Élet-Stílus

Hiller leépít

Az oktatási és kulturális tárca vezetője leépítené a kulturális háttérintézményeket, brit mintára alakítaná át a kulturális finanszírozást, kidolgozná a színháztörvényt – derült ki a Népszabadságból.

A miniszter szerdai sajtóbeszélgetésén elmondta, hogy hazai viszonyokra kell adaptálni a brit Art & Business rendszert. Ott az állam a finanszírozási pénzek összegyűjtését vállalja (a magánszférából és más forrásokból), majd az így kialakuló összeget egészíti ki. Ehhez azonban a jelenlegi jogszabályi korlátok feloldására is szükség van. Az összevont oktatási és kulturális tárca költségvetése az elkövetkező években 600 milliárd forint körül lehet, ebből a kultúrára 100 milliárd juthat. Hiller István arról is döntött, hogy a filmtörvényhez hasonlóan – színházi törvényre van szükség, amelyben a finanszírozás is szerepelni fog.

A tárca jelentős ellenállásra számíthat a helyi teleházak, az e-Magyarország-pontok és a művelődési házak összevonása tervében, akárcsak a háttérintézmények leépítésében. Hiller elmondta, hogy azonnal hozzákezd a külföldi magyar intézetek igazgatóságának átszervezéséhez: a jelenlegi 42-vel szemben mindössze 10-en maradnak (akik az ugyancsak helyükön maradó 82 külföldön dolgozót irányítják). A tárca vezetője eltökéltnek mutatkozott abban, hogy átnézzék a háttérintézmények listáját, amelyet alaposan „kigyomlálna”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik