Élet-Stílus

Bozóki nem avatkozik be az Opera-botrányba

admin
admin

2006. 05. 10. 08:00

Bozóki András nem kíván beavatkozni az Operaház vezetőinek szakmai kompetenciájába – tudatta a kulturális minisztérium szerkesztőségünkbe eljuttatott keddi közleménye.

A kulturális miniszter és Vass Lajos politikai államtitkár kedden tárgyalt az Operaház vezetésével a kialakult helyzetről.

A „megbeszélésen felszínre kerültek az Operaház modernizációjával kapcsolatos eltérő szakmai megközelítések, a minisztérium vezetése azonban az Operaház vezetőinek szakmai kompetenciájába nem kíván beavatkozni”. Egyetértés alakult ki abban, hogy az intézmény modernizációját kormányzati támogatással feltétlenül folytatni kell – közölte a szaktárca.

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete operaházi alapszervezete közölte, hogy egyetért azzal a levéllel, amelyet az Opera balettigazgatója, Keveházi Gábor írt pénteken Hegyi Árpád Jutocsának, a dalszínház főigazgatójának. Az érdekvédő szervezet szerint az operaház az a csőd felé sodródik, komoly anyagi gondokkal, működési zavarokkal küzd, s az állami támogatás drasztikus csökkentése mellett teljes mértékben irreális a „modernizáció” végrehajtása.

Eközben Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató és az általa kinevezett vezetői gárda visszahívását kezdeményezték Bozóki András kulturális miniszternek írt keddi levelükben a Magyar Állami Operaház Közalkalmazotti Tanácsának tagjai is. „A Magyar Állami Operaházban kialakult elfogadhatatlan szakmai és morális helyzetért Hegyi Árpád Jutocsa és az őt idáig támogató főzeneigazgató a felelős. Szakmai dilettantizmusuk, karrierizmusuk, féktelen hatalomvágyuk, kalandor hozzáállásuk alkalmatlanná teszi őket a Magyar Állami Operaház vezetésére. Hegyi Árpád Jutocsát és Kesselyák Gergelyt mint vezetőt a továbbiakban nem tudjuk elfogadni” – fogalmaztak az MTI-hez is eljuttatott levélben az aláírók. Jelezték, levelükkel eddig azért nem keresték meg Bozóki Andrást, „hogy a választás időszakában a Magyar Állami Operaház problémái, tarthatatlan helyzete ne válhasson a választási kampány eszközévé”.

Keveházi Gábor, a Magyar Állami Operaház balettigazgatója pénteken azért szólította fel lemondásra a főigazgatót, mivel szerinte az hozzá nem értő módon csökkentette a bemutatók és balettek számát, és teljesen önhatalmúan belenyúlt az Operaház, a Nemzeti Balett 2006–2007-es műsortervébe, anélkül, hogy vele előzetesen egyeztetett volna.

Hétfőn pedig Kesselyák Gergely főzeneigazgató fordult levélben a dalszínház főigazgatójához, mert ő is elfogadhatatlannak tartja a jövő szezon tervezetét, amelyben 52 előadást hagynának el, s az Operaház így összesen 265 előadást tartana. Rámutatott: a pályázatukban leírt sarokszámokhoz kell ragaszkodniuk, abban évi 310 előadást ígértek, 213 fős zenekarral, 170 fős kórussal és 70 állandó magánénekessel számoltak.

Hegyi Árpád Jutocsa szerint vezetésével megkezdődött az Operaház modernizációja: a gazdasági egyensúly létrehozása érdekében tizedével csökken az előadásszám, átalakítják az Erkel Színházat, és új informatikai rendszert állítanak üzembe.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.