Már a nyolcvanas évek csökkenő lakásépítése és a lakossági bútorkereslet mérséklődése arra késztette a hazai bútorgyártókat, hogy profilt váltsanak, s új piacokat keressenek. Az export terén való előrelépés mellett a „nem lakossági célú bútorok” iránti igények kielégítése jelentett kitörési lehetőséget. Ez a folyamat egybeesett az ipar termelési szerkezetének átalakulásával, az új szervezeti formák kialakulásával. A korszerű ügyvitel, a számítástechnikai eszközök elterjedése egészen mást követelt a hazai bútorgyártóktól is, amelyek az új termékek gyártására alig voltak felkészülve. Nehezítette az átállási folyamatot a szervezeti átalakulásokkal és a privatizációs változásokkal együttjáró forrásszűke, a fejlesztések elmaradása, illetve a piacismeret és a marketing hiányosságai is.
Időközben – éppen a bútoripar átalakulása során, s jellemzően a kilencvenes évek közepétől – kialakult azonban egy olyan vállalkozói kör, amely korszerű szakmai, technológiai, üzemszervezési ismereteinek felhasználásával és új gyártmányainak piacra dobásával kiemelkedő teljesítményt tudott felmutatni, s rá tudott hangolódni a megváltozott keresletre. Közrejátszott ebben a külföldi tőke egyre szélesedő részvétele is.
Ez az átalakulási folyamat azonban nagyon differenciáltan ment végbe. Egyfelől leépültek a korábbi nagyméretű gyártókapacitások, másfelől létrejöttek korszerű vállalkozások (számuk ma már meghaladja a háromezret), több esetben teljesen új gyártmányszerkezettel. E kettős folyamat együttes hatására a korábbi bútorgyártás erősen visszaesett. Előrelépést szinte kizárólag az ülő- és kárpitos bútorok exportja jelentett.
Még a két éve megindult gazdasági élénkülés sem tudott a hazai bútorgyártás helyzetén alapvetően változtatni. Sőt, épp ebben a konjunktúrában ment tönkre, illetve került csődhelyzetbe a legtöbb, korábban jelentékeny vállalkozás. Míg három éve több mint 150 volt az ötven főnél nagyobb létszámot foglalkoztató cégek száma, ma ez alig nyolcvan. Közülük is 27 adja az egész hazai bútortermelés csaknem kétharmadát. Ugyanakkor egy másik csoport fokozatosan javítani tudta a teljesítményét, s felvette a versenyt a külföldiekkel is. Ez a megállapítás kiváltképp igaz az irodabútorok gyártóira; ma ezek határozzák meg a hazai bútoripar arculatát.
A termelés több mint egyharmadát az ülőbútorok adják, melyek kétharmadát exportálják. Az irodabútor-termelés egytizedes arányt képvisel, ennek zömét belföldön értékesítik. Figyelemmel arra, hogy az irodabútorok számottevő részét – például a székek és egyéb ülő alkalmatosságok körét – más termékeknél veszik számba, a hazai irodabútor-gyártás részarányát már 30 százalékosra tehetjük. Ezt kibővítve a többi közösségi (szállodai és vendéglátó egységekben, egyéb hasonló helyen használatos) bútorral, a részarány 40-45 százalék körülire adódik. Ezek alapján a hazai bútorgyártás jelenlegi fejlődési irányának meghatározója az irodabútorok és a közösségi bútorok gyártása.
Az irodabútorok belföldi felhasználásán belül 1996-ban is még az importnak volt döntő szerepe. A Bútorvállalkozók Országos Szakmai Szövetségének előzetes adatai szerint 1997-ben e behozatal részaránya csökkent, de még így is magas. Az okokat keresve a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy egyrészt a telítődött nyugat-európai piacról ideáramló – többé-kevésbé minőségi – árutömegnek köszönhető az importdömping. Másrészt természetesnek tartják, hogy a Magyarországra telepedett multinacionális vállalatok ragaszkodnak az odahaza megszokott berendezésekhez. Nem utolsósorban pedig arról lehet szó, hogy túl sok az ágazatban a kellőképpen még fel nem készült kis- és közepes vállalkozás. Az importadatok is jól mutatják, hogy milyen nagyságrendű piacról van szó (lásd a táblázatot). A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy az uniós csatlakozás közeledtével még élesebbé válhat a verseny. Ezért a bútorgyártók többsége számára nem lesz könnyű a következő időszak.
Biztató azonban, hogy a bútorexport kilencven százalékát a korszerű gyártóbázisra épülő, komoly piaci és marketing-ismeretekkel, kutatás-fejlesztő gárdával rendelkező középvállalkozások adják. (Kivitelük egyébként az előzetes számítások szerint mintegy 7 százalékkal haladta meg az előző évit. Ez éppen annyi, mint amennyiben mérséklődött a belföldi kereslet.) A kilencvenes évek fejlődési trendjéből kirajzolódhat a hazai bútorgyártás jövőképe. Eszerint tág tere van a továbblépésnek, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az irodatechnika, a számítógépek, a médiaeszközök fejlesztése, gyorsuló elterjedése szükségképpen egyre újabb igényeket teremt a bútorgyártók oldalán is. A piaci kihívásoknak a rostán fennmaradt gyártók zöme eleget tud tenni: bővíti termelését és növeli a tőke koncentrációját.
