Kimagasló eredményeket gyakran azok az országok érnek el, amelyek szegények természeti kincsekben, így kénytelenek a tehetségüket igénybe venni – mondta Matolcsy György a múlt heti lett-magyar gazdasági fórumon. A magyar gazdasági miniszter ezzel egyszerre dicsérte a vendégeket és saját országának teljesítményét, hiszen mindkettő gazdasága figyelemre méltó növekedést produkált az elmúlt időszakban. A lett eredmények azért is imponálhatnak a miniszternek, mert a középső balti állam az idén minden bizonnyal 7 százalékos GDP-bővülést ér el (az első félévben 8,8 százalékos volt a mutató). Pontosan annyit, amennyit Matolcsy még gazdaságkutatóként Magyarország számára célként tűzött ki a választási programjában.
A kétoldalú tárgyalások során persze mindig előtérbe kerülnek a hasonlatosságok és a közös érdekek, hiba lenne azonban néhány mutató miatt párhuzamot vonni a két ország és gazdasági teljesítményük között. Különösen, hogy a bázisok is különböznek, hiszen a valóban gyors növekedés ellenére is Lettországban még alacsony az egy főre jutó GDP, alig haladta meg a 3 ezer dollárt 2000-ben. Különbség ráadásul az is, hogy a balti államban a gazdasági stabilitás mellett óriási politikai bizonytalanság van, 1991 óta a jelenlegi a hetedik kormány. Viszont a lett jegybanknak eddig csak egyetlen elnöke volt, aki 1994-ben bevezette a valutatanács intézményét és ezt – bár a rendszer az első időben komoly megterhelést rótt mind a lakosságra, mind a gazdaságra – eddig egyetlen kormány sem kritizálta.
A lett “gazdasági csoda” alapja első ránézésre a kemény fiskális politika, valamint a konzekvens monetáris politika; ennek köszönhetően Lettország tulajdonképpen már ma is megfelel az úgynevezett maastrichti kritériumoknak. Különösen az infláció alakulása válthat ki csodálatot a Kárpát-medencében, mert e mutató az 1996-os 17,6 százalékos szintről folyamatos ereszkedés mellett 2000-ben 2,6 százalékra javult.
A növekedés alapját mégsem a stabil és kedvező makrogazdasági feltételek biztosítják, hanem a jégmentes kikötők. Riga viszonya Moszkvával a nagyszámú helyi orosz népesség körüli konfliktusok miatt politikai és diplomáciai téren gyakran igencsak feszült, ez azonban nem akadálya annak, hogy az orosz vállalatok Ventspils és Riga kikötőin keresztül értékesítsék termékeiket külföldön. Az összes orosz export 23 százaléka halad át az 1991-ben függetlenné vált volt szovjet tagköztársaságon, s ezen még akkor sem tudtak változtatni az oroszok, amikor szerettek volna. Emlékezetes, hogy a kilencvenes évek során Borisz Jelcin akkori orosz elnök többször fenyegetőzött ezzel. Másrészt a gazdasági függőség fordított irányban még nagyobb, hiszen a lett GDP 70 százalékát a szolgáltatási szektorban állítják elő. Ez a kategória azonban valójában az orosz megrendelésekből élő két nagy kikötőt takarja.
A lett politikai vezetés is tudatában van ezen állapot veszélyének és – a történelmi hagyományoknak megfelelően – minden erejével a nyugati integráció gyorsításán munkálkodik. A NATO-ba való meghívást 2002-re remélik, továbbá olyan álmot dédelgetnek, hogy az ország már 2004-ben az EU teljes jogú tagjává válhat. Eddig 16 fejezetet zártak le, s ez jó alapot biztosít a csatlakozási tárgyalások 2003-as lezárására. “Minden esélyünk megvan arra, hogy 2004-ben 9 másik társult taggal együtt belépjünk” – mondta a Figyelőnek Vaira Vike-Freiberga államfő. Koppenhágában indult és Koppenhágáig tart a bővítési folyamat – hangoztatják előszeretettel a lettek, akiknek ez a mondat valódi fogódzót jelent, hiszen Dánia a legnagyobb befektető a balti államban.
