Vajon lehet-e a piac igazságos? Ildomos-e számon kérni a piacgazdaságtól – a csúf kapitalizmustól – magasztos erkölcsi elveket?#<# Biztosíthatja-e a szabad piac a polgárok esélyegyenlőségét? Az ilyen és hasonló fontos kérdésekre mai tudásunk szerint nem adható egyértelmű, elfogadható válasz, ami mégsem akadálya, hogy e dilemmák megoldására ne szülessenek szép számban tartalmas, nívós, magvas tanulmányok, könyvek. Kiindulási pontjuk az a helytálló feltételezés, hogy a gazdaság és a morál egymástól elválaszthatatlan. Következésképpen a gazdaságpolitikai döntések mindig és mindenkoron nyomós erkölcsi és társadalmi következményekkel járnak. Ezt alátámasztandó, hivatkozzunk egy tekintélyes hazánkfiára: Lord Kaldor, Baron of Newham, alias Káldor Miklósra, aki határozottan állította, hogy a közgazdaságtan szorosan kapcsolódik az etikához, mivel feladata a jövedelem és vagyon igazságosabb elosztásának megvalósítása.
Ezzel elérkeztünk eszmefuttatásunk voltaképpeni tárgyához, Tanyi Attila Piac és igazságosság című munkájához. “A piaci társadalom erkölcsi követelményei” alcímet viselő kötet sajnálatosan nem túl sikeres vállalkozás. Egyik oka: a szerző figyelmen kívül hagyta azt az aranyszabályt, hogy a különösen bonyolult témákat taglalva nélkülözhetetlen a kulcsfontosságú alapfogalmakat közérthetően és egyértelműen tisztázni. Ha ez a fogyatékosság még azzal is párosul, hogy a boldogtalan olvasónak egy kusza, zavaros, magyartalanságokban bővelkedő szöveggel kell megbirkóznia, hogy kihámozza a mondanivaló lényegét, akkor a recenzens is elszomorodik. Immáron nem először azon is eltöpreng, vajon miért spórolják meg némely kiadók a hozzáértő szerkesztők közreműködésének költségeit, s miért nem bízzák rájuk a szakkönyvek kusza kéziratainak “lefordítását” tisztes és világos magyar nyelvre.
De hát miről is szól e jobb sorsra érdemes tanulmány? Lényegét tekintve August von Hayek (1899-1992) Nobel-díjas osztrák közgazdász piaccal kapcsolatos elméletének ismertetéséről és kritikájáról. E fejtegetések alapján jut a szerző arra a nem éppen vadonatúj következtetésre, hogy a “szabad piac – legalábbis mint társadalomszervező erő, nem az egyetlen és nem is az ideális lehetőség”. Ám hibásnak tartja a lehetséges társadalomnak a felosztását, összemosását két szembenálló fő csoportra, mégpedig “a szabadság, a szabadpiac világára”, valamint “a kényszer és elnyomás világára”. Ez a dichotóm, vagyis kettős tagolású rendszer, illetve a szabadság és zsarnokság világának leegyszerűsített felfogása nyilvánvalóan téves. Marad a nagy talány: van-e a szabadpiaci rendszerrel szemben valamely alternatíva? Tanyi Attila úgy véli: létezik ilyen, mégpedig egy “igazságosság eszménye által korlátozott” és “az egyenlőség eszményét szem előtt tartó” piaci rendszer, “amely nem akar engedményt tenni a haszonelvűségnek”. (Hogy mi is értendő “az igazságosság eszményén”, az örök titok marad.) Mindehhez még “az igazságosság eszményét központba helyező intézményrendszer” is szükségeltetik, joggal idézve Kant szellemes megjegyzését: ha az intézmények tökéletesek volnának, még az ördögök is tisztességesen viselkednének.
Befejezésül: az a meglehetősen hézagosan felvázolt igazságos és erkölcsös társadalom, amely a szerző szerint alternatívája lehetne a sokat szidalmazott szabad piacnak, leginkább az illúziók birodalmába sorolható. Alkalmasint inkább az utópiákéba, azzal a józan megszorítással, hogy Morus Utópiája, Campanella Napállama, vagy Huxley Szép új világa mint “eszményi” társadalmak a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetők sem igazságosnak, sem erkölcsösnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
