Élet-Stílus

Film készül Csáth Géza naplóiból

A komáromi Monostori Erődben Ópium címmel, dán, magyar és norvég színészek szereplésével forgat filmet Csáth Géza naplóiból Szász János.

„A filmben Csáth stubnyai naplójából és az orvosi publikációként megjelent Egy elmebeteg nő naplójából bontakozik ki az 1913-as években játszódó történet, amelyben egymásra talál a szenvedélyes beteg, Gizella és az érzelmek nélküli Brenner doktor” – számolt be a cselekmény főbb vonalairól a rendező, aki korábbi, Wittman fiúk című filmjében is Csáth Géza egy alkotását dolgozta fel.

A színházi évad közepén nem lehetett csak magyar színészekkel megoldani a szerepeket, így került a filmbe a Brenner doktor szerepét játszó László Zsolt mellett a Moravcsikot megformáló dán Ulrich Thomsen – hozta szóba a szereplőválogatás nehézségeit Szász János. Gizellát a norvég Kristi Stuboe játssza, mert a felkért magyar színésznők nem vállalták a szerephez szükséges lelki lemeztelenedést – tette hozzá a rendező.

A komáromi Monostori-erőd méteres falai között korhű és kitalált vizsgálati eszközökkel rendeztek be egy múlt század eleji tébolydát, melyben az elmebajok kezelése inkább ördögűzésnek és kínzásnak tűnik. Gizella, a tébolyult, szenvedélyes és rengeteget író nő találkozik Brenner doktorral, aki csak saját történetét képes elmesélni, de írni már nem képes. Brenner rájön, hogy érdemes figyelni a másik emberre. Megérti a nőt, aki arra kéri, vegye ki az agyát, és hozzásegíti, hogy nyugodtabban éljen – tért ki a történet részleteire a rendező.

Az Ópium forgatókönyvét Szász János és Szekér András írta, az operatőr Máthé Tibor. Az alkotás a Hunnia Filmstúdió és a német EuroArts koprodukciójában, Sándor Pál, Hámori András és Krskó Tibor produceri munkájával készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik