Hétfő reggelre az amerikai republikánusok egy lépéssel közelebb kerültek ugyan a Fehér Házhoz, de még legalább egy döntő csata várható. Nem lehetetlen, hogy az ország történelmében először a Legfelsőbb Bíróságon múlik, hogy végül is ki lesz az Egyesült Államok elnöke. Ennek a helyzetnek egyik következménye az, hogy nem lehet tudni, miképpen alakul a NATO vezető hatalmának balkáni politikája. Különös tekintettel arra, hogy Bush biztonságpolitikai szakértői úgy vélik: átrakhatják majd a bonyolult megoldások terhét az Európai Unió vállaira. Hiszen Milosevics megbukott, s ezzel – hangzik az érvelés – új korszak nyílik a Balkán történetében.
EU-SZEREPVÁLLALÁS. Az Európai Unió (EU) is úgy viselkedik, mintha a mérsékelt nacionalista professzor, Kostunica “trónra lépésével” végleg megoldódott volna a helyzet. Jugoszláviát (benne Montenegróval és a Szerbia részeként kezelt Koszovóval) újra keblére ölelte az ENSZ. És a múlt hét végén, a Zágrábban tartott konferencián az EU 15 tagállamának vezetői a következő hat évre csaknem 5 milliárd euró értékű támogatást ígértek Horvátországnak, Boszniának, Jugoszláviának, Macedóniának és Albániának. A zágrábi csúcs egyrészt jelezte: az unió felkészült arra, hogy a hatalom közelébe került amerikai republikánusok nyomásának – legalábbis gazdasági területen – engedjen és nagyobb pénzügyi terheket vállaljon. Másrészt megmutatta azt is, hogy Washingtonhoz hasonlóan a tizenötök is úgy vélik: a Balkánon fokozatosan megkezdődhet a nyugalom időszaka.
Ez illúziónak bizonyulhat. Drámai példája ennek Milosevics látványos és harcias felbukkanása a politikai süllyesztőből. A szocialista párt zárt ajtók mögött tartott kongresszusa a múlt hét szombatján ismét a párt elnökévé választotta. Ez azt jelenti, hogy a háborús bűnösként kezelt Milosevics vezeti majd pártját a december 23-án esedékes szerbiai választásokon. (Márpedig itt dől el, hogy kié lesz a tényleges végrehajtó hatalom Jugoszláviában.)
Milosevics a pártkongresszuson a megbuktatását kiharcoló tömegmozgalmat “október 5-i államcsínynek” nevezte, az új jugoszláv kormányt pedig “nyugati árulóknak és megszállóknak”, akik nemcsak Montenegrót és Koszovót, hanem a Vajdaságot is “el akarják szakítani Jugoszláviától”.
Tekintet nélkül arra, hogy mi történik december végéig, Milosevics fellépése és annak stílusa megkérdőjelezi Kostunica eddig követett politikai módszereinek hatékonyságát. Az új elnök mindeddig ragaszkodott a békés, törvényes, alkotmányos keretek szigorú betartásához, ami nemcsak politikailag, hanem fizikailag is lehetővé tette Milosevics számára a látványos “feltámadás” megszervezését.
Anélkül, hogy tudnánk, mi történik a következő napokban, egy bizonyos: az új fordulat válságot gerjeszt a tizennyolc pártból álló egyesült demokratikus ellenzékben, s vagy megingatja teszi Kostunica pozícióját, vagy eddigi magatartásának és stílusának radikális módosítására kényszeríti.
Ez utóbbi is enyhén szólva kockázatos kísérlet lenne. A formálisan Jugoszlávia részeként kezelt, de valójában a helyi albán többség kezében lévő Koszovóról (amelynek északi peremén fegyveres harc folyik koszovói albán milíciák és a szerb hadsereg között) Kostunica semmiképpen sem mondhat le. A függetlenséget követelő tartomány ügyének legalább ideiglenes nyugvópontra juttatására egyetlen reménye egy halasztó jellegű megegyezés a koszovói választáson győztes mérsékelt politikai vezetővel, Rugovával. (E krízis miatt hagyta el hétfőn idő előtt Kostunica az EBESZ külügyminisztereinek bécsi konferenciáját.)
MONTENEGRÓ NEM ENGED. A zágrábi értekezleten az is kiderült, hogy Jugoszlávia (Szerbia mellett) másik köztársaságának, Montenegrónak az elnöke, a Miloseviccsel régóta szemben álló Djukanovics továbbra is Montenegró függetlenségét követeli, tekintet nélkül a belgrádi fordulatra.
Így hát az amerikai és európai diplomácia ezekben a napokban veszíti el azt az illúzióját, hogy a Szerbiában októberben megszervezett és végrehajtott örömteli fordulat egyben a balkáni feszültség oldódásának kezdetét is meghozta. (Már előzetes jelzésnek volt tekinthető a legutóbbi boszniai választás is, ahol – öt évvel a daytoni megegyezés után – változatlanul a horvát és szerb ultranacionalisták értek el sikereket.)
A NATO katonáinak törvényszerűen ott kell maradniuk Boszniában és Koszovóban. Bárhogyan is alakuljon Kostunica és Milosevics – a józanság és a barbárság – párharca. És bármit mondjanak a washingtoni költözködésre készülő Bush tanácsadói. –
