A Pénzügyminisztérium elképzelései szerint jövőre már a tőkeszámlán tartott részvények után is 20 százalékos forrásadót kell fizetni, mi több, a befektetési jegyekkel elért árfolyamnyereséget is sújtaná ez a teher (a tervezett egyéb adóváltozásokról lásd összeállításunkat a 16-17. oldalon). Járai Zsigmond pénzügyminiszter nyilatkozatát szkeptikusan fogadták a befektetők. Az uniós jogharmonizációhoz szükséges ugyan ez a lépés, ám pár évig még várhattak volna vele, jegyzik meg befektetői körökben. Annál is inkább, mivel a hatósági gáz- és gyógyszerárak ügye amúgy is eltávolította a nagybefektetőket a tőzsdétől, így nagyon rossz üzenet egy újabb, ezúttal a magánbefektetők aktivitását korlátozó kormányzati lépés. Különösen aggályos, hogy az árfolyamnyereség-adót a törvény hatálybalépése, azaz 2001. január elseje előtt szerzett részvények esetében is fizetni kell. Azaz, ha valaki évekkel ezelőtt nagyobb részvénycsomagot jegyzett a nullakulcsos tőkeszámlájára, most adóznia kell majd, ha nyereséggel adja tovább papírjait. Öröm az ürömben, hogy az árfolyamveszteségek elszámolhatók lesznek, ám a jelenlegi borús befektetői hangulatban különösen hangzik a törvényjavaslat indoklása, miszerint a nulla százalékos adó elveszítette befektetés-ösztönző erejét és ma már csak adóelkerülő technikának számít. –
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
