Élet-Stílus

Sérülten is kellenek az ausztráloknak

admin
admin

2006. 05. 10. 10:27

Mind az Everton középpályása, Tim Cahill, mind a Middlesbrough kapusa, Mark Schwarzer utazhat Németországba, annak ellenére, hogy mindketten kisebb sérüléssel küszködnek.

Guus Hiddink, az ausztrál szövetségi kapitány feje leginkább attól fájhatott az elmúlt napok során, hogy három alapembere is sérüléssel küzd. Tony Vidmarnál szívritmuszavart állapítottak meg, így visszamondta a válogatottságot. A középpályás Cahill még áprilisban szenvedett térdsérülést a Birmingham elleni Premier League találkozón, és játéka továbbra is kérdéses. Végül a Middlesbrough kapusa, Mark Schwarzer arccsonttörést szenvedett, emiatt egy speciális védőmaszkban kénytelen védeni.

Guus Hiddink mégis úgy döntött, utóbbi két játékost elviszi Németországba. “Nagyjából a pozíciók 90-95 százaléka már biztos, így a döntés tulajdonképpen nem volt nehéz” – nyilatkozta a holland tréner. “Három helyről kellett mindössze döntenem. Az alapemberek már biztosak, de megfelelő játékosok kellenek mögéjük is. Először tehát a játékosaimmal beszéltem, majd ezt követően hoztam meg döntésemet.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.