Fabiano egy gyors duplával eldöntötte a Zaragoza elleni találkozót, majd a látványos támadófutballal előrukkoló Sevilla - némi segítséggel - még hármat berámolt a vendégeknek. A Valencia hazai pályán nem bírt az újonc Huelvával, ahol még mindig a másodedző irányít.
Az ukrán Vlagyimir Klicsko egyhangú pontozással legyőzte az orosz Szultan Ibragimovot a New York-i Madison Square Gardenben rendezett ökölvívó világbajnoki címegyesítő mérkőzésen.
A Ferihegyi Repülőtér háromlépcsős fejlesztésének eredményeképp 2011-re 20 millióra növekedhet a reptér jelenleg 8 milliós utaskapacitása. A több mint 65 milliárdos fejlesztés első lépcsőjeként a 2-es terminál utasforgalmi területe újul meg és bővül jövő nyárig.
Akárcsak tavaly, idén is londoni belügy az angol Ligakupa-döntője. Vasárnap a címvédő Chelsea és a Tottenham csap össze a trófeáért a Wembley Stadionban.
Először nyert Shaquille O'Neallel a soraiban a Phoenix Suns az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Az arizonaiak hazai pályán 85-77-re verték a ligaelső Boston Celtics csapatát, amely sorozatban harmadszor kapott ki.
Románia könnyed legyőzését követően másodszor is edzőmeccs jellegű találkozón nyert a kecskeméti Volvo-kupán a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely szombat este Kanada nemzeti csapatát verte 13 góllal.
A harmadik helyért játszik vasárnap a magyar női vízilabda-válogatott az Imperiában zajló olimpiai selejtezőtornán, mivel a szombati elődöntőben hosszabbítás után, büntetőkkel kikapott a vendéglátók együttesétől.
A listavezető Arsenal egy 95. percben kapott góllal csak döntetlent ért el a kiesés ellen küzdő Birmingham City otthonában a Premier League 27. fordulójában. A mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Eduardo da Silva, az „ágyúsok" támadója. A címvédő Manchester United kiütéssel nyert a Newcastle otthonában.
Nagy esélyt szalasztott el a Werder Bremen a Bundesliga 21. fordulójában. A brémiak győzelmük esetén beérhették volna az éllovas - vasárnap játszó - Bayern Münchent, ám még pontot sem szereztek a Frankfurt vendégeként.
A bajnoki címre hajtó csapatok közül az Újpest biztosan győzött, a Honvéd viszont csak döntetlent játszott a Soproni Liga tavaszi idényének első fordulójában.
A Pick Szeged szombat délután fájó vereséget szenvedett a vendég spanyol Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában, és így tartani lehet attól, hogy a magyar bajnok nem jut be az elődöntőbe.
A jövő héten a világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen mellett Michael Schumacher is teszteli a Ferrari 2008-as versenygépét, így a Forma-1 finn és a német klasszisa azonos körülmények között mutathatja meg, hogy mire képes.
A Huszti Szabolcs nélkül felálló Hannover 2-1-es vereséget szenvedett a Bochum otthonában a Bundesliga 21. fordulójának pénteki mérkőzésén, mely elsősorban Steve Cherundolo hihetetlen öngólja miatt marad emlékezetes.
A politikában vizitdíj pro és kontra, a galériákban szférikus művészet mozdíthatatlan nyugalma és derűje. Holland látomások, H2O könyvek, pesti gagyi, fotó, pletyka és papírsárkány a kínálatban.
Sorozatban hatodik győzelmét aratta a New York Islanders, amely péntekre virradóra hazai környezetben nyert egy góllal a Tampa Bay Lightning csapata ellen az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL).
Nezen lendült játékba, végül aztán simán, három góllal nyert a címvédő Debrecen a Diósgyőr ellen a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idényének első találkozóján.
Torghelle Sándor, a német másodosztályú bajnokságban szereplő FC Carl Zeiss Jena magyar labdarúgója nem nyújt be fellebbezést négy mérkőzésre szóló eltiltása ellen, így a határozat jogerőre emelkedett - áll a klub honlapján.
Az idén egy napos programmal jelentkezik a Web 2.0 Symposium a Millenáris Teátrumban. A konferencián a PC utáni korszakról, az orvoslás jövőjéről a virtuális világban, valamint a web 2.0 szerepéről a vállalati gyakorlatban lesz szó.