Megtörtént, hogy egy amerikai úr bőrönddel a kezében esett be a Várfok Galériába, Böröcz András New Yorkban élő képzőművész akkor megrendezett kiállítására. Erre az eseményre érkezett ugyanis hazánkba, s a repülőtérről egyenesen a helyszínre hajtott a taxival. A kortárs képzőművészet iránti ekkora érdeklődés persze nyugaton korántsem lenne meglepetés, mint ahogyan neves külföldi galériákkal kapcsolatban álló Szalóky Károly számára ma már szintén nincs benne semmi különös. Amikor például Picasso egykori élettársa, Francoise Gilot műveiből mutatott be válogatást, Franciaországból csapatostól érkeztek látogatók a kiállításra. Ám nem csupán a külföldi közönség efféle megnyilvánulásai mutatják, hogy a Várfok Galériát napjainkban már nemzetközi szinten is jegyzik, ezt az is bizonyítja, hogy a világ legjelentősebb nemzetközi képzőművészeti vására, a párizsi FIAC 1998-ban (térségünkből elsőként) meghívta – azóta több alkalommal részt vett a rendezvényen -, s külföldi alkotók is szerződtek vele.
MEGSZÁLLOTTKÉNT. Egy kortárs képzőművészeti galéria nem olyan vállalkozás, amit rövid idő alatt fel lehet futtatni, különösen Magyarországon nem az. Szalóky szerint legalább 8-10 év áldozatos munkája szükséges, amire egy ilyen intézmény kivívhatja magának a szükséges presztízst, egyúttal stabilizálódhat. A tapasztalat szól belőle, ismerősei megszállottként jellemzik, akiben már az induláskor szerencsésen ötvöződött a kapcsolatrendszer felhasználása a hozzáértéssel, az elkötelezettséggel és a szívóssággal.
Már a főiskolán is lelkesedett a képzőművészet iránt, később, népművelőként, művelődési házak igazgatójaként pedig számtalan kortárs kiállítást rendezett. Táborfalván megízlelhette a sikert, amikor – ha nem is Amerikából, de a fővárosból – sokan elmentek egy-egy rangos tárlatára, megtekinteni olyan műveket, amelyekről ma is azt állítja, hogy a világ bármely táján megállták volna a helyüket. Ám amikor megtervezte a Lágymányosi Művelődési Ház – a szakma által örömmel fogadott – programját, de “fentről” leszóltak neki, hogy egy elvtársnőt kell kiállítania, felborítva az érintettekkel egyeztetett ütemezést, úgy döntött, hogy ez így nem megy tovább, saját kezébe veszi a kiállításrendezést.
“Akkor még az állam tartotta kézben a kiállítóhelyeket, s csak azoknak adták meg a lehetőséget, hogy a munkáikat bemutassák, akik benne voltak a pikszisben. Azonban rajtuk kívül is sokan közönség elé szerettek volna lépni, ezért úgy éreztem, hogy volna igény egy független magángalériára” – emlékszik vissza a tulajdonos. A kérvényt 1987-ben adta be, közösen egy barátjával, akinek azért kellett a neve, mert tagja volt a Művészeti Alapnak, s akkor ehhez a tevékenységhez ez előírás volt (a társ később kiszállt a cégből). Az intézményt Várfok 14 Műhelygalériának keresztelték, hogy a hivatalnokok azt higgyék, a falain belül művészeti kísérletezés is folyik, mert úgy gondolták, akkor könnyebben megkapják az engedélyt. Így is csak 1990-ben tudtak megnyitni, a köszöntőt a tulajdonos egykori főiskolai tanára, Pataki Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének jelenlegi igazgatóhelyettese mondta. Szalóky Károly a korábbi – hasonló – tevékenységének köszönhetően számos alkotót ismert, az évek során sokukkal baráti viszonyba került. Jó ajánlólevélnek bizonyult az induláshoz, hogy olyan neves festőművészek is a vállalkozás mellé álltak, mint El Kazovszkij vagy Bukta Imre. Az alapításkor rengeteget töprengett azon, hogy non profit, illetve profitorientált formációt hozzon-e létre, végül az utóbbi mellett döntött.
TÖBB LÁBON ÁLL. “Országos szinten az egyik legelső kortárs képzőművészeti magángalériaként jöttünk létre, éppen azokban az időkben, amikor az állam már kevesebbet törődött a művészekkel. A kiállítóhelyek zömét eladta, ugyanakkor nem alakított ki egy olyan rendszert, amely lehetővé tette volna számukra a bemutatkozást” – meséli a vállalkozó, aki nyugati típusú galériát akart, ahol az alkotók nemcsak kiállíthatnak, de értékesíthetik is a műveiket.
Szalókynak már akkor is határozott elképzelése volt arról, hogy mit szeretne. Úgy vélte, egy galériának több lábon kell állnia, s ehhez mindmáig tartja magát. Gyakran rendez kiállításokat, művész-könyzönség találkozókat, s katalógusokat is kiad. “Egyrészt fontos, hogy a rendezvényeinket dokumentáljuk, másrészt a művészeknek, különösen a fiataloknak is lényeges az esemény megörökítése, mert a kiállítást egy idő után lebontják” – szögezi le az üzletember. Mindemellett üzlethelyiségeket adnak bérbe egy utazási irodának és más cégeknek, s ez rentábilisabbá teszi a céget. Műtárgykölcsönzéssel és művészeti tanácsadással is foglalkoznak, e szolgáltatásukat menedzserek is szívesen igénybe veszik, mert esetleg egészen más hangulatban ül le egy amerikai partner tárgyalni, ha a magyar cégvezető szobájában például egy Lichtenstein-kép lóg a falon.
