Gazdaság

Két kis lépéssel

közelebb került Magyarország az Európai Unióhoz#<# azok után, hogy a csatlakozási tárgyalások e héten, lapzártánk után tartott fordulóján (minden bizonnyal) sikerült lezárni az audiovizuális fejezetet és a regionális politikáról szóló témakört. E két dosszié nem tartozik a "húzós" témák közé. A médiafejezet lezárása az itthoni választások előtt tisztán belpolitikai okokból késlekedett, a regionális politika pedig egyelőre csak elvi alapon került terítékre, a konkrét összegek megvitatására csak az év végén kerül sor. A tárgyalások neheze még mindig hátravan. A pénzügyi kérdések mellett az agrárium és a versenypolitika számít nyitott kérdésnek, s mindegyik témában komoly nézeteltérések nehezítik a tárgyalódelegációk dolgát. A konfliktusok megléte persze ténykérdés, a brüsszeli “diktátummal” riogatás azonban egyik témában sem helytálló. Az uniónak ugyanis egyáltalán nem érdeke, hogy “legyengítse” a jelenleg előszobában várakozó tagjelölteket. A tárgyalások utolsó fázisában a fejezetek már csomagban kerülnek napirendre. A korábbi bővítések tapasztalatai arra intenek: egy jelöltnek az az érdeke, hogy minél kevesebb téma kerüljön be a “végső csomagba”, ekkor lehet ugyanis mindkét fél számára kedvező kompromisszumokat kötni. Éppen ezért nincs értelme egy már lezárt fejezetet ismét elővenni; a magyar kormány által a lezárás után előhúzott földdosszié is remélhetőleg csak átmeneti, belpolitikai “akció”. Akárhogyan is alakulnak a tárgyalások, a természetszerűleg felmerülő nézetkülönbségek már aligha akaszthatják meg a bővítési folyamatot. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke szerint a nizzai szerződés esetleges elutasítása az egyetlen érdemi veszélyfaktor a bővítés előtt. Ez pedig az őszi írországi népszavazástól függ. A helyzet tehát az, hogy a legnagyobb lépést éppen az írek tehetik – helyettünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik