Tipikus “garázsüzemként” indult Sápi Gyula cége két évtizede, ám időközben mind a vállalkozás, mind az ott készült termékek sokat változtak. Ezt a tulajdonos-ügyvezető azzal a kijelentéssel igyekszik hangsúlyozni, hogy amit a kilencvenes évek elejéig gyártottak, azt ma legszívesebben letagadná. A plazákban, ipari beruházásokon, bevásárlóközpontokban és hagyományos üzletekben egyaránt felbukkanó rácsaik, redőnyeik ma már üzemi körülmények között készülnek.
Ez nem volt mindig így. Sápi Gyula több szocialista vállalat javító, szerelő műhelyében volt alkalmazott, ám a nyolcvanas évek elején egy kényszer szülte helyzet miatt “maszek” vállalkozásba fogott. Akkoriban a Kispesti Közértnél, ahol karbantartóként dolgozott, személyes konfliktusba keveredett az igazgatóval, mert állítólag nem kellő tisztelettel köszönt neki, így el kellett hagynia a vállalatot. Sápi Gyulának szerencséje volt, hiszen éppen 1982-ben nyílt először valódi lehetőség kisvállalkozások alakítására, így hát ő is belevágott.
NYUGATI SZELEK. Mivel a Közért vállalatnál “azokkal a régi, barnára mázolt rácsokkal és redőnyökkel” foglalkozott, nem volt nehéz a választás: önállóan is ezt a mesterséget akarta folytatni, de persze jobban és több pénzért. Kisiparos műhellyé csepeli családi házuk pincéjét és garázsát alakították át. Az egész helyiség mindössze 50 négyzetméternyi volt. A maszek lét azonban komoly kockázatokat rejtett, bolti redőnyt, rácsot ugyanis akkoriban csak az állami szférának lehetett eladni. A megrendelésnek híján lévő fiatal vállalkozó így – egy merész lépéssel – a korábbi főnöke elé állt. A nézeteltéréseket sikerült félretenni: szakmai tudásának elismeréseként megkapta tőle élete első megrendelését. Néhány év alatt azután komoly ügyfélkört sikerült kialakítania, tőle rendelt kirakati rácsokat az Ápisz, a Keravill, a Gyógyszertári Központ és néhány Áfész üzlet. A családtagokkal együtt nyolcan dolgoztak ekkor a ház műhelyében; a “vállalat” könyvelését már akkor is Sápi felesége vezette.
Egészen 1991-ig tartott az első nekirugaszkodás lendülete. A szocialista világ kisipari keretei között jól ment az üzlet, bejáratódott kapcsolatok, biztos megrendelések tartották meg a cég stabilitását. A rendszerváltás után egy évvel azonban megjelentek Magyarországon a külföldi – olasz és német – gyártók. Ők már horganyzott acélból készült rácsokat és színes alumínium redőnyöket kínáltak a hazainál esztétikusabb megjelenéssel és jobb műszaki megoldásokkal – igaz, borsosabb áron. Azok a kereskedelmi vállalkozások, amelyeknek volt pénzük akkor fejlesztésekre, inkább ezeket választották.
SÁPI GYULA 51 éves, szegény vasutas családban született Debrecenben. Bevallása szerint gyermekként, ezermester nagyapjától tanult emberi tartást, tisztességet. Középiskoláit Budapesten járta, majd a Vegyigép Tervezőnél állt munkába. 1974-től a Lőrinci Textilipari Gyárban, később a Pest Megyei Temetkezési Vállalat tmk részlegénél dolgozott, majd a Kispesti Közért Vállalathoz került karbantartónak. 1982 óta önálló iparos.
A Sápi Rács és Redőnytechnikai Kft. ma 30 embert foglalkoztat. Két nagyobb szereplője van ennek a piacnak, 300 millió forintot meghaladó árbevételével a Sápi Kft. az egyik.
