Remek versenyt hozott a San Marino Nagydíj, ahol Michael Schumacher 26 körön át tartotta maga mögött Fernando Alonso-t. A szinte érdektelen harmadik helyre Juan Pablo Montoya futott be.
Kétórás koncertet tartott világkörüli koncertturnéja keretében Eros Ramazzotti Budapesten szombat este. A nemzetközileg talán legismertebb olasz énekes a Sportarénában adta elő legismertebb dalait, és elénekelt párat új albumáról is.
Álom-álutazásokat szervez gyorsan gyarapodó számú ügyfelei számára a 2005 májusában alapított Perzsia Tours nevű moszkvai utazási iroda: ők egzotikus országokat járhatnak be, hogy lebarnulva, a távoli tájakról készült fotók garmadával térjenek haza, és beszámolóikkal elkábítsák kollégáikat.
A méhek, amikor új otthont keresnek, tánccal igyekeznek meggyőzni társaikat az általuk megfelelőnek tartott lakhely kiválóságáról. Minél többen érvelnek egy hely mellett, annál nagyobb eséllyel választja azt a raj.
Az A38 Hajó közép-európai dzsesszt és világzenét bemutató sorozata, a MOLto Vivace szerdai állomásán a nemzetközi fesztiválkedvenc, moldáv Trigon és a magyar alternatív zenei színtér nagy klasszikusa, a Kampec Dolores játszik.
Nyolcvanöt éves korában meghalt Schnuckenack Reinhardt dzsesszhegedűs, a cigány dzsessz egyik legendás alakja - közölte a németországi romák és szintik központi tanácsa. A művészt még nagyszombaton érte a halál.
Nem lesz női asszisztens a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokságon, miután az "úttörő szerepben" reménykedő francia Nelly Viennot nem ment át az egyik fizikai felmérőn.
Választási évben még egyszer nem rendezük fesztivált – mondta el Durst György a Mediawave kuratóriumának elnöke a FigyelőNetnek. A egyedülállóan sokszínű fesztiválra minden évben nehéz összegereblyézni idén azonban különösen nehéz volt. Az utolsó pillanatig is kétséges, hogy tudják-e garantálni az anyagi hátteret a programokhoz.
Az év első negyedében 13,1 százalékkal nőtt a világ PC-piaca, a tavalyi 15,5 százalék után. Az idén 57 millió személyi számítógépet adtak el világszerte - becsüli a Gartner nemzetközi piackutató intézet.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) húszmillió forintot kíván fordítani idén a Nagy Könyv elnevezésű játék folytatására, a könyvtárlátogatás iránti érdeklődés ébren tartására - fejtette ki Harsányi László, az NKA elnöke pénteken a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon rendezett eszmecserén.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az Antarktisz jégtakarója alatt több mint 150 kisebb-nagyobb kiterjedésű tó húzódik, ám hogy ezek egymással is kapcsolatban lennének, arra eddig senki nem gondolt.
Berekai Judit, egy fiatal magyar fényképész World Press Photo díjat vehet át április 23-án. A sajtófotózás világszintű elismerését Amszterdamban adják át.
A T-Online Magyarország április közepén megkezdte az IP-alapú televíziós szolgáltatás műszaki tesztjét. Az IPTV a "hagyományos" tévézéshez képest teljesen más élményt ígér, hiszen a már megszokott tévénézési lehetőségen túl az előfizetők olyan új tartalmi szolgáltatásokat is kipróbálhatnak, mint a digitális videotéka (VOD - Video On Demand), a műsorfelvevő (PVR - Personal Video Recorder), az elektronikus műsorújság (EPG), a szünetfunkció (timeshi
A kínai Lenovo számítástechnikai világcég kiszolgálóközpont létesítését tervezi Pozsonyban, ez mintegy 340 új munkahely megteremtésével járna az év végéig - közölte a vállalat regionális igazgatója.
Felszámolták Romániában az utolsó madárinfluenza-gócot, hat hónappal azután, hogy felfedezték az első esetet a Duna-deltában - közölték pénteken a román hatóságok.
A World Cyber Games 2006 hazai döntőjét idén új helyszínen rendezik meg. Korábban az Info Market adott volna otthont a magyarországi döntőnek, mely új helyszínen, a Jövő Házában kerül megrendezésre 2006. augusztus 27-én.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. által üzemeltetett gyorsforgalmi úthálózaton 2005-ben 28 halálos kimenetelű baleset történt, 13-mal kevesebb mint 2004-ben – mondta Nagy Attila, az ÁAK Zrt. vezérigazgatója.
A kölcsönző múzeumokkal történt megállapodásoknak köszönhetően két héttel tovább látható az El Greco, Velázquez, Goya című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban – tájékoztatta a múzeum pénteken az MTI-t.
A rali-világbajnokság és a GT-sorozatok után a Forma–1-ben is bizonyíthat a Prodrive. A brit cég lesz a 12. résztvevője a 2008-as Forma–1-es világbajnokságnak.
A Microsoft első embere a kínai elnök látogatása során óvatos kritikával élt ázsiai óriás politikájával szemben, ám kihangsúlyozta a két fél előtt álló lehetőségeket, és az együttműködés kölcsönös előnyeit.