A vállalkozó 1996-ban ugyancsak a Várfok utcában megnyitotta a Spiritusz Galériát, a következő esztendőben pedig az XO Galériát, így több kiállító-helyiségből álló komplexumot hozott létre. Bevallása szerint részben azért, hogy – miként a budapesti Falk Miksa utca a régiségkereskedők főutcájává fejlődött a BÁV üzletének hatására – a budavári múzeumok közelében a Várfok utca váljon a kortárs művészetek centrumává. Részben pedig azért, hogy több megnyitót tarthasson ugyanazon a napon, egymás után, vernissage-zsal egybekötve, ami tovább emeli az esemény súlyát, ünnepélyességét. Úgy véli, ezt a műfajt Magyarországon is meg kell teremteni, hiszen például Lengyelországban már nagykalapos dámák is megjelennek kortárs kiállítások megnyitóján, vásárlási szándékkal. “Mindent meg kell tenni azért, hogy idehaza is elhiggyék: a színvonalas mai művek értéke is növekszik, hasonlóan a régebbi képekéhez. Ne feledjük, hogy egyszer Van Gogh is kortárs volt” – érvel. Álma, hogy egyszer majd az egyidejű vernissage-okon szép számú ember jár galériáról galériára – borospohárral a kezében – a Várfok utcában.
“Azon kevés álmodozó közé tartozik, aki meg is tudja valósítani a vízióit. Vállalkozása talán az egyetlen teljes értékű galériacsoport” – állítja egyik vevője, Benkő Ákos, a Porsche Hungária Kft. Audi márkaigazgatója.
Szalóky Károly 49 éves, a Ho Shi Min Tanárképző Főiskola pedagógia-népművelő szakán szerzett diplomát. Népművelőként helyezkedett el, művelődési házak igazgatójaként számos kortárs képzőművészeti kiállítást rendezett.
1990-ben nyitotta meg a Várfok Galériát, amit később a közelben a Spiritusz Galéria, majd az XO Galéria követett. Az intézményeket a Szalóky és Szalóky Művészeti és Kereskedelmi Kft. működteti.
Felesége szintén a cégben dolgozik, fiuk 19 esztendős. Hobbija a golf és a petanque, ő alapította meg idehaza a petanque szövetséget és az első petanque klubot. Kedveli a jó ételeket és a kitűnő borokat.
Ténykedésével Szalóky Károly komoly elismertséget vívott ki, sokan a kortárs galériák zászlóshajójaként emlegetik a névváltozás óta Várfok Galériaként működő intézményt. A tulajdonos elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy például a Párizsba emigrált, s három éve elhunyt Rozsda Endre műveit még életében megismerhette a közönség, s hogy az Egyesült Államokból visszatelepült Nyári István ismét alkotni kezdett. “Hazatértemkor rendezett egy kiállítást a Várfok Galéria a képeimből, de nem jött be, s ez elvette a kedvem a munkától. Nehéz ugyanis elviselni a sikertelenséget, öt-hat évig semmit nem készítettem. Ő azonban addig kérdezgette, hogy festek-e már, hogy végül rászántam magam, s nem bántam meg” – mondja Nyári István, hozzátéve, hogy azért is jónak tartja a galériával kötött szerződést, mert egy tárlat inspirálja őt a határidők betartására.
KEMÉNY PARTNER. Az üzletember ma már kezdő művészeket is igyekszik befuttatni. “Léteznek idősebb festők, akik mindent megtennének, hogy ide tartozzanak. Károly sokat tesz az istállóhoz tartozó művészek népszerűsítéséért, fiatal korom ellenére a szerződésben foglaltak szerint nekem is évente rendez önálló kiállítást” – számol be Király András.
A tulajdonos a külföldi kiállításokon – Párizsban, Kölnben, Madridban, Bázelben – való megjelenést azért is szorgalmazza, hogy a kortárs magyar alkotókat megismerjék a világban.
“Viszonylag nehezen lehet vele üzletet kötni, mert próbálok alkudni, de nehezen enged. A saját érdekein kívül ugyanakkor a művész és a vevő érdekeit is figyelembe veszi” – jellemzi a vállalkozót Molnár Tamás, az Intercomputer Kft. társtulajdonosa.
Szalóky Károlynál két szempont dominál az eladáskor: a vevő együtt tudjon élni a képpel, s ne okozzon neki egzisztenciális gondot a vásárlás. A párizsi Rue de Seine kis galériáiban világhírű festők művei kaphatók, idehaza viszont – bár ő is szerződött például Gilot-val vagy az osztrák Sebastian Weissenbacherrel – még nem tartunk itt. Ezért szeretne majd egy nagy alapterületű galériát is nyitni. S jó néven venné, ha a fia is beszállna majd a cégbe, mert – mint mondja: – “A kortárs galéria nem egygenerációs vállalkozás”.