Felesége és 1974-ben született lánya is a családi vállalkozásban dolgozik. A rendszerváltás előtt még rendszeresen jártak nyaralni, többnyire Jugoszláviába. Ma inkább csak üzleti utakon jutnak el a határon túlra; a külföldön kóstolt ételeket szívesen elkészítik csepeli otthonukban.
Hamar egyértelművé vált Sápiék számára, hogy csak akkor tudnak ezen a piacon tovább dolgozni, ha a nyugati gyártmányokéhoz közelítő minőséget képesek produkálni, kedvezőbb áron és jobb szolgáltatási feltételeket nyújtva. Olasz partnereikkel – akikkel a mai napig együtt dolgoznak – tíz évvel ezelőtt Bolognában egy szakmai vásáron ismerkedtek össze. Alkatrészeket és gyártó gépsorokat vásároltak tőlük, s műhelyüket a külföldi technológiára állították át: árelőnyük az olcsóbb munkaerőből és a földrajzi közelségből adódott, e mellett gyorsabban tudtak szállítani és a garanciális javításokat is jobb feltételekkel vállalták.
Első igazán jelentős munkájuk – ami megalapozta a cég további fejlődését – a Flora Hungaria Kft. virágpiaca volt 1993-ban, ahol közel 2 ezer négyzetméter térelválasztó rácsot szereltek. A profitot visszaforgatták, így 1995-re stabilizálódott a Sápi Kft. helyzete. Kispesten telephelynek és irodának alkalmas ingatlant is vásárolhattak. A kereskedelmi infrastruktúra fejlesztése kifejezetten jókor jött a cégnek, s mivel jó referenciákkal rendelkeztek, a multiktól is sok megbízást kaptak.
Két éve azonban már világosan látszott, hogy a kereskedelmi ingatlanok építése nem sokáig folytatódhat az elmúlt 5-6 évben megszokott ütemben. Ebből következett, hogy bővíteni kellene tevékenységüket. A lakásokba is szerelhető alumínium redőnyök gyártásába akartak belefogni, amihez egy 96 millió forintos német gyártósorra lett volna szükség. Egy ideig úgy tűnt, a Széchenyi Terv éppen kapóra jön a cég továbbfejlesztéséhez. Végül mégsem vágtak bele, a hitelek nélkül gazdálkodó Sápi Gyulának ugyanis rendkívül ellenszenves volt az a feltétel, hogy a támogatás fejében a Magyar Fejlesztési Bank többségi tulajdont kapjon családi cégükben. Ráadásul elmondása szerint a 100 milliós támogatásból 12,5 millió forint lett volna vissza nem térítendő, a többit 16 százalékos kamatra folyósította volna a bank.
MERJÜNK NAGYOK LENNI? Megoldást a külföldi terjeszkedés hozott. Három évvel ezelőtt Debrecenben egy kereskedelmi beruházáson Sápi Gyula a fővállalkozó cég egyik osztrák vezetőjével beszélgetett arról, hogy néhány éven belül itthon lezárul a kereskedelmi fejlesztések intenzív szakasza, s a külföldi tőke a szomszédos országokban keres majd befektetési lehetőséget. Osztrák partnerük vetette fel, hogy amennyiben Sápiék is létrehoznak ott cégeket, továbbra is tudnának együtt dolgozni. Két éve Romániában, Ukrajnában, Jugoszláviában, Szlovákiában, Bulgáriában, Boszniában és Moldáviában is saját céget alapítottak, illetve irodát nyitottak, és Szlovákiában rendszeresen dolgoznak azoknak a multiknak, amelyeknek itthon is partnereik.
Mivel a tulajdonos hosszú éveken át maga készítette a termékeket, nem meglepő, hogy a Sápi Kft.-nél minden műszaki alkalmazottnak szerelőként kell kezdenie a munkát. A cég vezetője – aki még néhány évvel ezelőtt is kijárt az üzembe szerelni – úgy látja: az alkalmazottak csak így képesek magukévá tenni a vevőközpontú gondolkodást, ami nélkül az apró cég nem tudott volna a nagyok szállítójává válni.
