Élet-Stílus

Az első csoportkörnek vége, szerdán az utolsó négy csapat is bemutatkozott – ám egyelőre még egyikük sem mutatott olyan formát, amely alapján joggal pályázhatna a világbajnoki címre. A felnőtt válogatott illetve az U17-esek mestere, Bozsik Péter és Both József szerint az első kör után nem lehet még messzemenő következtetéseket levonni.
2006. 06. 15. 14:47
Emberi embrió klónozását nem, de össejtkutatást finanszírozhat az unió a következő időszak 50 milliárd eurós uniós kutatási és fejlesztési támogatásaiból – döntött az Európai Parlament (EP).
2006. 06. 15. 14:37
Az A38 hajó gyomra egy este erejéig füstös, sokat látott, sárga falú jazzklubbá szellemült át, és habár a II. Budapest Cigány Fesztiválra ellátogatva vérbő ritmusokra számítottam, nem esett nehezemre a lágy zongora- és szaxofondallamokon, no meg a Duna vizén ringatózni.
2006. 06. 15. 12:50
Már egy nappal a kibocsátása után rosszindulatú kódok támadják a Microsoft javításait. A támadók azt remélik, hogy sokan nem tették fel a javításokat, illetve hogy a foltok újabb támadható hibákat eredményeztek a felhasználók operációs rendszerében.
2006. 06. 15. 12:25
Didier Drogba elszántabb mint valaha, az elefántcsontpartiak világhírű támadója hisz abban, hogy vb-újonc csapata győzelemmel folytathatja szereplését a világversenyen.
2006. 06. 15. 11:32
Egyre nagyobb a felhasználók igénye olyan programokra, amelyek elrejtik a számítógépükön végzett tevékenységüket a kíváncsi szemek és az illetéktelenek elől. A sokak számára hasznos és régóta várt program maga is egy böngésző.
2006. 06. 15. 10:46
Különleges, limitált szériával emlékeznek meg az olasz sportkocsi szigetországbeli forgalmazásának harmincadik évfordulójáról.
2006. 06. 15. 10:15
A döntőbe várja hazája válogatottját Spanyolország miniszterelnöke, José Luis Rodríguez Zapatero, aki szerint soha nem volt ilyen erős a mostani nemzeti tizenegyük.
2006. 06. 15. 09:48
Az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat szerint az új súlyadó már nem is súlyadó, ugyanis a súly helyett a kilowattban mért teljesítmény alapján vetik majd ki, és az új számítások szerint a jelenleginek a duplájára számíthatnak – írja a Népszabadság.
2006. 06. 15. 08:55
Ketten is kieshetnek ma a vb-n. Ha Ecuador legyőzi Costa Ricat, a lengyelek elsőként búcsúzhatnak a versengéstől, míg a Svédország elleni vereség Paraguay számára szintén a hazautazást jelentheti.
2006. 06. 15. 08:50
A június 11-én Szankon és Móricgáton talált, madárinfluenzával fertőzött szárnyasok miatt az eddig érintett hat településen kívül Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza és Kiskunfélegyháza külső területein is vizsgálják a szárnyasok egészségügyi állapotát - közölte Bács-Kiskun megye főállatorvosa.
2006. 06. 15. 07:29
Olvasói sztorik