Teljes volt az egyetértés az Európai Bizottság brüsszeli irodája által finanszírozott rendezvény résztvevői között abban, hogy a verseny- és szabályozó hatóságoknak a legnehezebb dolguk az átmenetinek nevezett gazdaságokban van. Meg kell találniuk ugyanis az átmenet – gyors és hatékony – menedzselésének módszereit. Ezekben az országokban az okozza az igazi problémát, hogy a fejletlen infrastruktúrákat működtető monopoltársaságokat előrelépésük érdekében mihamarabb privatizálni kell, ám ezzel párhuzamosan karban – és kordában – kell tartani az árakat, márpedig a túlzott kötöttséget egyetlen befektető sem kedveli. Külső invesztorok nélkül ugyanakkor sem kellő mennyiségű pénzügyi forrás, sem új technológia és az annak kezelésére, hasznosítására alkalmas menedzsment sem állna rendelkezésre.
E csapdahelyzetből nehéz kikeveredni. A problémával kapcsolatban többen és többször emlegették a Matáv privatizációjának – amúgy pozitív – példáját. A külföldi befektetők Európa-szerte egyedülálló ütemű és színvonalú fejlesztéseket hajtottak végre, az eredmények elismerése mellett azonban már a piac teljes felszabadítása előtt fokozatosan korlátozni kell bizonyos területeken a monopoljogokat. A gáz-, a villamosenergia- és a távhőszolgáltatásban ugyanez a dilemma: privatizáció után liberalizálni.
A vasútszektor felszabadítása ugyancsak megpróbáltatást jelent a szabályozó hatóságoknak, bár a külföldi tapasztalatok kedvezőek. A legtöbb helyen elkülönítették egymástól az infrastruktúrát és a szolgáltatást. Az előbbi fejlesztésével általában a nemzeti vasútvállalat elkülönült részlege, társasága foglalkozik, a szolgáltatást pedig a franchise módszerével nyitották meg a versenyszféra előtt. A briteknél például a teljes személyszállítás, a svédeknél és a németeknél egyes régiók vasúti szolgáltatásai működnek ilyen konstrukcióban.
