelyes. Jegyárai 800 és 1600 forint között mozognak. Így könnyű kiszámolni, hogy az “ideális” háromnegyed házzal és a legalacsonyabb jegyárral számolva mindössze 130 ezer forint a napi bevétel. S ha van mondjuk három olyan színész aznap este, akinek a gázsija 25 ezer forint, meg az ügyelő, a kellékes…
“Nehéz élet, de már edzett vagyok. Én már húsz éve tudom, hogy mi a magyarok istene” – mondja Karinthy Márton, s közben nem titkolja, hogy némi kárörömmel figyeli a színházak közhasznú társasággá alakulását, s az igazgatók kínlódását már évek óta. “Nem könnyű beleszokni abba, hogy racionalizálni kell a gazdálkodást, mert ha nem vagyunk elég ügyesek, belebukunk.” Ezzel a Vidám Színpad Kht. tavalyi, pénzügyi nehézségeire céloz, ahol Bodrogi Gyula igazgatónak fel is kellett állnia.
REPERTOÁR. “Ha a hasznot nézzük – magyarázza Karinthy Márton -, akkor az lenne a színház érdeke, hogy minél kevesebb színésszel, minél olcsóbb előadást hozzunk létre, minél több nézőnek. De ez nálunk nem így működik. Van olyan darabunk, ahol tizenketten jönnek-mennek a színen.” S valóban, játszottak már III. Richárdot, miként a nagypapa Tanár Úr, kérem! című darabját is. Karinthy Mártonnak egyébként az a legnagyobb öröm, ha Karinthyt játszathat. “Ez bejött, öt éve játszszuk – mondja – színvonalas, szórakoztató és családi. Ezért alakult a színház.”
Amióta a pályázati pénzek is “besétálnak”, az igazgatónak jut ideje a színház mellett másra is. Most éppen könyvet ír. A Karinthy család történetét. Úgy érzi, ez is az elvégzendő feladatai közé tartozik. Az ország egyetlen magánszínházának igazgatója így akar méltó lenni az elődeihez. Más színházakba nem hívják rendezni, szerinte azért, mert ha visszahívna is kollégákat, ahogy ez szokás a szakmában, ő nem tudna “versenyképes” – 400-700 ezer forintos – rendezői díjakat fizetni. Karinthy Márton magányos, mint a színháza, de ez őt nem bántja. “Én boldog színházat viszek, bármit bemutathatok, amit akarok, szabad ember vagyok. Ennél többet nem lehet elérni.”
